Japán csapás

 Apám mondta: „Fiam, egyszer lesz, ami még nem volt.” Na, itt van! Egy német Japánból. Tudtam, hogy létezik, de nem hittem el.

Hajime! Csak azért, hogy stílusos legyek.                                                                             


Mentem hétvégén melózni, és egy furcsa Karmann Ghia várt az udvaron.

Rögtön éreztem, hogy valami nincs rendben vele. Óvatosan jártam körbe, hátha robban, vagy valami más viccességet rejt. Hát, találtam rajta viccesnek mondható dolgot is, de inkább érdekesnek nevezném azt a stílust, amit képvisel. Már azzal figyelemfelkeltő a megjelenése, ahogy a megszokott beállásának ellenkezőjét mutatja az autó, mert ugye ez a darab a farát tartja fenn, és nem az orrát túrja az égbe, mint a típustársai.

Az orra esésben nagy szerepet játszik a hátsónál jóval peresebb első gumi, a feltekert hátsó torziós rugójú lengőkar, na meg az, hogy a motor nincs benne, de ez nem okoz nagy eltérést.



Mi jut még eszünkbe a szamurájok földjéről? Naná, hogy a fegyverek pengéje.

Egyszerű optikai tuning a légbeömlő rácsának kétszínű fényezése és lamellái számának kurtítása, mégis vonzza a szemet.
Itt jegyezném meg, hogy egy nagynevű autósújságíró elmondásával szemben, ezek a légbevezetők nem csak úgy oda vannak vetve a formatervezés oltárára, hanem valós tartalommal szolgálnak. Mögöttük légvezető járat található, mely nemcsak a friss levegőt szállítja az utastérbe, hanem kialakítása által jelentősen hozzájárul a karosszéria merevségéhez, már amennyiben ilyesmiről lehet beszélni a Karmann Ghia esetében.

Ehhez a borotválkozótükörhöz mit szóltok? Nem, nem visszapillantó, azaz a szó szoros értelmében visszapillanthatunk benne, de az utat nem fogjuk látni, bármennyire is tekergetjük a nyakunkat.
Na, de azért bennem felmerült egy kérdés: hogy egy Volkswagen Karmann Ghia miért éppen a szamurájok földjéről tér vissza, de magyarázatnak legyen elég annyi, hogy ilyen kitűnő (mihez képest) állapotban ritkán lelhető fel belőle jó áras példány, és így ez már elég indokként szolgálhat az importra.

A másik kérdésre pedig a következő kép adhat feleletet.

Ja, hogy a kérdés… Hogyan került Japánba a Karmann? Sok sebességmérőt láttam már, de ilyet még nem. Persze lehet, hogy csak azért, mert nem volt szerencsém. Szóval, kinek van szüksége duplán kalibrált műszerre? Mondjuk, aki foglalkozása miatt gyakran cserél lakhelyet. És ki tudja magával vinni mindenhova kedvenc járművét? Nos, például egy amerikai katona. Egyszer láttam a televízióban (tehát biztos igaz 😏) hogy a nagy katonai teherszállító repülő-gépeken jutott hely a szolgálatot teljesítők autóinak is az egyéb holmik közt, így viszonylag könnyen megoldhatták a másik állomás-helyre telepítését a kedvenc autónak.
Japánban pedig van amerikai bázis, úgyhogy a nagy kérdés meg van válaszolva. Persze lehet, hogy ez, amit írtam, az utolsó szóig badarság, de fantázia nélkül szürke a világ.

Bár azt hihetnénk, hogy az utastérben látható mindenféle oda nem illő kacat csak a szállítás erejéig került be, csalódnunk kell. A hatalmas klímaegységet komolyan gondolták elhelyezni az anyós lába elé.
Sajnos, itt még nem ért véget a klímás ámokfutása.

A hűtő az első futómű előtt, alatt kapott helyet. Még az utánfutón való utaztatás is gondot okozott miatta.
Ebben a pozícióban dupla, sőt inkább tripla szolgálatot tehetett az autósnak: természetesen hűtötte a levegőt, vakondtúrást lehetett vele egyengetni, és még az elütött állatok tetemeit is felvakarta az aszfaltról, így ha valami friss akadt horogra - akarom  mondani rostélyra - megvolt a vacsorára való.

Egy valóban jó extra: Ebben a visszapillantóban az alacsonyan támadó vadászgépeket is könnyűszerrel észrevehette a jól felkészült, élesszemű katona.










És akkor jöhet a kedvenc biztonságtechnikai kiegészítőm. Lábtér összecsukódásgátló szerelvény. Valóban, ez egy betonvas. Jelentős vastagsága ellenére körülbelül annyit használ, mint sündisznónak a habdauer.