De miért?

Van néha, hogy hirtelen nem értem, miért készült valami eszköz úgy, ahogy.

Amikor először láttam ezt a fekete valamit a kilométeróra, és a spirál közt, nem tudtam elképzelni, mi a túró ez.

Aztán jött a sokat látott kollégám, és fellebbentette a homály fátylát. Ez kérem egy hátrameneti-fény kapcsoló. Ha visszafelé forog a spirál, akkor kapcsolja a lámpákat. Nekem rögtön az jutott eszembe, hogy ez így kaksi, hiszen csak akkor világít a rendszer, ha megyünk, de ha állunk, vagy talán, ha csak csorgunk, akkor nem tud kapcsolódni benne az érintkező.

Mert mi is van ebben a feketeségben?:

Be-ki vezeték fémlapocskákkal a végén, melyek egymás alatt-fölött helyezkednek el. Tulajdonképpen ezek a lapok az érintkezők, amik közt a záró elem a bal oldali fém görgő. Ez a szigetelt, csak ütköző, és visszahúzórugó tartó szerepet betöltő társával együtt, egy rugókarikára van szerelve. A karikát nagyképűen kuplungnak is nevezhetnénk, mert a szürke műanyagkeréken elcsúszva akadályozza meg, hogy szétszakadjon minden, hiszen a szabadonfutó hátramenetben fixre zárja az egész szerkentyűt, így az folyamatosan forog a spirállal együtt. Ja, hogy hol a szabadonfutó? Ott a négyzetes lyukú spirálfogadó tengely végén, a szürke műanyagban, fémlap alatt. Az idők folyamán ez a kuplung rágódott be. Ezért a fixen körbeforgó kapcsológörgő széthajtotta az érintkezőket, kifordította a visszahúzó rugót, ami zárta az áramkört, így folyamatos világítást kaptunk.

Na, de nem akartam folytatni a "mikrovilág" posztot.

Pusztán csak az a gondolat nem hagyott nyugodni, ami rögtön belém hasított: - Ki az a hülye, aki ilyet szerel be, hiszen bonyolult, tehát elromlik. Nem jelzi álló helyzetben, hogy hátrafelé mennénk, ráadásul, addig míg el nem indulunk, nem tudhatjuk, hogy mehetünk-e, ha meg már megyünk, akkor már régen fellöktük a fekete ruhás ninját, aki a jobb élet reményében hazánkba emigrált.

Ott van a váltó rudazat, vagy maga a kar. Egy kapcsoló, vagy két darab rugalmasabb rézlemez egy szigetelt valamin, amit a szélsőséges állású tolatófokozatnál kényelmesen zárhatunk, és kész a tökéletes funkcionalitású hátrameneti-fényvető vezérlés.

Aztán továbbgondoltam. Hát miért kell két ember, meg egy zongoraszék a villanyizzó cseréhez? Egy ember fogja a csillárban a villanykörtét a zongoraszéken állva, amit a másik a megfelelő irányba teker, és még akkor kell a vezér, aki tudja, melyik az a megfelelő irány.

Nem kell fúró, nem kell csavar, nem kell semmi, csak szétcsavarom, aztán becsavarom, majd bedugom. Bár aki ezt már megérti, az gyanúsan feltudna szerelni egy kapcsolót, csak hát az idő, amit a melóra fordítunk, az kevesebb, de megéri a félfunkcionalitás?

Eredeti bejegyzés: 2013. február 25. 19:50