Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február, 2019

Fut a szekér

Szorgalmas munkával telnek a napok. A kecskék megfialtak, a fű meg növekedik, mint állat, de ez nem az a poszt, ahol erről be kellene számolnom. Ellenben a vas sem marad megmunkálatlan. Ilyeneket sütögetek kettes lemezből, aztán meg beépítem. Ilyen erősítés lett belőle. Ilyen erről. Ebből az irányból sem rosszabb. Ez pedig a "Pihenő juhász, délidőben" című kép, mert a képeknek szokott ilyen érdekes címük lenni. Ez a fotográfia pedig már olyan régi, hogy meg is sárgult. Jelen pillanatban már fa elemeket forgácsolok a felépítményhez, ami igen kalandos vállalkozás ebben a szélviharban, mivel odakint porolnék vele, de ott meg tele lett a szemem, és az orrom faporral. Úgyhogy vigyázni kell, hol tüsszentek ,mert a múltkor is kiesett az orromból egy faforgácstömb, és összetörte az üvegasztalt. 2014. április 14. 17:01

A doktor megaszondja

Nem akarok nagyképűsködni, naná, hogy  nem vagyok doktor, csak egy régi rovatcím jutott eszembe. Ennek ellenére válaszolnék, bár már megtettem, de talán itt az ideje, és helye, hogy bővebb lére engedjem a mondanivalómat, mert talán nem minden világos mindenkinek. Nos, egyik kedves olvasóm feltett egy kérdést, ami nem volt egyértelmű, vagyis inkább félreértelmezhető volt. "A földön hegeszted össze. Nyilván megvannak a méretek és átlók mert méred és figyeled őket. De nem jobb lenne egy hegesztőasztalon, ami biztosan vízszintes, derékszögű?" Hát, most erre mit lehet válaszolni? "Nem volna jobb." Vagy: "Tényleg! Hogy ez nekem nem jutott eszembe!" Később kiderült, hogy arról szólt a kérdés, hogy miként oldom meg, a méreten tartást, de nekem minden más eszembe jutott először, csak ez nem. Ha valaki leizzadva cipel egy nagy csomagot az úton, nem biztos, hogy jó néven veszi, ha megkérdezzük tőle, hogy autóval nem volna-e könnyebb. Szerintem az anyázás

Hun' van Susan?

Kétségbeesve keresik a filmben Susant, én meg kétségbeesve keresem a méretet, síkot, átlót, meg minden ilyen hasonlót, ami mezei ember számára láthatatlan. Én nem vagyok veszélyben annyira mint a film szereplői, de azért nincs könnyű dolgom. Nehezen férek el. A betonon birkózok a vassal, és azokkal a "felesleges" méretekkel. Távtartókkal próbálom helyettesíteni a sablont, és egy furmányos feszítővel állítom a dobok dőlését. Ja, a dobok. Dobok egy-két dobot. Akinek nincsen görgőző gépe, angol kerék, spanyolcsizma, meg ilyenek, az valahogy így hidalja át a problémát. Valahova el kell tenni a felesleges lemezt, mert a belső ív 2 centiméterrel kevesebb egy fél méteren, mint a külső. Egyenletes gyűrés, nyújtás, zömítés, megvalósíthatatlan otthoni körülmények közt, így ezt a verziót érdemes követni. Nem árt számolni egy kicsit, így nem kell kétszer vágni, de természetesen próbálkozni is lehet, az a biztos, mint ahogy majd ki is térek a buktatóra. Ha fa sablont készí

Megy, vagy...

