Az én saját, külön bejáratú motorizációs hajnalom felkelő napsugara egy Babetta segédmotoros kerékpáron talált. Na nem azért, mert ennél a mocinál jobbat el sem tudtam volna képzelni, hanem mert egyszerűen nem volt más a piacon. Gyerekkoromat végigkísérték az áruházakban pompázó pedálos, majd berúgókaros Riga, és Verhovina álomgépek. Sokat toporogtam a metálfénytől, és nikkeltől szemkápráztatóan csillogó csodák előtt. Néha fel is ülhettem, és brummoghattam, de csak halkan.
Aztán eljött a nap, amikor kezemben tarthattam a kartonpapírra nyomott vezetői engedélyt, és egy kicsivel később a pénzem is összejött a Szovjet technika megszerzésére. Nos, ekkor történt valami a KGST piacon segédmotoros kerékpár ügyileg. Ugyanis mind egy szálig eltűnt a boltokból a termék. A használt piac is bepangott a sokktól. Vagy nem adtak el, ha meg igen, akkor azért a pénzért 125-ös MZ-ét is lehetett venni. Így került hozzám egy elhagyott kis boltban porosodó Babetta, ami kemény egy szezont kibírt, majd a röpsúlyos kuplungja röpképtelen lett. Alkatrészellátás mint olyan, nem volt, így mumifikáltam a járgányt, és eltettem jobb időkre.
Hirtelen gyalog lettem, és ez nem tetszett. Elgondolkodtam, és rájöttem, hogy ha segítek magamon, az isten is megsegít. Szétnézve egyértelművé vált az a tény, hogy rengeteg segmotor van, csak nem az utakon kell keresni, hanem a pincékben, fészerekben, disznóól mögött. Ugyanis nem csak a Babetta adta meg magát, hanem minden más is. Csak míg a Babetta hihetetlen technikai bonyolultsága miatt a hibalehetőségek tárháza volt, addig egy Szovjet mechanika tulajdonképpen jó lett volna, ha... ha.
"Mert elszállt rajta a gyújtótekercs!" (értsd: gyújtásállításkor belevágtam a csavarhúzót)
"Mindig lefullad" (olyan mocskos a benzintank, hogy csak na, ja meg mi a túrónak van benne ez a teaszűrő, hoppá, most meg ráléptem, kell a szarnak)
"Amikor a legjobban kellene neki menni, elfogy belőle a szufla, biztosan kivan a henger" ("elhagytam a tanksapkát, de az anyám a gyógyszertárban dolgozik, és egy kenőcs kupakja pont jó volt rá" (ja, hogy nincs rajta szellőzőfurat, és a tankban növekvő vákuum miatt nem folyik ki a benzin rendesen).
Tehát ezeket a motorokat veszegettem, majd kipucolva, feljavítva, tisztes haszonnal továbbadtam. Aztán már tudtam venni drágábbakat is, amik kaptak egyedi fényezést, egy kis csíkot ide-oda, másik üléshuzatot, két visszapillantót, másik markolatot, kezelőszerveket.
Olyan jól ment az üzlet, hogy egy idő után az egész környéket beterítettem. Mivel akkor még nem volt adó, így nagy szorgalommal, és tisztességgel irkáltam saját nevemre az adás-vételiket, míg a körzeti meghízottnak fel nem tűnt a dolog. Olyan szép levelet kaptam tőle, hogy a mai napig megkönnyezem, ha eszembe jut: 1947 évi akárhány paragrafus mittom' hanyadik bekezdés szerinti üzérkedés alapos gyanúja által megfigyelés alá lettem helyezve, és amennyiben nem függesztem fel a tevékenységemet... kötél általi lelövés terhe mellett szét lesz rúgva a sejhajom. Szóval ilyen vállalkozóbarát volt akkoriban a környezet.
Ezek után már a saját pedálos Rigámra tudtam koncentrálni: A motorja nagyon kényelmesen készült, több blokkból összeválogatva. A pontos illesztéseken kívül a hihetetlen durvára mart fogaskerekeket felpolíroztam, a felömlőkkel egyetemben. Száz szónak is egy a vége, Simsonverő lett a kétsebességes szerkezet. Különleges hosszú kipufogókönyök volt rá felszerelve, egy rövid szivardobbal. A rögzítőbilincs egy szárnyas anyával működött. Ha teljesítményt akartam, akkor hátrahúztam a dobot, ha kis fogyasztást szerettem volna, akkor meg előretoltam, mert úgy a gáz rögtön a hangtompítóba ütközött, és nem hagyta kiszellőzni teljesen a hengert.
