Itt az ideje egy kis összesítésnek, ezért megteszem. Érkezett ide egy halom vas, meg szemét, amire azt mondták, hogy egy Mercedes 170V 1937-ből. Én is úgy születtem, hogy hittem az emberekben és az embereknek, de ezt már szépen, lassan kezdem kinőni. Tehát kétkedve fogadtam az autó típusáról szóló kijelentést, azt meg pláne nem akartam elhinni, hogy azért vettek két autót, hogy végül egy se legyen, ugyanis ez történt.
Szóval ez itt a képen egy karosszéria.
Nem nézett ki jól, de a látszat csal, még arra sem volt jó, amire hitték. Javítsam ki? Mit? Szétvágni, foltozgatni több idő, mint újat gyártani.
A sárvédők is igényes karbantartásról árulkodtak, csak kicsit hazudósak.
Végül, azért maradt az aljában egy kis eredeti, csak az íze kedvéért.
Az orr is több sebből vérzett. Természetesen az alja ennek sem volt használható.
Ami a legnagyobb baj az ilyen munkáknál, hogy nincs honnét méretet venni, úgy kell kitalálni, hogyan jöhetnek össze a dolgok.
Bár csak egy fél pillanat telt el addig, míg a szemeteket lejjebb engedtétek az oldalon, a munka ettől jóval tovább tartott, hogy ezt a képet megszemlélhessétek.
Egy általam kreált méretezésű (a rozsdanyomokból) küszöbre illesztettem a különböző autókról származó, szintén általam felújított fakeretes ajtókat. Ja, és elől ott a nemrég még aljatlan, most már aljas orr.
Csendélet köszörűvel, a művész pihen
Ebben a csomagtartóban is nehéz lenne bármit szállítani
Itt sem volt egyszerű kitalálnom, hogy mi megy hova, miért, minek és amúgy is.
Ilyenkor már a finisben érzi magát az ember. Tenném felfelé a helyére, hagy lássam végre, hogy mit alkottam, de nem! Holnap VW T2 kárpitozás, vagy valami olyasmi...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése