Ugrás a fő tartalomra

Japán csapás

 Apám mondta: „Fiam, egyszer lesz, ami még nem volt.” Na, itt van! Egy német Japánból. Tudtam, hogy létezik, de nem hittem el.



Hajime! Csak azért, hogy stílusos legyek.                                                                             


Mentem hétvégén melózni, és egy furcsa Karmann Ghia várt az udvaron.

Rögtön éreztem, hogy valami nincs rendben vele. Óvatosan jártam körbe, hátha robban, vagy valami más viccességet rejt. Hát, találtam rajta viccesnek mondható dolgot is, de inkább érdekesnek nevezném azt a stílust, amit képvisel. Már azzal figyelemfelkeltő a megjelenése, ahogy a megszokott beállásának ellenkezőjét mutatja az autó, mert ugye ez a darab a farát tartja fenn, és nem az orrát túrja az égbe, mint a típustársai.







Az orra esésben nagy szerepet játszik a hátsónál jóval peresebb első gumi, a feltekert hátsó torziós rugójú lengőkar, na meg az, hogy a motor nincs benne, de ez nem okoz nagy eltérést.



Mi jut még eszünkbe a szamurájok földjéről? Naná, hogy a fegyverek pengéje.
Egyszerű optikai tuning a légbeömlő rácsának kétszínű fényezése és lamellái számának kurtítása, mégis vonzza a szemet.
Itt jegyezném meg, hogy egy nagynevű autósújságíró elmondásával szemben, ezek a légbevezetők nem csak úgy oda vannak vetve a formatervezés oltárára, hanem valós tartalommal szolgálnak. Mögöttük légvezető járat található, mely nemcsak a friss levegőt szállítja az utastérbe, hanem kialakítása által jelentősen hozzájárul a karosszéria merevségéhez, már amennyiben ilyesmiről lehet beszélni a Karmann Ghia esetében.

Ehhez a borotválkozótükörhöz mit szóltok? Nem, nem visszapillantó, azaz a szó szoros értelmében visszapillanthatunk benne, de az utat nem fogjuk látni, bármennyire is tekergetjük a nyakunkat.
Na, de azért bennem felmerült egy kérdés: hogy egy Volkswagen Karmann Ghia miért éppen a szamurájok földjéről tér vissza, de magyarázatnak legyen elég annyi, hogy ilyen kitűnő (mihez képest) állapotban ritkán lelhető fel belőle jó áras példány, és így ez már elég indokként szolgálhat az importra.

A másik kérdésre pedig a következő kép adhat feleletet.
Ja, hogy a kérdés… Hogyan került Japánba a Karmann? Sok sebességmérőt láttam már, de ilyet még nem. Persze lehet, hogy csak azért, mert nem volt szerencsém. Szóval, kinek van szüksége duplán kalibrált műszerre? Mondjuk, aki foglalkozása miatt gyakran cserél lakhelyet. És ki tudja magával vinni mindenhova kedvenc járművét? Nos, például egy amerikai katona. Egyszer láttam a televízióban (tehát biztos igaz 😏) hogy a nagy katonai teherszállító repülő-gépeken jutott hely a szolgálatot teljesítők autóinak is az egyéb holmik közt, így viszonylag könnyen megoldhatták a másik állomás-helyre telepítését a kedvenc autónak.
Japánban pedig van amerikai bázis, úgyhogy a nagy kérdés meg van válaszolva. Persze lehet, hogy ez, amit írtam, az utolsó szóig badarság, de fantázia nélkül szürke a világ.

Bár azt hihetnénk, hogy az utastérben látható mindenféle oda nem illő kacat csak a szállítás erejéig került be, csalódnunk kell. A hatalmas klímaegységet komolyan gondolták elhelyezni az anyós lába elé.
Sajnos, itt még nem ért véget a klímás ámokfutása.
A hűtő az első futómű előtt, alatt kapott helyet. Még az utánfutón való utaztatás is gondot okozott miatta.
Ebben a pozícióban dupla, sőt inkább tripla szolgálatot tehetett az autósnak: természetesen hűtötte a levegőt, vakondtúrást lehetett vele egyengetni, és még az elütött állatok tetemeit is felvakarta az aszfaltról, így ha valami friss akadt horogra - akarom  mondani rostélyra - megvolt a vacsorára való.



Egy valóban jó extra: Ebben a visszapillantóban az alacsonyan támadó vadászgépeket is könnyűszerrel észrevehette a jól felkészült, élesszemű katona.










És akkor jöhet a kedvenc biztonságtechnikai kiegészítőm. Lábtér összecsukódásgátló szerelvény. Valóban, ez egy betonvas. Jelentős vastagsága ellenére körülbelül annyit használ, mint sündisznónak a habdauer.



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nagy Hyundai teszt

Tulajdonomba került egy profinak kinéző Hyundai HYD-82250SV sarokcsiszoló, ami árát illetően, és a hivatalos leírás szerint is, barkács felhasználásra készült, de ennek ellenére meglepő teljesítményt nyújtott.   A megkapott készülék címkéje más mint a hivatalos fotón, jobban hasonlít a Bosch színsémához, nem is tudom miért... Tehát így néz ki A Bosch köszörű meg ilyen, Ugye teljesen más Akinek nem tetszik a dizájn, az vehet más gépet, más színben is Na, de lássuk mit is kaptunk annyi pénzért, amennyiért a lenti képen látható gépet is megkaphatjuk, ráadásul kofferben, ha jó helyen keressük.  A kicsomagolás és összeszerelés után következhet a próba. Megy! Nem megy... Ahol a fordulatszámszabályzó elektronika van a burkolat alatt, kellemetlenül meleg a szerkezet. Kihúzom, bedugom. (Ez még mindig egy gépteszt.) Újra megy! Ja, már nem. Kihúzom bedugom, beindul. Egy perc köszörülés után az egész gép olyan forró, hogy csupasz kézzel csak fakír üzemmódban fogható. Az

Rozsda marja 2.

Na, másszunk ki a sötétből! Egyszerű lemez rozsdátlanítás: Erre még akkor is szükségünk lehet, ha homokszórattunk. Sokszor maradnak apró, tűhegynyi rozsdafészkek a szórt felületen, vagy éppen nem lett rögtön lealapozva a fém, és a harmat ráharapott. Sima ügy gondolhatnánk. Rozsdamaróval bepacsmagoljuk, oszt jól van. Na, ja. Aztán meg szembesülünk az egyenetlen felületű, ragacsos anyagmaradvánnyal, amin még a festék sem áll meg. Alapszabály, hogy egyenletes, vékony rétegben használjuk a savat. Legjobb, ha a felesleget ronggyal finoman letöröljük. Ha kell, többször kezeljük le a felületet, és a rétegek közt drótkefézzük le a kifehéredett anyagot, ha véletlenül megszáradna. Én csak akkor vagyok teljesen nyugodt, ha szép szürke fémet látok, ami olyan, mint újkorában, és ezt nem lehetetlen akkor sem elérni, ha sűrű, őzbarna oxid fedi a lemezt. Ilyenkor átmenetileg lehet vastagabban használni a rozsdamarót, ne hagyjuk megszáradni, és ecsettel, műanyagkefével - vagy durvább esetben - drótkefé