Mire így kitaláltam a motorizációt, a külcsínyre már nem maradt sem pénzem, sem időm, mert más kezdett el foglalkoztatni. Azért befogtam a Rigát munkába járásra. Gyönyörű Trinát lomb zöld (egyesek szerint libafos) fényezést kapott, szőrös festékfelvivő kézi eszközzel. A márkajelzést egy barátom kezdte el festeni kéretlenül, de a végén sárga virágok lettek belőle. Mivel egy jó üzleti ajánlatra nem bírtam nemet mondani, eddigre már semmi alkatrészem nem maradt, mert szettben eladtam minden Riga-Verhovina cuccot az utolsó csavarig. Így került hátsó lámpa helyett egy piros szigetelőszalaggal betekert izzó a macskaszem fölé, ami két csúszóérintkező összetolásával került felélesztésre. A kürt kapcsolója egy rugalmas drót volt, ami szintén szigetelőszalaggal volt a kormányra rögzítve, így könnyedén testelhettem, hogy továbbadja a negatívot az elektromágneses rezonátornak. A légszűrő pedig egy kilyuggatott konzerves doboz lett, megtöltve olajos szúnyoghálóval. A rendszeres hangsebességgel történő száguldások hamar megették a fékeket, de erre már akkor nem akartam költeni. Bár nézegettem a száraz kenyérhéjat, hogy jó lenne-e ferodol' helyett, de letettem róla. Úgyis elhagyott úton jártam, és már csak pár napig akartam használni, ezért inkább visszavettem a sebességből.
Egy szép nyári napon élveztem a napsütést, hallgattam a kipufogó duruzsolását, amikor a kanyarban kiugrott elém az új körzeti. Alig bírtam megállni, füstölt is rendesen a cipőm sarka.
- Ha! - így ő. - Tán csak nem nem fog a fék?
- De fog, hiszen megálltam.
- Sarokkal.
- Most tettem be új betétet, és még nem kopott össze rendesen.
- Ez meg milyen lámpa? Kapcsolója sincs.
- De van! - és megmutattam.
- De duda az nincs!
- De van! - és hozzányomtam a drótot a vashoz.
- Hű az anyád szentségit! Addig menj, míg meg nem gondolom magam!
Nem kellett kétszer mondani. Löktem a motoron egyet, mire az rögtön beröffent, és elporzottam, de a rendőr még utánam kiáltott: - De visszapillantód az tényleg nincs!
Hátrafordultam, és egy kedves mosoly kíséretében két ujjal ráböktem a szemeimre: - De van!
Aztán eljött a nap, amikor kezemben tarthattam a kartonpapírra nyomott vezetői engedélyt, és egy kicsivel később a pénzem is összejött a Szovjet technika megszerzésére. Nos, ekkor történt valami a KGST piacon segédmotoros kerékpár ügyileg. Ugyanis mind egy szálig eltűnt a boltokból a termék. A használt piac is bepangott a sokktól. Vagy nem adtak el, ha meg igen, akkor azért a pénzért 125-ös MZ-ét is lehetett venni. Így került hozzám egy elhagyott kis boltban porosodó Babetta, ami kemény egy szezont kibírt, majd a röpsúlyos kuplungja röpképtelen lett. Alkatrészellátás mint olyan, nem volt, így mumifikáltam a járgányt, és eltettem jobb időkre.
Hirtelen gyalog lettem, és ez nem tetszett. Elgondolkodtam, és rájöttem, hogy ha segítek magamon, az isten is megsegít. Szétnézve egyértelművé vált az a tény, hogy rengeteg segmotor van, csak nem az utakon kell keresni, hanem a pincékben, fészerekben, disznóól mögött. Ugyanis nem csak a Babetta adta meg magát, hanem minden más is. Csak míg a Babetta hihetetlen technikai bonyolultsága miatt a hibalehetőségek tárháza volt, addig egy Szovjet mechanika tulajdonképpen jó lett volna, ha... ha.
"Mert elszállt rajta a gyújtótekercs!" (értsd: gyújtásállításkor belevágtam a csavarhúzót)
"Mindig lefullad" (olyan mocskos a benzintank, hogy csak na, ja meg mi a túrónak van benne ez a teaszűrő, hoppá, most meg ráléptem, kell a szarnak)
"Amikor a legjobban kellene neki menni, elfogy belőle a szufla, biztosan kivan a henger" ("elhagytam a tanksapkát, de az anyám a gyógyszertárban dolgozik, és egy kenőcs kupakja pont jó volt rá" (ja, hogy nincs rajta szellőzőfurat, és a tankban növekvő vákuum miatt nem folyik ki a benzin rendesen).
