Autóépítés

"Itt élt, és dolgozott" olvasható egy pár ház falán. Van olyan is, amin csak egy felismerhetetlen arckép díszeleg, valamilyen beazonosíthatatlan évszámmal. - Ez a Petőfi Ház! - közli büszkén akitől érdeklődtem az emléktábla láttán, de arról, hogy az épület mitől az ami, már csak zavartan tudott nyilatkozni. Miután többször így jártam, az a gyanúm támadt, hogy elég valami kósza szóbeszéd ahhoz, hogy máris rohanjanak koszorúzni az önkormányzat képviselői, kitűzve pártjuk zászlaját. "Helyezzük el a megemlékezés virágait itt a Csokonai Háznál, ahol sokáig élt, és munkálkodott, híres Magyarunk volt szomszédja unokájának az első áldozó ruháját varró szabó. Maris néni, téged sem felejtünk." Vajon mikor kerül a műhelyünk falára egy tábla, hirdetve azt az áldozatos munkát, ami odabent folyik? Mikor vetik a Zagyvába koszorúikat azok az emberek, akik nekünk köszönhetik hőn szeretett, és sokáig vágyott autóikat? Gondolom soha, pedig mi többet tettünk már le az aszfalt...

A mai napon az idővel fogok foglalkozni, pontosabban a műszerrel, mellyel az időt mérjük. Van ugye a vekker. Ha ezt kilőjük az űrbe fénysebességnél gyorsabban, akkor Einstein szerint lesz valami, amit ő relativitás elméletnek hív. Relatíve, ez az óra előttem áll. Azért relatíve, mert lehet, hogy megy, csak nem ebben az idősíkban, de mivel mi itt élünk, nem ártana megnézni. de előtte megemlékeznék egy-két más dologról is. Hogyan lesz a Babetta kormányzárból sebességváltózár. A Babetta zár 90 fokot fordul, a seb.zár meg 180-at. A B.zárban nincs olyan egység, ami a seb.zár gyújtáskapcsolóját kezelni tudná, meg amúgy is rövid az egész. Kollégám szerint a zár forgórész aljába kell vágni egy nútot, és kész, meg még egy kicsi. Hogyan? Aszondja' ki kell venni a forgórészt. Mondom: Szét esik az egész, aztán meg leshetünk, mert a zártüskék járatai le vannak szegecselve. Hmm. - ez volt a válasz. Megoldottam, de ezt itt leírni rettenetes lenne. Azért nem veszem el a dicsőséget a munkatá...

A tervezőmérnökeink hihetetlenül magasan kvalifikáltak, de a járatlan út azért nekik is göröngyös. - Tessék mondani, van sport kipufogórendszer Karmann Ghiára?                                                                          - Bogárra van, de az ugyanolyan, mert abban is az a motor ketyeg. - Áááá. - De. Így játszódhatott le a beszélgetés, minek megtörténte után hozzám került a rendszer. - Odaraktam a dobot, szerintem nem megy fel. - közlöm a tulajjal. - De felmegy, felpróbáltuk, fényképem is van róla. - így a tulaj. Hát nem ment fel, mert a dobból kijövő cső hozzáért a tárcsafék munkahengeréhez, vagyis annak házához. El lesegethettem volna egy darabig, de drasztikus lépéssel zártam rövidre a problémát. A vágókoronggal nem bírtam teljesen elvágni, a fűrész meg nem fért oda rendesen, ...

Itt a végeken vagyunk mi egy páran, akik mindenben megtalálják a szépet. Persze ez nem igaz, hogy mindenben, mert még egyszer sem néztem nagyítóval egy macska fost sem, hogy " jaj, de szépen fodrozódik", sőt, valahogy a csontkukacok tánca sem köt le a döglött kutya máján, de így szokták mondani a műveltek. Viszont itt van ez a műalkotás, ez mindenkinek kell, hogy tetsszen. El lehetne vele játszani egy kicsit,  valami képszerkesztő programmal. Be lehetne tenni a hipertérbe, de most nincs rá érkezésem. Szóval, ez is egy elmebetegség. Mi a franc van vonzó egy ilyen vashalmazon? Talán ezt hívják az alkotás örömének. Erről jut eszembe az a míves műremek, amit Salgótarján főterén láttam kiállítva. Egy halom fémszemét - ha nagyon akarom - emberalakra formázva. Lába közt egy negyvenes anyacsavar. Mi volt a mű címe? Igen, kitaláltátok: Anya. Eredeti bejegyzés: 2012. június 06. 20:18 

A mai napom meditálással kezdődött. Lelkem elhagyta gyarló testem, és egy világok közti dimenzióban lebegve kereste az utat a tökéletesség felé. Gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy papírral és ceruzával a kezemben bambultam ki a fejemből. Kevésbé képzett szemlélődő azt gondolhatta volna, hogy hirtelen agyhalál állapotában vetem utolsó pillantásom a földi sétamezőkre, de nem kérem, dolgoztam. A gondolatok hiper sebességgel kergetőztek a fejemben, és néha utol is érték egymást. Ilyenkor fogót váltottunk, és újból kezdődött elölről a kergetődzés, de az értelmes ötlet nem lett meg. Mindegy. Elkezdtem firkálni különböző műszerfal megoldásokat, de semmi használható nem született, így félre tettem a műszereket. Dél tájban jött az autó gazdája, de nem kínáltam meg ebéddel, csak a mellének szegeztem a kérdést, jól meggondolta-e, hogy egyszerűen akasszuk fel a műszerfal alá a kiegészítőket. Sikerült lelkében bizonytalanságot ébresztenem, így elnapoltuk a dolgot, addig is van bőven mit csinál...