Mindannyiunk életében eljött, vagy eljöhet majd az a pillanat, hogy nagy szükségünk lesz egy olyan dologra, amit nem tudunk csak úgy kirázni a kisujjunkból.
Ekkor fordulunk valamiféle kisegítő eszközhöz, de ezek nem teremnek a konyhakertben, nem lehet őket fáról szakajtani, iparost kell keríteni hozzá. Nem ám akármilyent, szerszámkészítő iparost. Ha találunk ilyet, akkor felkészülhetünk rá, nem lesz olcsó mulatság a végtermék. Már húsz évvel ezelőtt is durva árat kértek egy mütyür vacakért, ez nyilván nem változott. Meg kell fizetni a tervezést, az anyagot, és a kivitelezést is. Ha szerencsénk van, akkor nem kell megfizetni a mesterember magánjellegű munkáját, mert ez bizony a legjobb helyeken is előfordulhat, hiszen sokkal jobban élvezi a halandó az anyagi javait, ha azt más valaki fizette ki helyette.
Még hivatalos munkahelyen is előfordult, hogy a gépmester nem csak a fizetését, a prémiumot, de még a felszabályozott fékdobjait is élvezni akarta: Kiadtam neki az általam megrajzolt tervet megvalósításra reggel. El is dolgozgatott rajta 3 órát, majd reggeli időben kiosont az autójához a fékdobjaiért. Nem tudta, hogy én meg nem mentem le az ebédlőbe, mert még átnéztem pár rajzot a sarokban ülve. Miután láttam, hogy miben mesterkedik, napközben be-bekukucskáltam a szakihoz, úgy, hogy ne vegyen észre. A fékdobok után más, és más holmik kerültek esztergálásra, de egyik sem hasonlított az én munkadarabomhoz, hiszen az már készen állt a szekrényen. Elszámoláskor benyújtotta a 8 óra fizetési igényét (mert így működött a bérfejtés), és hónap végén ő kiabált, hogy miért nem fizettem ki a napját, és még részesedést is követelt a plusz pénzből.
Szóval ezek után amit lehetett megoldottam magam, nem volt kedvem osztozkodni a gépészekkel.
Na, de miért is koptatom itt a billentyűt? Hát mert nem is gondolnánk, hogy sok esetben nagyon egyszerűen megúszhatunk valami nehezen kivitelezhető dolgot. Legyen otthon mindenféle laposvas, meg más profil, és máris előbbre vagyunk anyagilag, meg munkailag. Legalapvetőbb dolog, hogy vékony lemez hengerítéséhez nem megyünk el hengerítőgépeshez, hanem letesszük a lemezt egy asztalra, asztalosszorítóval megfelelő méretű csövet rögzítünk rá, majd felcsavarjuk a kis kezünkkel a lemezünket. Persze, fokozatosan hosszban haladva, mert egyszerre nem fog menni.
Hogy egy kicsit bonyolultabbat mutassak, itt van például az úgynevezett pecsételés, amikor egy formát mélyítünk (hátoldalról domborítunk) lemezbe. Az ütő, vagy préselő szerszámrészt viszonylag könnyen kireszeljük, köszörüljük, de a negatív részét már nehezebb kialakítani. Ha csak kisebb mélyedésre, nem annyira kontrasztos formára van szükségünk, tehetünk egy keménygumi lapot a lemez alá. Ha így ütjük meg a lemezt, akkor valamennyire sikerülhet formát adni a vágyainknak, de ha precíziósabb alakra vágyunk, akkor már marógépeket látunk rémálmainkban, pedig van egyszerűbb módja a szerszámosításnak.
Vegyük ezt a kibaltázottan egyszerű emblémahelyet. Laposvas formára köszörülve, megerősítve egy darab ingyombingyommal. Szerencsés az eset, mert furatos a lemez, így ezt fel lehet használni a szerszámfelek egymáshoz vezetéséhez, de akkor sincs emberhalál, ha nem fúrhatjuk a felületet. Kell egy hatalmas csipeszt gyártani laposvasból. A csipesz részére felillesztjük a szerszámfeleket, így azok akár egy méterre bent a lemez alatt is egymásra találnak.
És itt lebben a titok fátyla: A negatívot egy hosszú pálca felhegesztésével lehet kialakítani. Ha nem kell annyira sarkos, akkor elég drót, ha nagyobb kontraszt kell, akkor meg vágókoronggal hasítunk egy négyzetes anyagot, mondjuk egy hármas-négyes lemezből.
Ha nem olyan vacak, rideg lemezt fogtunk ki formázáshoz, mint én a múltkor, már örülhetünk is, hiszen itt is gyönyörűen, szakadás nélkül sikerült kialakítani az embléma vackát.
Ezzel a módszerrel sokkal bonyolultabb formákat is le lehet gyártani, akár egy egész csomagtér fenéket lehet újraképezni eredeti formájában, csak győzzük idővel.
Eredeti bejegyzés: 2013. március 08. 20:28
Ekkor fordulunk valamiféle kisegítő eszközhöz, de ezek nem teremnek a konyhakertben, nem lehet őket fáról szakajtani, iparost kell keríteni hozzá. Nem ám akármilyent, szerszámkészítő iparost. Ha találunk ilyet, akkor felkészülhetünk rá, nem lesz olcsó mulatság a végtermék. Már húsz évvel ezelőtt is durva árat kértek egy mütyür vacakért, ez nyilván nem változott. Meg kell fizetni a tervezést, az anyagot, és a kivitelezést is. Ha szerencsénk van, akkor nem kell megfizetni a mesterember magánjellegű munkáját, mert ez bizony a legjobb helyeken is előfordulhat, hiszen sokkal jobban élvezi a halandó az anyagi javait, ha azt más valaki fizette ki helyette.
Még hivatalos munkahelyen is előfordult, hogy a gépmester nem csak a fizetését, a prémiumot, de még a felszabályozott fékdobjait is élvezni akarta: Kiadtam neki az általam megrajzolt tervet megvalósításra reggel. El is dolgozgatott rajta 3 órát, majd reggeli időben kiosont az autójához a fékdobjaiért. Nem tudta, hogy én meg nem mentem le az ebédlőbe, mert még átnéztem pár rajzot a sarokban ülve. Miután láttam, hogy miben mesterkedik, napközben be-bekukucskáltam a szakihoz, úgy, hogy ne vegyen észre. A fékdobok után más, és más holmik kerültek esztergálásra, de egyik sem hasonlított az én munkadarabomhoz, hiszen az már készen állt a szekrényen. Elszámoláskor benyújtotta a 8 óra fizetési igényét (mert így működött a bérfejtés), és hónap végén ő kiabált, hogy miért nem fizettem ki a napját, és még részesedést is követelt a plusz pénzből.
Szóval ezek után amit lehetett megoldottam magam, nem volt kedvem osztozkodni a gépészekkel.
Na, de miért is koptatom itt a billentyűt? Hát mert nem is gondolnánk, hogy sok esetben nagyon egyszerűen megúszhatunk valami nehezen kivitelezhető dolgot. Legyen otthon mindenféle laposvas, meg más profil, és máris előbbre vagyunk anyagilag, meg munkailag. Legalapvetőbb dolog, hogy vékony lemez hengerítéséhez nem megyünk el hengerítőgépeshez, hanem letesszük a lemezt egy asztalra, asztalosszorítóval megfelelő méretű csövet rögzítünk rá, majd felcsavarjuk a kis kezünkkel a lemezünket. Persze, fokozatosan hosszban haladva, mert egyszerre nem fog menni.
Hogy egy kicsit bonyolultabbat mutassak, itt van például az úgynevezett pecsételés, amikor egy formát mélyítünk (hátoldalról domborítunk) lemezbe. Az ütő, vagy préselő szerszámrészt viszonylag könnyen kireszeljük, köszörüljük, de a negatív részét már nehezebb kialakítani. Ha csak kisebb mélyedésre, nem annyira kontrasztos formára van szükségünk, tehetünk egy keménygumi lapot a lemez alá. Ha így ütjük meg a lemezt, akkor valamennyire sikerülhet formát adni a vágyainknak, de ha precíziósabb alakra vágyunk, akkor már marógépeket látunk rémálmainkban, pedig van egyszerűbb módja a szerszámosításnak.
Vegyük ezt a kibaltázottan egyszerű emblémahelyet. Laposvas formára köszörülve, megerősítve egy darab ingyombingyommal. Szerencsés az eset, mert furatos a lemez, így ezt fel lehet használni a szerszámfelek egymáshoz vezetéséhez, de akkor sincs emberhalál, ha nem fúrhatjuk a felületet. Kell egy hatalmas csipeszt gyártani laposvasból. A csipesz részére felillesztjük a szerszámfeleket, így azok akár egy méterre bent a lemez alatt is egymásra találnak.
És itt lebben a titok fátyla: A negatívot egy hosszú pálca felhegesztésével lehet kialakítani. Ha nem kell annyira sarkos, akkor elég drót, ha nagyobb kontraszt kell, akkor meg vágókoronggal hasítunk egy négyzetes anyagot, mondjuk egy hármas-négyes lemezből.
Ha nem olyan vacak, rideg lemezt fogtunk ki formázáshoz, mint én a múltkor, már örülhetünk is, hiszen itt is gyönyörűen, szakadás nélkül sikerült kialakítani az embléma vackát.
Ezzel a módszerrel sokkal bonyolultabb formákat is le lehet gyártani, akár egy egész csomagtér fenéket lehet újraképezni eredeti formájában, csak győzzük idővel.
Eredeti bejegyzés: 2013. március 08. 20:28
Megjegyzések
Megjegyzés küldése