Már abban az időben is, amikor a 13 éves Skodám alja porrá oxidálódott, az a mondás járta, hogy amihez a lakatos hozzányúl, annak már vége van.
A gyári rozsdavédelem helyzete azóta lassan javult. Megjelent a 6, majd akár a 12 év átrozsdásodási garancia, ami folyamatos ellenőrzés feltétele mellett, a lemez belülről kifelé irányuló teljes átrohadására vonatkozott. Tehát ha megnézzük ezeket az autókat, bizony ott viríthat a "vörös ördög", csak a lemez még nem lyukadt át, ha minden az eredeti. Ha nem tört a festékréteg egy horpadás miatt, és ha nem babrált bele az az átkozott fenevad, a lakatos.
Miért is alakult ki ez a múlt homályába vesző monda a rothadást hozó mocskos kezű mesterről?
Az öregebbek biztosan emlékeznek arra a korra, amikor még a tisztességes karosszériás garázsában ott álltak a hatalmas, nehéz gázpalackok. Csak az, és semmi más speciális eszköz. Oxigén, acetiléngáz keverék lángja volt a lelke mindennek. Ezzel melegítették a vasat, ezzel vágták a vasat, ezzel hegesztették újra össze a vasat, sőt még kolbászt, szalonnát is sütöttek vele, de a humorosabbak zacskóba engedve a robbanó elegyet, remekül szórakoztatták magukat kisebb, nagyobb robbantgatásokkal is. Nem is kellett soha nagyobb mulatság egy brigádnál attól, hogy teleeresztették a kipufogódobot gázzal amikor a másik hegesztette. Ha csak akkorát szólt, hogy egy hétre megsüketült a kolléga, kisebb kuncogás volt a jutalom, de ha az arca is széthasadt, szállt a kacaj.
Nos, tehát ezek a remek mesterek fusiztak otthon. Ők készítették azokat a javításokat, amikor a padlón tátongó rozsdás lyukra tenyérnyi lemezt pöttyintettek a négy sarkánál fogva, majd soha meg nem száradó kátrányos alvázvédővel bemaszatolták. Ezt a javítást egy-két év megforgatta, hiszen nagyobb bajt okoztak azzal, hogy még az ép, hegeszthető felületről leégették a bevonatot, és nem pótolták megfelelően. Ráadásul létrehoztak egy plusz lemezrétegződést, amibe akadálytalanul hatolt be a nedvesség, hogy ott fejtse ki áldatlan hatását.
Pedig lehet ezt normálisan is csinálni. Némelyik mester úgy hirdeti magát, hogy gyári technológiával javít. Nos, ebben az esetben sem kell rögtön azt képzelni, hogy a teljes javítandó elemet lefúrja a ponthegesztéseknél, (úgy, hogy csak a bontott sérül) majd fel ponthegeszti az újat, és elsüllyeszti a kasznit egy-két pácfürdőben, alapozóanyagban, majd réstömít, és fényez. Ugye senki nem gondolta ezt? Mert ez nem életszerű. Akkor mi az életszerű?
A lelkiismeretes szakik letakarítják a rohadásoktól mentesíteni kívánt felületet fémtisztára, és ahol látják a nagy lyukakat, lemezpótlásokat hegesztenek be, majd a réstömítés után újraépítik a bevonatrendszert. A történet szempontjából mindegy, hogy lapolják e a javítólemezt, vagy szintbe hegesztik. Mind a kettő lehet jó, ha a bevonatrendszer megfelelően elzárja a káros külső hatásoktól a rozsdásodásra hajlamos részt. Mégis van egy kakukktojás a történetben, vagy ahogy a volt kollégám fogalmazott "szar került a palacsintába".
Ott maradt az összes gyártási technológiából eredő lapolás, amit nem tud kitakarítani a homokszóró, és már ott kukucskál benne az időzített rozsda. Két dolgot lehet tenni: Szétszedni az egész karosszériát alkotóelemeire, vagy savas merülőfürdőben áztatni. Gondolom a hétköznapi realitások talaján maradva kevés olyan helyet találunk ahol ez megvalósul. Tehát ebből kiindulva elmondható, hogy hiába készítünk egy szuper alapos javítást, ha három év múlva mellette rohad át valamelyik illesztés. Viszont az is tudható, hogy ezt a három évet még így is ki lehet tolni hosszabb időre, ha minden rést elzárunk a nedvességtől, mert a korróziós folyamatok beindulásához ez az elem igencsak szükségeltetik.
Na, ennyit mára. Ha az Úr is úgy akarja, folytatás következik.
