A fémiparban dolgozóknál is igen fontos jelentőséggel bír a sajt tolás. Két különböző módszert ismerünk, melyek lényegesen eltérnek egymástól. Az egyik a hideg sajt tolás, ami nem is igazán az, aminek hisszük, hiszen azok a sajtok amik hidegen is tolhatók, nem valódiak. Ezért az úgynevezett tömlős sajttal nem is foglalkoznék, hiszen azt bárki ki tudja nyomni a tömlőn kialakított lyukon keresztül. Viszont a meleg sajt tolás már valódi kihívás. Én a trappista sajtot szeretem melegen tolni, de a most nyilvánosságra került teszt szerint - melyben 10 trappistából egy sem volt az - nehéz a dolgom, ha ilyet szeretnék. A hamisítvány sajtok persze sokkal jobban tolhatók melegen, mert némelyik a hő hatására annyira megfolyósodik, hogy egyenesen kiugrik a kenyérből, mint rugó a sezlonból, nemhogy még tolni kelljen. Na! Miután jóllaktam, jöhet egy sokkal kevesebb embert érdeklő dolog. A múltkor leoperált üléstartó sín helyére kellett szerkesztenem egy vasat, melybe merevítő bigyókat kellett ...
Car Mandiner (Reviczki Róbert) oldala. Régi autók, motorok, és minden más