Csak kínlódom. Eleve nem nagy mulatság ponyvatetőt feszíteni az autóra, mert sok benne a buktató, és ha rontok az drága.
Szóval, nagyon figyelni kell a ponyvázásnál, mert sokba kerülhet a tévedés, úgy munkaidőben, mint anyagban. Ezek közben még szar a palacsintában az a tény, hogy csak a követelmények vannak felállítva a minőségre, a szerszámok meg kezdetlegesek. A varrógép végre már úgy ahogy használható, de az a barkács, kézi tűzőgép amivel szenvedek, már nem szinte nevetséges, hanem röhejes. Ha sikerül ötöt tűzni vele egymás után, az már sikerélmény. Mindegy, így van ez, majd lesz jobb is, ha a jó isten, meg a biznicmen' is úgy akarja. Addig meg hagy toszogassanak, hogy mikor lesz már kész, bírom a kritikát... míg a tömegvérengzést nem rendezek.
Na, de vissza a felemelő munkához!
Figyelmeztetek mindenkit, hogy a képminőség sokat romlott nálam, így a végén még kénytelen leszek hadba fogni egy másik fényképezőgépet, mert ez a mostani már szinte önálló életre kelt. Akkor fókuszál amikor akar, és oda, ahova akar. Ja, és azt ment el, amit akar, és ez még nagyobb probléma. Hol van a belső kárpitról készített képem? Megrágta az egér? A digitális egér?
Bezzeg az önarcképét elmentette.
Na, akkor a tetőről jelentem: Itt vagyunk mind a ketten. Én meg a hegedűs, de csak én dolgozom.
Mint említettem, ez egy amerikai tető.
Végig varrva az oldala a feszítőhuzal zsebének, bár ott kellene leívelnie, ahol berajzoltam cerkával, de ez a kisebbik gond.
Ezen a szép homályos képen is látható, hogy a feszítő dróthuzal helye másfél centivel később jön ki, mint ahogy kellene neki, de ez sem nagy vérveszteség. Felhasítom egy kicsit, nem lesz elegáns, de ne nézegessük, akkor majd nem zavar. Kifoszlani meg nem fog, mert ez a gumírozott anyag nem arról híres.
Viszont ez már itt a kényelmetlenebb vége annak a bizonyosnak. Itt is túlhúzták a merevítő varrását, de nem ettől nem jó. Fogalmam sincs mit gondoltak ott Californiában a szakik. Hogyan akarták itt összehozni a tűzött részt a lengővel?
Az itt látható maszlagos rajz nekem is az egyetlen támpontom a kivitelezést illetően, de akkor is látom, hogy valamit elrontottak.
Már eleve olyan görbe a felső, és az oldalsó rész összevarrása, hogy én amikor utoljára ilyet varrtam, úgy berúgtam szégyenemben, hogy másnap reggel az árokban ébredtem arra, hogy egy kutya nyalja a számat.
Ráadásul már az ó bantu álmoskönyv is megmondta, hogy azonos hosszú anyagot varjunk össze azonos távon belül, mert ha nem, akkor gyűrött lesz a mű, és a törzsfőnök tehene megdöglik.
Mindenesetre ha hibázunk, tegyük azt végig következetesen, így ráfoghatjuk, hogy ez a szexepilje.
Nem mondom, hogy én nem varrtam még ilyent, de szétszedtem, és kidolgoztam a technológiát, hogy még egyszer ne fordulhasson elő, annak ellenére sem, hogy a tolótalppal mindig küzdeni kell, mert jobban viszi az anyagot alul, mivel a felső rész letapad a nyomótalphoz.
De hát mit akarunk a sok elnyomott négertől, meg indiántól... Vagy nem azok dolgoznak ott Amerikában? Gyerekkoromban a filmekből legalább is ez jött le: Színes ember elnyomva robotolt, fehér ember meg a tőzsdén verte a faszínű asztalt. Ja... Meg a városokban nincs busz, csak taxi. Na, meg a vágóhídon dolgozó hentes 3 szintes házban lakik a bankigazgató szomszédjában.
Tehát az ilyen elnyomott, kisemmizett polgároktól mit várhatnánk? Rabszolga munkában nincs köszönet. Hiába ékeskedik rajta a címke: Made in U.S.A. Corona. Szegény Ülő Párduc lehúzza a napi tizenhat órát a varrógép mellett, mire felkel már Zsibbadt Párducnak hívják. A kollégája sem különb, Alvarez Szunyáleznek nevében a sorsa.
De azért újítottak is:
Besütötték az ablakfóliát. "Nagyon gyönyörű, és autentikus".
Az eredetibe varrták, és nem felejtették ki a belső kárpitot.
Végül is körberagasztottam fehér műbőrrel, mert a helyére téve kilátszik a varrás, máskülönben nem zavart volna az a kis fekete anyag hátul.
Itt lenne az a kép amit a beillesztett tetőről készítettem, és az említett terület lett volna rajta látható. de gondolom, mentés közben kihalt az amper a gépből. Valami kontakt problémája van amióta leesett, pedig nem is zuhant sokat, és lábbal majdnem sikerült tompítanom az esésen, vagyis finoman belerúgtam.
Na, ennyit mára. Holnap is lesz nap... Persze írni nem fogok, mert ahogy a Niki Láda filmben mondta az illető, "minek menjek gyorsan, ha nem fizetnek érte?".
2014. február. 21.
Szóval, nagyon figyelni kell a ponyvázásnál, mert sokba kerülhet a tévedés, úgy munkaidőben, mint anyagban. Ezek közben még szar a palacsintában az a tény, hogy csak a követelmények vannak felállítva a minőségre, a szerszámok meg kezdetlegesek. A varrógép végre már úgy ahogy használható, de az a barkács, kézi tűzőgép amivel szenvedek, már nem szinte nevetséges, hanem röhejes. Ha sikerül ötöt tűzni vele egymás után, az már sikerélmény. Mindegy, így van ez, majd lesz jobb is, ha a jó isten, meg a biznicmen' is úgy akarja. Addig meg hagy toszogassanak, hogy mikor lesz már kész, bírom a kritikát... míg a tömegvérengzést nem rendezek.
Na, de vissza a felemelő munkához!
Figyelmeztetek mindenkit, hogy a képminőség sokat romlott nálam, így a végén még kénytelen leszek hadba fogni egy másik fényképezőgépet, mert ez a mostani már szinte önálló életre kelt. Akkor fókuszál amikor akar, és oda, ahova akar. Ja, és azt ment el, amit akar, és ez még nagyobb probléma. Hol van a belső kárpitról készített képem? Megrágta az egér? A digitális egér?
Na, akkor a tetőről jelentem: Itt vagyunk mind a ketten. Én meg a hegedűs, de csak én dolgozom.
Mint említettem, ez egy amerikai tető.
Nem mondom, hogy én nem varrtam még ilyent, de szétszedtem, és kidolgoztam a technológiát, hogy még egyszer ne fordulhasson elő, annak ellenére sem, hogy a tolótalppal mindig küzdeni kell, mert jobban viszi az anyagot alul, mivel a felső rész letapad a nyomótalphoz.
De hát mit akarunk a sok elnyomott négertől, meg indiántól... Vagy nem azok dolgoznak ott Amerikában? Gyerekkoromban a filmekből legalább is ez jött le: Színes ember elnyomva robotolt, fehér ember meg a tőzsdén verte a faszínű asztalt. Ja... Meg a városokban nincs busz, csak taxi. Na, meg a vágóhídon dolgozó hentes 3 szintes házban lakik a bankigazgató szomszédjában.
Tehát az ilyen elnyomott, kisemmizett polgároktól mit várhatnánk? Rabszolga munkában nincs köszönet. Hiába ékeskedik rajta a címke: Made in U.S.A. Corona. Szegény Ülő Párduc lehúzza a napi tizenhat órát a varrógép mellett, mire felkel már Zsibbadt Párducnak hívják. A kollégája sem különb, Alvarez Szunyáleznek nevében a sorsa.
De azért újítottak is:
Az eredetibe varrták, és nem felejtették ki a belső kárpitot.
Itt lenne az a kép amit a beillesztett tetőről készítettem, és az említett terület lett volna rajta látható. de gondolom, mentés közben kihalt az amper a gépből. Valami kontakt problémája van amióta leesett, pedig nem is zuhant sokat, és lábbal majdnem sikerült tompítanom az esésen, vagyis finoman belerúgtam.
Na, ennyit mára. Holnap is lesz nap... Persze írni nem fogok, mert ahogy a Niki Láda filmben mondta az illető, "minek menjek gyorsan, ha nem fizetnek érte?".
2014. február. 21.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése