Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2018

FÉM SZÖVET ÉLŐ VÁZON

Ha azt mondom T1, akkor az autóstársadalom innenső felén mindenki tudja miről beszélek. Aki mégis a Terminátor című filmsorozat első részére gondolt, az szégyellje magát! Azonban a maradék olvasótábor sem lehet biztos abban, hogy mit fog az elkövetkezendőkben kapni. Elárulom: egy finom koktélt, jó évjáratú alapanyagból, friss, finom fűszerekkel, Vagyis egy ős Transportert mai technikai megoldásokkal. A Transporter ötletét egy holland kereskedőnek, Ben Pon-nak tulajdonítják. Ez az úriember kezdte először forgalmazni a Bogarat Németországon kívül 1947-ben. Hollandia után következett Amerika, ahol a hatalmas piacon szépen fogytak a Volkswagenek. Mindebből következik, hogy Ben Pon befolyásos üzletemberré nőtte ki magát. Talán ezért nem röhögték ki a firkálmányát, amit egy wolfsburgi gyárlátogatás alatt vetett papírra, egy üzembéli szállítójármű láttán. Bár az ominózus rajz úgy nézett ki, mintha egy öt éves gyerek készítette volna rögtön azután, hogy kiesett

MAGASHEGYI UNDERGROUND

A Tatra emblémát látva biztosan sokan néznek körbe furcsállva, mint Margit néni, akiről elvitte a szél a deszkabudit, de nem kell semmi rosszra gondolni, csak egy érdekes kitekintésre hívjuk az olvasókat. Egy kellemes nyárestén három ismerős együtt sörözgetett. Az egyik neve Ferdinand Porsche volt, a másikat Hans Ledwinka néven illették, míg a harmadikat – a furcsa bajuszút – csak Führer becenéven szólították. Iszogattak, egy tálból cseresznyéztek, meg minden ilyen, ami kellett a jó hangulathoz. Később még ceruzák is előkerültek, és szalvétára autókat vázoltak fel, hogy milyet is gyártanának, ha „nagyok” lennének, majd amikor elfáradtak, hazamentek a tervekkel zsebükben, és fejükben. Egy pár év múlva elkezdték gyártani az első Népautót Porsche vezetésével, de ez az autó sok mindenben egyezett Ledwinka egyik Tatra modelljével, és ez az egyezőség nem a véletlen műve volt, így ha szigorúan vesszük, a Volkswagen megszületésében nagy része volt Ledwinkának. Természetesen a történe