Tehát ezeket a motorokat veszegettem, majd kipucolva, feljavítva, tisztes haszonnal továbbadtam. Aztán már tudtam venni drágábbakat is, amik kaptak egyedi fényezést, egy kis csíkot ide-oda, másik üléshuzatot, két visszapillantót, másik markolatot, kezelőszerveket.
Olyan jól ment az üzlet, hogy egy idő után az egész környéket beterítettem. Mivel akkor még nem volt adó, így nagy szorgalommal, és tisztességgel irkáltam saját nevemre az adás-vételiket, míg a körzeti meghízottnak fel nem tűnt a dolog. Olyan szép levelet kaptam tőle, hogy a mai napig megkönnyezem, ha eszembe jut: 1947 évi akárhány paragrafus mittom' hanyadik bekezdés szerinti üzérkedés alapos gyanúja által megfigyelés alá lettem helyezve, és amennyiben nem függesztem fel a tevékenységemet... kötél általi lelövés terhe mellett szét lesz rúgva a sejhajom. Szóval ilyen vállalkozóbarát volt akkoriban a környezet.
Ezek után már a saját pedálos Rigámra tudtam koncentrálni: A motorja nagyon kényelmesen készült, több blokkból összeválogatva. A pontos illesztéseken kívül a hihetetlen durvára mart fogaskerekeket felpolíroztam, a felömlőkkel egyetemben. Száz szónak is egy a vége, Simsonverő lett a kétsebességes szerkezet. Különleges hosszú kipufogókönyök volt rá felszerelve, egy rövid szivardobbal. A rögzítőbilincs egy szárnyas anyával működött. Ha teljesítményt akartam, akkor hátrahúztam a dobot, ha kis fogyasztást szerettem volna, akkor meg előretoltam, mert úgy a gáz rögtön a hangtompítóba ütközött, és nem hagyta kiszellőzni teljesen a hengert.
Mire így kitaláltam a motorizációt, a külcsínyre már nem maradt sem pénzem, sem időm, mert más kezdett el foglalkoztatni. Azért befogtam a Rigát munkába járásra. Gyönyörű Trinát lomb zöld (egyesek szerint libafos) fényezést kapott, szőrös festékfelvivő kézi eszközzel. A márkajelzést egy barátom kezdte el festeni kéretlenül, de a végén sárga virágok lettek belőle. Mivel egy jó üzleti ajánlatra nem bírtam nemet mondani, eddigre már semmi alkatrészem nem maradt, mert szettben eladtam minden Riga-Verhovina cuccot az utolsó csavarig. Így került hátsó lámpa helyett egy piros szigetelőszalaggal betekert izzó a macskaszem fölé, ami két csúszóérintkező összetolásával került felélesztésre. A kürt kapcsolója egy rugalmas drót volt, ami szintén szigetelőszalaggal volt a kormányra rögzítve, így könnyedén testelhettem, hogy továbbadja a negatívot az elektromágneses rezonátornak. A légszűrő pedig egy kilyuggatott konzerves doboz lett, megtöltve olajos szúnyoghálóval. A rendszeres hangsebességgel történő száguldások hamar megették a fékeket, de erre már akkor nem akartam költeni. Bár nézegettem a száraz kenyérhéjat, hogy jó lenne-e ferodol' helyett, de letettem róla. Úgyis elhagyott úton jártam, és már csak pár napig akartam használni, ezért inkább visszavettem a sebességből.
Egy szép nyári napon élveztem a napsütést, hallgattam a kipufogó duruzsolását, amikor a kanyarban kiugrott elém az új körzeti. Alig bírtam megállni, füstölt is rendesen a cipőm sarka.
- Ha! - így ő. - Tán csak nem nem fog a fék?
- De fog, hiszen megálltam.
- Sarokkal.
- Most tettem be új betétet, és még nem kopott össze rendesen.
- Ez meg milyen lámpa? Kapcsolója sincs.
- De van! - és megmutattam.
- De duda az nincs!
- De van! - és hozzányomtam a drótot a vashoz.
- Hű az anyád szentségit! Addig menj, míg meg nem gondolom magam!
Nem kellett kétszer mondani. Löktem a motoron egyet, mire az rögtön beröffent, és elporzottam, de a rendőr még utánam kiáltott: - De visszapillantód az tényleg nincs!
Hátrafordultam, és egy kedves mosoly kíséretében két ujjal ráböktem a szemeimre: - De van!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése