A mai napon beraktam hátra egy ülést, majd megcsapattam magam az árammal, és fát faragtam, szerencsére nem keresztet, bár azt már úgy is más készítette volna. Műelemzés: Pad egy szürke térben. Érdekes, négyzethálós forma. Talán még jól is mutatnak a kalaptartón a pofára fordított hangszórók, lágyítva a merev világot. Azért ez az egyszerű folyamat sem ment szálka nélkül. Az alsó pad nem fért be a helyére, mert a mellé utólag felragasztott bitumenes rezgéscsillapító anyag 1 centimétere éppen elég volt ahhoz, hogy fel kelljen bontani a friss kárpitozást, és lehetett csiszolni a fát. Második lépésben gumikalapáccsal próbáltam meg összetörni a drága kárpitos emberünk által a bélésbe illesztett keménypapírt, de ezzel csak fél sikert értem el, mert maradt még az útban más is, így még mindig kettő centiméterrel feljebb áll a rendes helyétől az ülés hátulja, de marad így, mert már belefáradtam a harcba. Hiába mondom, hogy nyugodtan lehet úgy kárpitozni, mint a trehány gyáriak, mint egy od...
Car Mandiner (Reviczki Róbert) oldala. Régi autók, motorok, és minden más