Autóépítés

A mai szerelés közben egy nem igazán vicces történet jutott az eszembe: Az autószerelőhöz begurul egy rettenetesen elhanyagolt járgány. - Valami nagyon zavaró suhogást hallok menet közben. - panaszkodik a gazdája. - Az szerintem a halál kaszája. - vet a szerelő egy lesújtó pillantást a rozsdahalmazra. Aki látott már hasonlót, az tudja miről van szó. Rettenetes műszaki állapotú autók bóklásznak az utakon és az a bizonyos kasza nem csak a vezetőjük nyaka körül suhog. A Tatra 613-as nem tartozik a szárazfalevél súlycsoportú közlekedési eszközök közé, ezért gyárilag eléggé tisztességes fékekkel látták el. Hosszú, kitartó munka kell hozzá, hogy ezeket a remek alkatrészeket lebutítsuk egy fagylaltos tricikli szintjére. Elől, hátul, négydugattyús tárcsafékek szorítják a belsőventilációjú tárcsákat, addig, míg valaki nem szabotálja a működésüket. A hidraulikus fékrendszerek nem valami bonyolult szerkezetek. Ha egy pár dologra odafigyelünk, akkor nem lehet nagy gond. Természetesen a

Abban, ja. A sárgában... Nehezen alkalmazkodtam a magaslati levegőhöz, (akklimatizálódtam, a doktor urak kedvéért) ezért lejöttem az alföldre. Teleszívtam a tüdőm dús levegővel, és kutató tekintetemet a Tatra fennsíkjára vetettem. Mozgásnak semmi nyomát nem láttam, az első teleszkóp védőharmonikája is élettelenül lógott. Torkom összeszorult a rongyos tetem láttán, mert már tudtam, olyan fog történni ebben a műhelyben, ami még soha: McPherson műtét következik. Emlékeimben mélyen eltemetve élt a kép egy rugóösszehúzó szerkezetről. Tudtam, hogy létezik, de feltalálási helye nem rémlett. Bolyongtam, mint jóllakott kecske a kokainültetvényen, de a nyomozás nem hozott eredményt. Így jár aki olyat vállal, amire nincs beállva a műhely, vagyis az nem járt így, a kollégám ugyanis más utakon jár. Mindenütt torziósrugó szerelő alkalmatosságok, de az amire vágytam, nem lehetett enyém. Gondoltam telefonálok a kollégának, mégiscsak ő a raktáros. - Te! - mert így szólítom - Hol van a rugó össz

Minden nap újabb, és újabb meglepetés. Nem is gondolná az ember, hogy milyen hihetetlenül egyszerű helyen is adódhatnak furcsaságok. Sajnos ez a fotó nem jött össze, de elmesélem mi van rajta, mit kell nézni. A slusszkulcsot csak ujjheggyel, és erővel lehet elfordítani, mert a műszerfal az útjában van. Ez már a hihetetlen kategóriába tartozik, bár lehet, hogy valami speciális dugókulcs kellene ehhez is. Azt még értettem, hogy a kulcs túl felén lévő elektromos kapcsolóegység felfekszik a műszerfalra, és feszül, hiszen a könyv képein valamiféle kúpos szerkezet látható, ez meg nem az. A felső műszerfaltetőt sem bírtam szépre kisimítani, teljesen újat kellene építeni, vagy szerezni, bár nem tudom van-e olyan, amit még nem sütött szét a nap. Már látom, hogy ha szép, és jó belsőt szeretnénk, akkor mindent az alapokról kellene kezdeni, arra meg elvileg nincs idő. Nagyon szíven ütött a felismerés. Elkeseredésemben hozzáfogtam egy mérföldórát készíteni. Bekapcsoltam a 3D-és nyomtatót

Rengetegszer hallottam már, hogy ennek van pénze, nyugodtan dolgozhatsz neki, de a legszebb, amikor azt mondják "a pénz nem számít". Márpedig olyan ember nincs, akinek nem számít a pénz. Találkoztam már olyannal, aki egy éjszaka kétszer annyit elmulatott, mint amennyit nekem kellett volna fizetni a javításért, de persze nekem a mai napig tartozik, pedig ennek már 20 éve, lehet már soha nem kapom meg. :) Még mindig a Tatra motorral birkózok. Valahogy úgy nehéz haladni, hogy az egyszerű motortakarítás, fényezés, már átment a "minden tömítést kicserélünk" történésbe. A tengelykihajtások is lekerültek, nincs már a tengelykapcsoló sem a helyén, mert azon az oldalon kikerült a főtengelyszimering, és az egész differenciálmű meghajtás. Aki nem tudja, annak elárulom, ebben a motoregységben helyet kapott a diffi is, az érdekesség kedvéért. Szimering, és O gyűrű hordozók mindenhol. Ja, és a legkorszerűbb digitális fazék, amiben mikroprocesszoros ecsettel szedem le

Ma délelőtt még a magas Tatra küszöbén üldögéltem, és lóbáztam a lábam a mélybe. Össze felé kellene szerelni, erre szétszedem. Valami szörnyű, köcsögdudaszerű hang hallatszott kormányzáskor, és mindez kánomban. Ráadásul - mint ahogy az erdélyi menyecske mondta - "alul es, felül es". Az átlagos autókhoz képest furcsaság, hogy a kormánymű a műszerfalban van, és egy érdekes továbbító szerkezeten keresztül jut a hatás a kerekekhez. Ezzel semmi gond nincs, tökéletes az elgondolás,  életvédelmi szempontból nincs is ettől jobb, viszont a kivitelezés kissé végiggondolatlannak tűnik. Minimális körültekintéssel meglehetett volna előzni azt a problémát, hogy ez az aranyos kis olajos munkahenger megakadályozza a kormánymű kiemelését. Figyeljük meg milyen szépen harmonizálnak az alumínium ívek a szövetbevonatú cső ívével. Láthatóan szépen elfér az egyik a másiktól, de ha nem vesszük le a csövet, nem jön ki a kormánymű. Ha meg véletlenül csövet kell cserélni az is tiszta álom

A formatervezők nagyjaiként emlegetett olaszok csak tiszteleghetnek a csehszlovák ceruzamágusoknak. Egyesek szerint a legcsodálatosabb autókat a csizmalakók gyártják, (Ferrari, Maserati, stb) de hova jöhetnek azok a formák egy Skodához, vagy a csúcshoz, egy Tatra 613-hoz, mely szintén Italo design, de az i-re a pontot északon tették fel. (Az érthetőség kedvéért megjegyezném, hogy az én számomra nem Olasz autó az, amit valamelyik stúdió tervezett külföldi megrendelőnek. Némelyiket nyugodtan letagadhatnák, mert saját nemzetüknek nem terveztek volna hasonlót. Néha az az érzésem, hogy a takarítónőnek nem kellett volna mindenhova kulcsot adni, vagy a főnök unokatestvérének fiát sem lenne muszáj munkával ellátni. Nyilvánvalóan a megrendelő igényeit próbálják meg kielégíteni, így születhetnek az olyan autók, amikhez hasonlót addig nem adtak ki a kezükből. Ráadásként a szoci hiánypolitikája véres pecsétet nyom a végtermékre.) Rossz nyelvek szerint mindent egy Tesla orsós magnóró

Ma egy olyan érdekes dolgot láttam, hogy azon gondolkodtam, talán be volt csavarodva aki becsavarta. Két csavarozó típust ismerünk a sötét oldalról: aki mindent szétszaggat, és aki nem húzza meg eléggé azt amit meg kell, de mégis van amit túlhúz. Az első alany után maradnak hátra a kihúzott tőcsavarok, az eltört, vagy menettől lecsupaszított anyák, apák. Ezek a jelek szembetűnők, sokszor már messziről láthatók a lenyalt csavarfejek, mert általában az erő együtt jár a hanyag szerszámkezeléssel is. Nekem is volt egy ilyen kollégám. Minden reggel mákteával kellett itatni, hogy ne pörögjön úgy mint a macska, aminek ellőtték a farkát. Légideszantos volt régebben, de amikor a Bakonyban gyakorlatoztak, annyira beleélte magát a szerepbe, hogy három napig nem találták. Amikor előkerült azt gondolta ő Rambo, de a szociban ilyet nem volt szabad gondolni, ezért beutalták szanatóriumba, majd leszerelték. Persze ő is jó volt valamire. Amikor elromlott a szerszámgép, ővele vágattuk kézi metszővel

Mint annyi minden máshoz, a divathoz is értek, így következzenek a remek ötleteim. Kezdjük a kerékpárral, aminek a kinézete szintén nem mindegy. Ma már nem divat az egyszerű fekete, mint nagyapáink korában, de szerencsére a nagyáruházakban igen remekbe szabott, szabadon színezett darabok közt válogathatunk. A minőségük egyenesen kiváló, ezzel nem is kell többet foglalkozni, máris átmehetünk a következő polcokhoz, ahol szintén minőségi kerékpáros öltözékek garmadája vár bennünket. Igaz, hogy nemrég még italos flakonok voltak, de ma már ezt senki nem mondaná meg. Pontosan úgy néznek ki, mint a menő csapatok menő mezei. Kell még cuki kis kesztyű is. Nem baj, ha eséskor nem véd tökéletesen, nem ez a lényeg. Ezzel el is készült a vásárlás, másra nem lesz szükségünk. Mielőtt a drótszamár nyergébe pattannánk, gondosan készítsük el a sminkünket. Erre több ok miatt van szükség. 1: Amennyiben valami ökörséget csinálnánk közlekedés közben, sokkal hatásosabb rebegtetni a kifestett szempillái

Nem ez itt a kérdés emberek, de erősen hasonló. Azt szeretném megtudni, hogy némely autógyári mérnök tervezését ki végezte be. Vagy ha ők verték rá a jóváhagyó bélyegzőt, akkor miért? Talán csak önérzetből? Sosem felejtem el apám arcát, amikor a Wartburggal az úton keresztben állva, verejtékben fürödve rángatta a váltókart, és csak egy hátramenetet szeretett volna, de azt nagyon. Szerintem már akkori szemmel is röhejes volt az a fillércsesző mechanikai megoldás, amit váltórudazatnak neveztek. Egy pálca, aminek a végén egy karika helyezkedett el. Benne gumi, a gumiban lyuk, abban pedig egy másik görbe pálca kalimpált sebességet keresve. Hasonló szerkezeteket a faterom eszkábált a disznó karámjára, de Rodolfó (ez volt a disznó becsületes neve, mert Houdinit nem ismertük) mindig kinyitotta, hogy csont után kutasson a kertben. Apám elvitte a jól bejáratott Autóklubbos szerelő gárdához a gépet, hogy kezdjenek valamit vele. Azt mondták, hogy a váltó jó, benne van a rükverc, csak meg ke

        - Mi a legegyszerűbb optikai tuning? Lemosod az autót. Az előbbi frappáns találós kérdés kiötlője talán mosolygott is a saját humorán, de ha jobban belegondolunk, nem adhatunk neki igazat. Nem úgy mint a következő esetben: - Mi az? Feldobom barna, ha leesik szaros lesz a fejed. Na, ebben minden benne van, a továbbiakban nincs mit beszélni róla, ezért visszatérnék az első kérdéshez. Ha lemosok egy autót, abban az esetben lesz jobb a végeredmény, ha az alap jó volt. Viszont ha voltunk olyan marhák, hogy olyan autót vettünk, ami vastagon saras, fordulhat negatívra is a mérce. A sógorom se bírt kihagyni egy kecsegtető üzletet, ezért vett egy szutykos járgányt. A sárral együtt jött le a festék az ajtók aljáról, mert valaki az előtte levő koszra mázolt rá ecsettel. Érdekes adalék ehhez a történethez, hogy nagytakarítás közben megjelent a volt gazda, és megdöbbenve érdeklődött, mit csinálunk az ajtókárpittal, hogy olyan fényes. - Lemossuk ba'meg! - így a sógor. Ebből lev

