Mikrocsalás

Nem is hinné az ember, mennyi olyan apró dolog veszi körbe, amit nem lát szabad szemmel. Ráadásul, ezen dolgok köre nem hogy szűkülne, de a szemünk romlásával egyenesen arányosan növekszik. Erről jut eszembe a szomszédom, aki szentül megvan róla győződve, hogy mennyire csendes helyen lakunk, pedig csak süket. Ez is azt mutatja, mindennek megvan a maga haszna

De térjünk vissza a blog általános témájához, az autóhoz, melyben bőven akad mindenféle mütyür. No, nem az egérszarra gondolok - bár némelyik roncsban az is van bőven - hanem egy-két elektronikai bizbaszra.

Kissé nagyobbacska valami az utastér világító lámpácska, de azért micro módban kell fényképezni.

Bal oldalon látható a kapcsoló, ami nem kapcsolt, az izzó meg ott középen szokott benne leledzeni. Ez egy újnak eladott szerkezet, ráadásul még eredeti gyárinak is merték titulálni. Némi kétséget ébreszt ezen állítás felől az a tény, hogy a kapcsolási pozíciókat rögzítő golyócska teljes egészében kapcsolhatatlanná fékezte a mechanikát, de ha erősebben feszegette az ember, akkor ki is repült belőle, engedve a feszítő rugó erejének. A képen már a helyére faragott réz szegecs látható, mely a szárának köszönhetően nem fordul ki, a nagyobb rádiuszú fej pedig nem esik be zárként a fehér műanyag kapcsolószárba.

Oldalnézetben remekül megtekinthető a bal oldali eredeti egység remek szegecselése, míg mellette az utángyártotton szinte csak a sorja van szétütve. Ennek köszönhetően tört szét az egyik csap, amit a 2 századmilliméter tűréssel, 2 millimétert ütő tokmánnyal rendelkező esztergán utángyártottam, de arra már nem vállalkoztam vele, hogy a kettes vastagságú tengelybe lyukat fúrjak, és csőszegecsként szétüssem, ezért anya került rá.

A "mi a franc van a képen?" rovat következő eleme, ez gyújtáskapcsoló, ami egy sebességváltókar-zár szerves egységét képezi. Ez kettő az egyben, vagyis zár, gyújt, szív, kipufog... ja, ez már négy. Akkor marad az első kettő, ami funkció megegyezik a kormányra szerelt verzióval, de ott a kormányrudat reteszeli. Ez a cucc eredetileg olyan mint a szovjet-magyar barátság: megbonthatatlan, de amit összeraktak, azt szét is lehet szedni, csak legfeljebb törik. Ezek az izék tulajdonképpen nem csak elektromos egységek, hanem a ráindítást hívatottak megakadályozni. A forgásirány bal, így kell az értelmet keresni benne. A rugó húz egy kis lemezt, ezáltal annak az orra a falnak ütközik. A bal felső negyed közepén látható a felhajlított orrocska, ami az előtte kimunkált gátra felfutva engedi a szerkezetet gyújtási pozícióba ugrani, de fordulás közben a lemezke leesik a pöcökről. Ezek után csak akkor tudjuk ismét az indító motort kapcsolni vele, ha alapállásba visszaforgatjuk az egészet. Ekkor ismét a felhajlított orr kerül szembe a pöcökkel, nem a kapaszkodós váll. Nem akartam ennyire elmerülni ebben az ingoványos magyarázatban, mert tudom, így eléggé érthetetlen, pedig rém egyszerű az egész. A lényeg az, hogy még ez is képes elromolni. A rugó eltört, (ott van szanaszéjjel az újságpapíron) a lemezke kifordult, majd az erőltetés hatására elhajolt, mert igen puhány anyagból van. Hát nem egy biliacél. Ja, felénk a biliacél fordított értelmű, nem azt értjük rá, mint máshol. Ez azért van, mert jött egy öreg, hogy adjak már neki egy tenyérnyi lemezt, mert egy kis kilométerórát akar felrögzíteni vele a motorjára. Adtam neki egy darab 1milliméteres, fekete, hőálló lemezt. - Mi ez a szar biliacél? - így az öreg. - Szívesen. - válaszoltam, sőt még azt is megkérdeztem, hogy kifúrjam-e. Az öreg azt mondta, majd ő kifúrja, van neki egy amerikánere, az ilyen vackot egy perc alatt átlyukasztja. Két nap múlva jött a szaki a félig kikapartatott lemezzel. Na, ez nálunk a biliacél.

Tehát kiegyengettem a kapcsoló lemezkéjét, majd rugó után néztem. Természetesen átmentem az utca túloldalára a minirugó ellátó központba, ahol kétségbeesetten próbáltam eldönteni, hogy pirosat, kéket, vagy milyet válasszak... Ekkor tértem magamhoz az ájultságomból, amit az okozott, hogy beleszippantottam a ragasztómintába.

Elővettem azt a remek oda-visszajátszós autómagnót, amit egy roncsból berheltem ki, és kiváló alapanyagot szolgáltatott az ilyen dolgokhoz. Valamikor egy hétig nem aludtam, ha ilyen különlegesség került a kezembe. Szalaggal előre ment bele a kazetta. Hi-Fi mechanika, az elektronika meg alig fért a dobozba. Csúcs! Most meg alkatrészbánya. Így múlik el a világ dicsősége, avagy latinul: Sicc Ford transit gloria mundér. Azért mérget nem vennék rá, hogy pontosan így van.

Eredeti bejegyzés: 2013. február 21. 21:21