Amikor valaki ritkán jár felénk, mint karón a fehér varjú, akkor örömmel szokott felkiáltani: - Megy ez! Meg még úgy is, hogy "Halad ez!" Mind a két változatra az a válaszom, hogy megy (vagy halad) ha viszik. Pedig ugye alapjában két lehetőség van. Vagy valaki és megy valahová, vagy valami, és valaki viszi. Aki meg tudja, hogy bolond, az nem az... De ez már végképpen máshova tartozik. Ha most az a kérdés vetődik fel a kedves olvasó fejében, hogy minek irkálok össze meg vissza, akkor közlöm, nincs nagyon mit lapra vetnem. Húzogattam, csavargattam, vagyis méretre tettem a már legyártott elemeket, majd összepontozgattam, meg végig varrtam. Ezt a folyamatot hívják egyes jól értesültek autóépítésnek, mások meg karosszéria összerakásnak. Itt jegyezném meg, hogy a rakás akkor készül el a leggyorsabban, ha az utolsó pillanatig várunk vele, és amikor már kint van a vége, na akkor guggolunk le a fűbe, csak arra kell figyelni, hogy a nadrág fent ne maradjon. Ez főleg szüreti mul

Takargatni való

Bár ízlés dolga, hogy takargatjuk-e. Szerintem így se szép, úgy se szép, és nem csak azért, mert én varrtam rá a takarót, amit még meg is tapostam a retves padlón, mert ez nem egy kárpitos műhely. Igazából nem lehet szépen kiteríteni rajta az anyagot, mert nincs neki saját tartása, ami meg alatta van az meg igen gyűrötten rétegződik. Persze a rutinosok kédert is varrnak bele, de én nem vagyok az. Azért ezen a cuki 1:24-es modellen szépen fest. Amúgy már majdnem teljesen kész a mi Karmannunk is, már csak polírozni kell. Szerencsére ma már csak olyan semmilyen munkákat végeztem rajta, mint a majdnem jól legyártott kipufogódob vízszintbe csavarása. Csak ha nagyon lehajoltam, akkor fájt elviselhetetlenül a fejem. Alapból csak kurvára, de arra a fogam is fájt... akarom mondani kurvára fájt a fogam is, csak azt megfúrta a doktornő, és kiengedte belőle a szellemet. Mindegy... Mondtam is a kollégának: - Annyira fáj a fejem! Egészen biztos vagyok benne, hogy egy bengáli féreg r

Egy igazi autóépítés: Tatra 57K

Valami nagyot akartam villantani, mint amilyet Rihanna szokott, de gatyában járok, meg az autók sem úgy készültek ahogy szerettem volna, így semmi érdekes nem akadt, azaz talán egy kicsi. Van egyszer az autójavítás, és van az autóépítés. Ez két különböző dolog, bár sokan keverik. Már akkor büszkék magukra, ha egy darab lemezt betaknyolnak a karosszériába, de van olyan karosszéria lakatos, aki saját maga bevallása szerint is csak a csavaros elemek le-, majd felcsavarozásához ért. Akkor most fel lebbentem a fátylat a nagy, nagy titokról: A karosszéria nem feketére alapozott, préselt elemekből készül, hanem fémlemezből, ami táblákban érkezik, bár nem mostanában jelent meg benne a műanyag is. Mint ahogy ezt sem a kutya nyomta ki magából. Ez lesz majd a váza a Tatra 57-nek, amit személyesen másolok, és készítem el az eredeti vázra, természetesen tábla lemezből. A körülményekről most ne emlékezzünk meg, csak annyit róla, hogy az áldozata vagyok. Szóval látom a jó negyven éves,

Megérett a retek

Bár nem sokkal múlott tél, elkél sapka sál, fúj a szél. Azért megérik aminek meg kell, pirosodik a Karmann, fekete tetővel. Kívülről már piros, de belül még nem az igazi. Az általam leszabott, de más által beszegett szőnyegek is bekerültek. A hátsópad környéke teljes egészében helyben készült. Bár nem teljesen követi az eredeti megoldást, így valamivel szebb, de még nem az igazi. Ha többet foglalkoznék ilyesmivel, akkor még jobban átalakítanám a szabásmintát, de így eddig még nem jutottam el oda, és nem is nagyon kérte még senki, hogy ne az eredeti szögelős megoldás legyen az ő autójában. Érdekes, hogy egy kis ülés mennyire feldobja a látványt. Mivel semmi érdekes, humoros történet nem fordult elő velem a héten, így zárom is soraimat... bár írhatok valami fikciót is, ha nagyon hiányzik az izgalom. 2014. március 02. 17:18

