Ugrás a fő tartalomra

De miért?

Van néha, hogy hirtelen nem értem, miért készült valami eszköz úgy, ahogy.

Amikor először láttam ezt a fekete valamit a kilométeróra, és a spirál közt, nem tudtam elképzelni, mi a túró ez.

Aztán jött a sokat látott kollégám, és fellebbentette a homály fátylát. Ez kérem egy hátrameneti-fény kapcsoló. Ha visszafelé forog a spirál, akkor kapcsolja a lámpákat. Nekem rögtön az jutott eszembe, hogy ez így kaksi, hiszen csak akkor világít a rendszer, ha megyünk, de ha állunk, vagy talán, ha csak csorgunk, akkor nem tud kapcsolódni benne az érintkező.

Mert mi is van ebben a feketeségben?:

Be-ki vezeték fémlapocskákkal a végén, melyek egymás alatt-fölött helyezkednek el. Tulajdonképpen ezek a lapok az érintkezők, amik közt a záró elem a bal oldali fém görgő. Ez a szigetelt, csak ütköző, és visszahúzórugó tartó szerepet betöltő társával együtt, egy rugókarikára van szerelve. A karikát nagyképűen kuplungnak is nevezhetnénk, mert a szürke műanyagkeréken elcsúszva akadályozza meg, hogy szétszakadjon minden, hiszen a szabadonfutó hátramenetben fixre zárja az egész szerkentyűt, így az folyamatosan forog a spirállal együtt. Ja, hogy hol a szabadonfutó? Ott a négyzetes lyukú spirálfogadó tengely végén, a szürke műanyagban, fémlap alatt. Az idők folyamán ez a kuplung rágódott be. Ezért a fixen körbeforgó kapcsológörgő széthajtotta az érintkezőket, kifordította a visszahúzó rugót, ami zárta az áramkört, így folyamatos világítást kaptunk.

Na, de nem akartam folytatni a "mikrovilág" posztot.

Pusztán csak az a gondolat nem hagyott nyugodni, ami rögtön belém hasított: - Ki az a hülye, aki ilyet szerel be, hiszen bonyolult, tehát elromlik. Nem jelzi álló helyzetben, hogy hátrafelé mennénk, ráadásul, addig míg el nem indulunk, nem tudhatjuk, hogy mehetünk-e, ha meg már megyünk, akkor már régen fellöktük a fekete ruhás ninját, aki a jobb élet reményében hazánkba emigrált.

Ott van a váltó rudazat, vagy maga a kar. Egy kapcsoló, vagy két darab rugalmasabb rézlemez egy szigetelt valamin, amit a szélsőséges állású tolatófokozatnál kényelmesen zárhatunk, és kész a tökéletes funkcionalitású hátrameneti-fényvető vezérlés.

Aztán továbbgondoltam. Hát miért kell két ember, meg egy zongoraszék a villanyizzó cseréhez? Egy ember fogja a csillárban a villanykörtét a zongoraszéken állva, amit a másik a megfelelő irányba teker, és még akkor kell a vezér, aki tudja, melyik az a megfelelő irány.

Nem kell fúró, nem kell csavar, nem kell semmi, csak szétcsavarom, aztán becsavarom, majd bedugom. Bár aki ezt már megérti, az gyanúsan feltudna szerelni egy kapcsolót, csak hát az idő, amit a melóra fordítunk, az kevesebb, de megéri a félfunkcionalitás?

Eredeti bejegyzés: 2013. február 25. 19:50

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nagy Hyundai teszt

Tulajdonomba került egy profinak kinéző Hyundai HYD-82250SV sarokcsiszoló, ami árát illetően, és a hivatalos leírás szerint is, barkács felhasználásra készült, de ennek ellenére meglepő teljesítményt nyújtott.   A megkapott készülék címkéje más mint a hivatalos fotón, jobban hasonlít a Bosch színsémához, nem is tudom miért... Tehát így néz ki A Bosch köszörű meg ilyen, Ugye teljesen más Akinek nem tetszik a dizájn, az vehet más gépet, más színben is Na, de lássuk mit is kaptunk annyi pénzért, amennyiért a lenti képen látható gépet is megkaphatjuk, ráadásul kofferben, ha jó helyen keressük.  A kicsomagolás és összeszerelés után következhet a próba. Megy! Nem megy... Ahol a fordulatszámszabályzó elektronika van a burkolat alatt, kellemetlenül meleg a szerkezet. Kihúzom, bedugom. (Ez még mindig egy gépteszt.) Újra megy! Ja, már nem. Kihúzom bedugom, beindul. Egy perc köszörülés után az egész gép olyan forró, hogy csupasz kézzel csak fakír üzemmódban fogható. Az

Rozsda marja 2.

Na, másszunk ki a sötétből! Egyszerű lemez rozsdátlanítás: Erre még akkor is szükségünk lehet, ha homokszórattunk. Sokszor maradnak apró, tűhegynyi rozsdafészkek a szórt felületen, vagy éppen nem lett rögtön lealapozva a fém, és a harmat ráharapott. Sima ügy gondolhatnánk. Rozsdamaróval bepacsmagoljuk, oszt jól van. Na, ja. Aztán meg szembesülünk az egyenetlen felületű, ragacsos anyagmaradvánnyal, amin még a festék sem áll meg. Alapszabály, hogy egyenletes, vékony rétegben használjuk a savat. Legjobb, ha a felesleget ronggyal finoman letöröljük. Ha kell, többször kezeljük le a felületet, és a rétegek közt drótkefézzük le a kifehéredett anyagot, ha véletlenül megszáradna. Én csak akkor vagyok teljesen nyugodt, ha szép szürke fémet látok, ami olyan, mint újkorában, és ezt nem lehetetlen akkor sem elérni, ha sűrű, őzbarna oxid fedi a lemezt. Ilyenkor átmenetileg lehet vastagabban használni a rozsdamarót, ne hagyjuk megszáradni, és ecsettel, műanyagkefével - vagy durvább esetben - drótkefé

Japán csapás

  Apám mondta: „Fiam, egyszer lesz, ami még nem volt.” Na, itt van! Egy német Japánból. Tudtam, hogy létezik, de nem hittem el. Hajime! Csak azért, hogy stílusos legyek.                                                                               Mentem hétvégén melózni, és egy furcsa Karmann Ghia várt az udvaron. Rögtön éreztem, hogy valami nincs rendben vele. Óvatosan jártam körbe, hátha robban, vagy valami más viccességet rejt. Hát, találtam rajta viccesnek mondható dolgot is, de inkább érdekesnek nevezném azt a stílust, amit képvisel. Már azzal figyelemfelkeltő a megjelenése, ahogy a megszokott beállásának ellenkezőjét mutatja az autó, mert ugye ez a darab a farát tartja fenn, és nem az orrát túrja az égbe, mint a típustársai.