2013. november 21. 20:02
A gyári rozsdavédelem helyzete azóta lassan javult. Megjelent a 6, majd akár a 12 év átrozsdásodási garancia, ami folyamatos ellenőrzés feltétele mellett, a lemez belülről kifelé irányuló teljes átrohadására vonatkozott. Tehát ha megnézzük ezeket az autókat, bizony ott viríthat a "vörös ördög", csak a lemez még nem lyukadt át, ha minden az eredeti. Ha nem tört a festékréteg egy horpadás miatt, és ha nem babrált bele az az átkozott fenevad, a lakatos.
Miért is alakult ki ez a múlt homályába vesző monda a rothadást hozó mocskos kezű mesterről?
Az öregebbek biztosan emlékeznek arra a korra, amikor még a tisztességes karosszériás garázsában ott álltak a hatalmas, nehéz gázpalackok. Csak az, és semmi más speciális eszköz. Oxigén, acetiléngáz keverék lángja volt a lelke mindennek. Ezzel melegítették a vasat, ezzel vágták a vasat, ezzel hegesztették újra össze a vasat, sőt még kolbászt, szalonnát is sütöttek vele, de a humorosabbak zacskóba engedve a robbanó elegyet, remekül szórakoztatták magukat kisebb, nagyobb robbantgatásokkal is. Nem is kellett soha nagyobb mulatság egy brigádnál attól, hogy teleeresztették a kipufogódobot gázzal amikor a másik hegesztette. Ha csak akkorát szólt, hogy egy hétre megsüketült a kolléga, kisebb kuncogás volt a jutalom, de ha az arca is széthasadt, szállt a kacaj.
Nos, tehát ezek a remek mesterek fusiztak otthon. Ők készítették azokat a javításokat, amikor a padlón tátongó rozsdás lyukra tenyérnyi lemezt pöttyintettek a négy sarkánál fogva, majd soha meg nem száradó kátrányos alvázvédővel bemaszatolták. Ezt a javítást egy-két év megforgatta, hiszen nagyobb bajt okoztak azzal, hogy még az ép, hegeszthető felületről leégették a bevonatot, és nem pótolták megfelelően. Ráadásul létrehoztak egy plusz lemezrétegződést, amibe akadálytalanul hatolt be a nedvesség, hogy ott fejtse ki áldatlan hatását.
Pedig lehet ezt normálisan is csinálni. Némelyik mester úgy hirdeti magát, hogy gyári technológiával javít. Nos, ebben az esetben sem kell rögtön azt képzelni, hogy a teljes javítandó elemet lefúrja a ponthegesztéseknél, (úgy, hogy csak a bontott sérül) majd fel ponthegeszti az újat, és elsüllyeszti a kasznit egy-két pácfürdőben, alapozóanyagban, majd réstömít, és fényez. Ugye senki nem gondolta ezt? Mert ez nem életszerű. Akkor mi az életszerű?
A lelkiismeretes szakik letakarítják a rohadásoktól mentesíteni kívánt felületet fémtisztára, és ahol látják a nagy lyukakat, lemezpótlásokat hegesztenek be, majd a réstömítés után újraépítik a bevonatrendszert. A történet szempontjából mindegy, hogy lapolják e a javítólemezt, vagy szintbe hegesztik. Mind a kettő lehet jó, ha a bevonatrendszer megfelelően elzárja a káros külső hatásoktól a rozsdásodásra hajlamos részt. Mégis van egy kakukktojás a történetben, vagy ahogy a volt kollégám fogalmazott "szar került a palacsintába".
Ott maradt az összes gyártási technológiából eredő lapolás, amit nem tud kitakarítani a homokszóró, és már ott kukucskál benne az időzített rozsda. Két dolgot lehet tenni: Szétszedni az egész karosszériát alkotóelemeire, vagy savas merülőfürdőben áztatni. Gondolom a hétköznapi realitások talaján maradva kevés olyan helyet találunk ahol ez megvalósul. Tehát ebből kiindulva elmondható, hogy hiába készítünk egy szuper alapos javítást, ha három év múlva mellette rohad át valamelyik illesztés. Viszont az is tudható, hogy ezt a három évet még így is ki lehet tolni hosszabb időre, ha minden rést elzárunk a nedvességtől, mert a korróziós folyamatok beindulásához ez az elem igencsak szükségeltetik.
Na, ennyit mára. Ha az Úr is úgy akarja, folytatás következik.
2013. november 21. 20:02
Megjegyzések
Megjegyzés küldése