Nem ez itt a kérdés emberek, de erősen hasonló. Azt szeretném megtudni, hogy némely autógyári mérnök tervezését ki végezte be. Vagy ha ők verték rá a jóváhagyó bélyegzőt, akkor miért? Talán csak önérzetből?
Sosem felejtem el apám arcát, amikor a Wartburggal az úton keresztben állva, verejtékben fürödve rángatta a váltókart, és csak egy hátramenetet szeretett volna, de azt nagyon.
Szerintem már akkori szemmel is röhejes volt az a fillércsesző mechanikai megoldás, amit váltórudazatnak neveztek. Egy pálca, aminek a végén egy karika helyezkedett el. Benne gumi, a gumiban lyuk, abban pedig egy másik görbe pálca kalimpált sebességet keresve. Hasonló szerkezeteket a faterom eszkábált a disznó karámjára, de Rodolfó (ez volt a disznó becsületes neve, mert Houdinit nem ismertük) mindig kinyitotta, hogy csont után kutasson a kertben.
Apám elvitte a jól bejáratott Autóklubbos szerelő gárdához a gépet, hogy kezdjenek valamit vele. Azt mondták, hogy a váltó jó, benne van a rükverc, csak meg kell találni. Nem tudom apám mit várt tőlük, hiszen előtte nem tűnt fel nekik, hogy azért forr a hűtővíz, mert a szivattyú nem forgatja a vizet, mivel az éke elnyíródott. Amikor a hűtőt is ki akarták cserélni vízkövesedésre hivatkozva akkor kiáltottam álljt. Az olcsóbb volt, de kevésbé szakszerű, amikor a szélvédő mellett befolyó esővíznek az útját egy hatalmas, undorító kinézetű szurok bumszlival állták el.
Tehát ilyen szép nosztalgikus dolgok jártak a fejemben, amikor bontottam a Tatra motor burkolatát. Kezdődött ott, hogy a tulajdonképpeni burkolatrögzítő csavar elé betették a terelőlemez csavarját, ezáltal nem lehetett kulccsal elérni. Semmi gond, le kell venni a terelő lemezt. Igen ám, de az előtt meg a motorblokk maga állja útját a manővernek. A csavar csak meglazítható villáskulccsal... de hopp, micsoda tervezési bravúr, nútban mozog el a csavar, így eltolható a rögzítő csavar elől, és már minden rendben.
Második felvonásban levettem volna az olajbetöltő csövet, mert a gyárilag használt festék mostanáig kapaszkodott rajta, de hirtelen úgy döntött, szakít eddigi helyével. Mi sem egyszerűbb négy csavar, oszt' szevasz. Három megvan, és a negyedik?
Természetesen a vezérműszíj feszítőgörgője alatt volt, de hát mi a francnak abajgatjuk azt, amit már egyszer feltettek. Ha meg mégis ez a fixa ideánk, akkor szedjük szét a vezérlést.
Ezek után jött a kedvencem:
Az olajvezeték, aminek a furatai csak félig találkoznak.
Amikor az olajhűtőt akartam kivenni, de nem jött a porlasztó állító csavarjának felesleges, kilógó fészkétől, esküszöm elindultam köszörűért, hogy lecsapom azt a fél centit.
Ha kinagyítjuk a képet, a bal oldali karburátor belső talpcsavarjánál látható kis prücökről van szó.
Ja, és aki le akarja venni a porlasztót, az felejtse el a szerszámkészletét. Sem villás-, sem csillag-, de még csak dugókulccsal sem lehet a csavarokat lelazítani. Feláldoztam egy csillagkulcsot, amit egész cifrára hajtogattam, köszörültem.
Még a végén megemlíteném a Typ 14-es Volkswagenek ajtókiakasztóját, amit csak az ajtón belül lehet összeszerelni, mindezt azért, mert 3 milliméterrel kisebbre vágták a fészkét a kelleténél.
Eredeti bejegyzés: 2013. június 20. 21:19
Sosem felejtem el apám arcát, amikor a Wartburggal az úton keresztben állva, verejtékben fürödve rángatta a váltókart, és csak egy hátramenetet szeretett volna, de azt nagyon.
Szerintem már akkori szemmel is röhejes volt az a fillércsesző mechanikai megoldás, amit váltórudazatnak neveztek. Egy pálca, aminek a végén egy karika helyezkedett el. Benne gumi, a gumiban lyuk, abban pedig egy másik görbe pálca kalimpált sebességet keresve. Hasonló szerkezeteket a faterom eszkábált a disznó karámjára, de Rodolfó (ez volt a disznó becsületes neve, mert Houdinit nem ismertük) mindig kinyitotta, hogy csont után kutasson a kertben.
Apám elvitte a jól bejáratott Autóklubbos szerelő gárdához a gépet, hogy kezdjenek valamit vele. Azt mondták, hogy a váltó jó, benne van a rükverc, csak meg kell találni. Nem tudom apám mit várt tőlük, hiszen előtte nem tűnt fel nekik, hogy azért forr a hűtővíz, mert a szivattyú nem forgatja a vizet, mivel az éke elnyíródott. Amikor a hűtőt is ki akarták cserélni vízkövesedésre hivatkozva akkor kiáltottam álljt. Az olcsóbb volt, de kevésbé szakszerű, amikor a szélvédő mellett befolyó esővíznek az útját egy hatalmas, undorító kinézetű szurok bumszlival állták el.
Tehát ilyen szép nosztalgikus dolgok jártak a fejemben, amikor bontottam a Tatra motor burkolatát. Kezdődött ott, hogy a tulajdonképpeni burkolatrögzítő csavar elé betették a terelőlemez csavarját, ezáltal nem lehetett kulccsal elérni. Semmi gond, le kell venni a terelő lemezt. Igen ám, de az előtt meg a motorblokk maga állja útját a manővernek. A csavar csak meglazítható villáskulccsal... de hopp, micsoda tervezési bravúr, nútban mozog el a csavar, így eltolható a rögzítő csavar elől, és már minden rendben.
Második felvonásban levettem volna az olajbetöltő csövet, mert a gyárilag használt festék mostanáig kapaszkodott rajta, de hirtelen úgy döntött, szakít eddigi helyével. Mi sem egyszerűbb négy csavar, oszt' szevasz. Három megvan, és a negyedik?
Ezek után jött a kedvencem:
Amikor az olajhűtőt akartam kivenni, de nem jött a porlasztó állító csavarjának felesleges, kilógó fészkétől, esküszöm elindultam köszörűért, hogy lecsapom azt a fél centit.
Ja, és aki le akarja venni a porlasztót, az felejtse el a szerszámkészletét. Sem villás-, sem csillag-, de még csak dugókulccsal sem lehet a csavarokat lelazítani. Feláldoztam egy csillagkulcsot, amit egész cifrára hajtogattam, köszörültem.
Még a végén megemlíteném a Typ 14-es Volkswagenek ajtókiakasztóját, amit csak az ajtón belül lehet összeszerelni, mindezt azért, mert 3 milliméterrel kisebbre vágták a fészkét a kelleténél.
Eredeti bejegyzés: 2013. június 20. 21:19
Megjegyzések
Megjegyzés küldése