Hol van már a karácsony?

Kisült a térdkalácsom. Beletérdeltem valami kellemetlenül meleg dologba, de ezen nem lehet csodálkozni, mert a műhely veszélyes üzem, és többet térdepelek, mint a templomban szokás. Egyszer ha gazdag leszek, akkor a kaszni jön majd hozzám, és nem én megyek hozzá, vagyis lesz majd egy olyan emelőm, meg fordítóm, ami oda mozgatja a munkálandó felületet ahol én vagyok. Addig is viszont marad a térdelés, fekvés, kúszás, mászás, szentségelés. Mondjuk az utóbbi az akkor is megvan, ha éppen a munkapadnál állok. A múltkor kellemesen könyökölgettem hegesztés közben, amikor a kabátom ujján legurult az olvadt hegesztőfém, és a pulóverom beleolvadt a könyökömbe. Persze nem fájt volna annyira, ha nem fogyott volna ki a készletem a tűzálló felsőkből, így viszont egy remekbe szabott műanyagszálas textilipari termék volt rajtam, ami valószínűleg ásványvizes palack volt előző életében. Egy hétig vártam, hogy majd elmúlik a kellemetlen szúrás a sebesülésemnél, de aztán kicsavartam a kezem - mert az ember könyöke alapjáraton másfelé tekint - így vettem észre, hogy egy darab műanyag sült a bőrömbe, és nem var vár a gyógyulásra.

Na, de félre a horrort! Lássuk a medvét, vagy mit.

Mostanság is dolgozok, csak nem látszik, legalábbis egyes negatív személyek ezt állítják. Valami két hónapot emlegetnek kezdés óta, és igazuk is van, csak két dolgot hagytak figyelmen kívül: mást is csinálok, és szarból építkezek.

Ide szúrhatnám még harmadiknak azt is, hogy milyen felszereltséggel, de sokan így sem hiszik el, hogy 5, darab kalapáccsal, 2 kézi köszörűvel, egy ótvaras hegesztőgéppel (ami nem viszi azt a fajta vékony huzalt amit kellene) meg pár egyébbel, valamit is lehet csinálni. Szerintük van egy varázsceruzám, vagy egy iparvállalatom, ami a háttérben előállítja a kérdéses elemeket, én meg hintem itt a port a szemekbe, hogy "na, tesókám, ne szarjál be, a sufniban is megtudod oldani, ha nagyon kell."

Akkor most egy kis ízelítő a barlangi ember technológiájából, ahogy a pattintott kő fejű kalapácsával doblemezt kalapált az autójának kereke köré.

Nem akartam annyira szépet, mert már így is szét akarják rúgni a valagam a sok henyélésért, így a gyorsat választottam.

Tehát ennyi. Így kell ezt csinálni. Jó éjszakát!

Tessék? Nem tudni hogyan készülni dob? Pedig mutattam. Egy darab lemez. Kicsit megdomborítom, egy fába csiszolt gödörben (beleütöm a lemezt gumikalapáccsal. Beirdalom a lemezt. Kiveszem belőle a szálkát... ja ez már a szakácskönyvem.

Szóval behasogatom a lemezt. A térdemen meghajtogatom nagyjából. Felillesztem a helyére. Szemre beállítom, hogy jól fusson. Gumikalapáccsal összeillesztem, majd le pontozgatom hegesztővel a formát. Leveszem. Kihasogatom belőle a felesleget, majd a lemezt szintbe kalapálgatva, készre hegesztem. Simára csiszolva visszaépítem, majd a helyén finomítok a felületen. Ízlés szerint fűszerezve, melegen tálalhatjuk.

Aki meg húzza a száját, hogy milyen barkácsmunka, az vegyen a boltban készterméket, vagy préselje ki otthon. Esetleg három millió, négyszáztizenkétezer, huszonhárom ütéssel domborítson egy szép flekket. Az biztosan sokkal szebb lesz (itt különösen nagyon fontos a szépség) nem is fog elrohadni a hegesztésnél. (Mert ugye ez elfog, hiszen ennél a szintbe hegesztett varratot nem lehet lekezelni megfelelően... mondták a "negatívok")

Tehát ez volt Jamie 30 perces doblemeze. (a főzős műsor után szabadon, és kicsivel több időt igénylően.)

2013. december 23. 18:45