"Itt élt, és dolgozott" olvasható egy pár ház falán. Van olyan is, amin csak egy felismerhetetlen arckép díszeleg, valamilyen beazonosíthatatlan évszámmal. - Ez a Petőfi Ház! - közli büszkén akitől érdeklődtem az emléktábla láttán, de arról, hogy az épület mitől az ami, már csak zavartan tudott nyilatkozni. Miután többször így jártam, az a gyanúm támadt, hogy elég valami kósza szóbeszéd ahhoz, hogy máris rohanjanak koszorúzni az önkormányzat képviselői, kitűzve pártjuk zászlaját. "Helyezzük el a megemlékezés virágait itt a Csokonai Háznál, ahol sokáig élt, és munkálkodott, híres Magyarunk volt szomszédja unokájának az első áldozó ruháját varró szabó. Maris néni, téged sem felejtünk." Vajon mikor kerül a műhelyünk falára egy tábla, hirdetve azt az áldozatos munkát, ami odabent folyik? Mikor vetik a Zagyvába koszorúikat azok az emberek, akik nekünk köszönhetik hőn szeretett, és sokáig vágyott autóikat? Gondolom soha, pedig mi többet tettünk már le az aszfalt

A Számkivetett című filmben is van a magányos főhősnek egy érdekes haverja (strandröplabda akit Wilsonnak hívnak), és mivel én sem nagyon szólhatok senkihez, engem is furcsa lények keresnek fel. Míg autófestéssel foglalkoztam, sokat segített Gittenberger Kálmán, együtt öldöstük az egyenetlenségeket, de ott volt még a görög haverom is. Nitropulosz Hígítosz mindent megbírt oldani, univerzális egy ipse. Most motort kellett szerelni, így beugrott egy régi ismerősöm, akivel még akkor barátkoztam össze, amikor ócska motorokat vásároltam, és ezeknek általában egyik nagy problémája volt a keverékképző rendszerük, mert piszkálgatással ebben jelentős kár tehető. A srác külföldön született, nevezetesen Finnországban. Valódi apja az ősi Lasto család tagja volt, a gyermeket pedig a dédapa után Por-nak keresztelték. A kis Por Lasto (ejtsd: porlasztó) hamar árvaságra jutott, de a fiatal édesanya nem maradt sokáig özvegy. Rövid idő elteltével újra férjhez ment a német Karl Buretorhoz, aki annyira

Krízishelyzetben az emberek kivetkőznek magukból, vagy csak egyszerűen nem a megszokott módon kezdenek el gondolkodni, és viselkedni. Amikor a címet adtam a mai írásomnak, nem a sógoromra gondoltam, de egy pillanat múlva ő is az eszembe jutott: Benzinvezetéket, üzemanyagpumpát javított szerelőaknából, és egyre kilátástalanabbá vált a másnap reggeli üzembiztos autó. Nagyot sóhajtott, szájába tömött egy cigarettát... elég annyi, hogy a Fantasztikus négyesből őróla mintázták a tüzes fickót. Megúszta egy finom epilálással, csak a fejét verte szét a nagy igyekezetben, ahogy kiugrott az autó alatti aknából. Tegnap azt gondoltam, hasonló csodát fogok látni, de szerencsére nem így történt: Őrületes hajránk célegyenesbe ért. Meg lett véve az autópálya matrica, a biztosítás megkötve, és mi loholtunk, hogy a szállítás tárgya is elkészüljön. Jóska bácsi kérdezgette, hányra hozza a trélert. - Két hét múlva keddre. - morogtam, de senki nem vetette rám az ügyet. Mindig ilyeneket mondok, meg o

