Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

typ 14 címkéjű bejegyzések megjelenítése

Birkózógép

Na, nem a rázós fajta, nem is a falból lóg ki, de erős. Szerencsés is vagyok, meg nem is. Egyik oldal sikerült, a másik nem. Ez nem az én saram, én ott sem voltam, semmiről nem tehetek, különben is kényszeríttetek. Az a rohadt jobb oldal, az mindig kötözködik. A bal bezzeg úgy simult a helyére, mint kés a vajba. Csak az orrát kellett megfaragni, mert a lámpa körüli rész másik dimenzióba lépett. Porból lett, porrá lett. Na de, egy kis foltocska – gondosan, az eredetit mintának használva, mert ilyen íves részeknél szoktak viccek születni – és máris kisebb a hiány. Már csak a lámpatök körüli részt kellett pótolnom, amit egy 1,5 milliméteres lemezcsík használatával oldottam meg. Azért szerencsésebb az eredeti egyes lemeznél, mert könnyebben ívre bírtam hajtani, és van miből csiszolni, ha a sík nem lenne tökéletes, na meg tovább tart, míg elrothad. Az ívhajtást ebben az esetben nem csak kalapálásos módszerrel végeztem el. Egy darab csőszerű képződményre felhegesztettem élével a lemezc...

Sorozatlövés

Fent van az egyik oldali légvezető. Nem nagyon erőltettem meg magam, viszonylag kevesen kérnek pont olyan formát erre az eldugott helyre, mint az eredeti. Majd lezárom még az éleket, hogy legalább a dob felől ne verődjön be a sólé. A nagy izébe, ott az elején, így is be fog folyni az esővíz, meg ilyenek, de legalább az aljában megpróbálom kikenni. A sárvédőt annyira foltoztam ki, hogy helyére bírjam erősíteni. Nem volt ez sem egyszerű, mert a rohadásokon kívül itt is megvolt található a törés, és a lelkes javítás, vagy mi a szösz. A kiegészítő elemek felillesztése a sárvédő rendeltetési helyén történt, mert csak így garantálható az ajtóhézag futása. Holnap már a felszereltről publikálok képeket. Két nap, és tiszta autó kinézete lesz a kaszninak. Mostanság, annyira nem nagyon érdekes a tevékenység, de azért igencsak oda kell figyelni. A légvezetők felrakásánál a megfelelő illesztésre kell figyelni, mert ha elhúzza a doblemezt, akkor a sárvédő nem fog a helyére találni, a sárv...