Indián sátor

Csak kínlódom. Eleve nem nagy mulatság ponyvatetőt feszíteni az autóra, mert sok benne a buktató, és  ha rontok az drága. Szóval, nagyon figyelni kell a ponyvázásnál, mert sokba kerülhet a tévedés, úgy munkaidőben, mint anyagban. Ezek közben még szar a palacsintában az a tény, hogy csak a követelmények vannak felállítva a minőségre, a szerszámok meg kezdetlegesek. A varrógép végre már úgy ahogy használható, de az a barkács, kézi tűzőgép amivel szenvedek, már nem szinte nevetséges, hanem röhejes. Ha sikerül ötöt tűzni vele egymás után, az már sikerélmény. Mindegy, így van ez, majd lesz jobb is, ha a jó isten, meg a biznicmen' is úgy akarja. Addig meg hagy toszogassanak, hogy mikor lesz már kész, bírom a kritikát... míg a tömegvérengzést nem rendezek. Na, de vissza  a felemelő munkához! Figyelmeztetek mindenkit, hogy a képminőség sokat romlott nálam, így a végén még kénytelen leszek hadba fogni egy másik fényképezőgépet, mert ez a mostani már szinte önálló életre kelt. Akkor fó

Nem értem

Könnyebb lenne a szívemnek, ha én is úgy tehetnék, úgy látnám magam, mint sok más ember, de nem. Én nem vagyok tévedhetetlen, és olyan dolgok is léteznek, amiket nem értek. Mások magukról ezt nem így gondolják,  a tévedhetetlenség fátylában tetszelegnek, és a mindentudás erős páncéljával felvértezve csörtetnek át  gyenge embertársaikon. Őket  még egy lázas betegség sem tántorítja meg, de ha egy hétig nem alszanak rendesen, na azt sem érzik meg. Aztán itt vagyok én, aki napi három-négy óra alvás után bekapok egy bakter vírust, aztán csak kóválygok, mint a vízfejű naposcsibe. Így volt ez decemberben is, amikor gyógyszerrel felturbózva álltam a sarat a munkahelyemen,  ami minden híresztelés ellenére nem az én cégem, így ha egy valaki megkérdezi, hogy "Lehetne ilyen ütközőt csinálni?", akkor én rábólintok, hogy persze. Mivel nagyon sürgős volt (valakinek) lőttek a laza betegállományos melónak (mert nálunk csak azt fizetik) és hozzáfogtam a dologhoz.  Kettes lemez szóba sem

Kellemetlen

Mindannyiunk életében előfordulnak jó, és rossz meglepetések. Úgy gondolom, ha lehetne választani, nem lenne olyan, aki a rosszat kérné, de sajnos a sors nem megkérdezéses alapon működik. Az autó restaurálás hosszú folyamatának utolsó fázisa a próbaüzem. Itt nagyon nem szeretjük a meglepetéseket, mert csak negatív dolgok jöhetnek hirtelen elő, hiszen alapból mindennek jónak kell lenni. Éppen ezért, még soha, egyikőnk sem kiáltott fel hangosan, tágra nyílt, csodálkozó szemekkel, hogy „Azt a betyárját, veszi a sebességet a váltó!” Sőt, azt a showelemet is meghagyjuk az amerikai filmes kollégáknak, amikor a motor beindulásakor kurjongatnak, tapsolnak, sapkát dobnak az égbe, majd pezsgőt locsolnak egymás fejére. Az autókon azért dolgoznak szakemberek, hogy amit elkészítenek, az elsőre rendesen működjön, úgy, ahogy tette azt annak idején, amikor a gyárban összerakták a rutinos szerelők. Na… Ez az elmélet, majd a gyakorlat másképpen alakul. Jön a „szarka”, sokat akar, aztán meg nem bírja a