Olvastam a múltkor egy veterán autókról, a hozzájuk kapcsolódó életérzésről szóló cikket. Azt írták benne a 60-as, 70-es, 80-as évek autóiról, hogy azokkal nem lehet idomulni a mai közlekedési formához, kín velük autózni, és ezért veszélyes is. Először: Amikor kint kolbászolunk egy Volkswagen Karmann Ghiával, olyan tisztelettel bánnak velünk a forgalom résztvevői, hogy aki először próbálja ki ezt az autót, nem hiszi el. Persze lehet, a cikk írója valami lemattult koszfészekkel... nem, nem ez a helyes megfogalmazás. Valami környezetbe simuló járgánnyal rója az utakat, amit inkább bontószökevénynek néz a hétköznapi halandó, nem értékes régiségnek. Egy egyes Golfot is viszonylag ritkán állnak körbe a parkolóban - bármennyire is szomorú - de ha egy Zsiguliról, vagy egy Wartburgról beszélünk, sokaknak gúnyos mosolyra húzódik a szája. Visszarévedtem a múltba: Ismét ott ültem a 71-es Zsigulimban, és emlékszem, tényleg nem tudtam beilleszkedni a forgalomba. Mentem a Balatonra, előzgettem a

Olyan régen jelentkeztem, hogy már azt sem tudom hol tartottam a történetben, igaz, néha azt sem tudom most hol tartok. Összecsaptak a hullámok a fejem felett, rám szakadt az ég, a kutyám is leszámolt a szolgálatból, de azért az élet - s vele együtt a munka - megállíthatatlanul robog, mint a hetes busz a dombtetőről, és csak remélem, hogy a sofőr nem szódázik közben a büfében. - Át kellene húzni a tetőt! - szól a kolléga. - Húzzuk. Honnét, hová? - nézek értelmesen, de nem azért, mert már ennyire meg hülyültem, hanem, mert már nem tud lázba hozni egy ilyen felszólítás. A legutóbbi cabrio tetők után tettem egy javaslatot arra, hogy mindenki vigye a fenébe a retves tetőit, hiszen annyi jó cabrio tető készítő szakember éhezik, én meg ha meghallok egy halk célzást valami ilyetén melóra, azonnal gyomorvérzést kapok. Ugyanis hasonlóan működnek itt is a dolgok, mint a Félelem bére című filmben: Én sem tudom soha, hogy milyen nehézségeket rejt az út, milyen anyaggal kell dolgoznom, de az

Mint az őrült, úgy rohanunk, hogy időre befejezzük a mostani autót. Csak, hogy tudjuk, ez volt "a világ legelbaltázottabb autója". Azóta még elátkozottnak is emlegeti a kollégám, és azt mondta, ha befejezzük, a kutyák fogják az árokban a száját nyalni, úgy berúg. Azért ez róla elképzelhetetlen, de talán a konyhaasztalnál belebólint a levesbe. Aki követte az eseményeket az tudja, a lakatolás sem volt egyszerű, hiszen legalább 8-10 autóból volt össze berhelve a járgány. Én megpróbáltam emberi idő alatt, odafigyelve felépíteni a kasznit, de voltak körülmények, amik zavartak. Látható a képeken, hogy nem pályaudvar méretű helyen dolgozom, de még szambázni is igen nehéz, mindig beverem a farcsontom a kalapálógépbe. A bal orrnál, majdnem fél méternyi helyem van. Ez arra elég, hogy ha szívinfarktust kapnék, állva halnék meg mint a fák, mert még csak össze sem bírnék csuklani. Hogy miért fontos ezt leírnom? Hát, mert a mérőszalag mellett nagyon fontos barátja a lakatosnak a ni