Autóépítés

Igen, jól tetszett olvasni a címet, cinautó és nem sínautó, bár az utóbbiról szívesebben írnék. Amúgy semmi bajom a cines dolgokkal, zsenge koromban is örültem, ha a mozinkban kiszólt a gépész a lyukon, hogy „A jövőhéten cines, cinkronizált, célesvácnú, canadai acció fím lesz”, mert amúgy mindig „kefete-fehér” kópiát vetítettek, de az persze más fajta cin volt, mint az, ami szinte tetőtől talpig beborította az aktuális német beteget. Ez a Mercedes 170S cabriolet is úgy érkezett, ahogy a többi alany is szokott: – Van rajta vagy két napos meló, gyorsan összekéne ütni! – vicceskedett a kolléga, bár talán ő komolyan gondolta, amit mondott. Hát, két nap alatt össze lehet ütni, az már biztos, van több remek kalapácsom is, nagyszerűen összeütök vele bármit, bárkit, ha kell, de abból még nem lesz veteránminősített oldtimer.   Ember legyen a talpán, aki ebből a halomból megmondja, hogy ez az autó komplett-e Nem mondom, hogy bizalomgerjesztően gurult be a munkánk tárgya, mert ami ömlesztve

Mindenki életében van egy pont, amikor úgy érzi elérkezett a csúcsra. Én is úgy érzem innét feljebb már csak a varjak szárnyalnak. Ettől jobban szétszedni autót már csak akkor lehetne, ha ledarálnám. Ráadásul ennek a bontásnak az a különleges pikantériája, hogy ez egy nagyon ritka autó, ami drága is volna, ha volna, de egyelőre úgy néz ki nincs, csak volt. Szokás szerint egy gépkocsira emlékeztető forma érkezett az utánfutón,  de én már akkor láttam a „cukormáz” mögött a nyüveket. Igazából a mázat sem találhattuk meg fizikai valójában, csak azok fejében élt, akik a halom rozsdára pillantva valami szépet akartak látni. Sajnos az én fejemben a szépségnek még az illúziója is lerombolódott, amikor igazából hozzányúltam a karosszériához. Először a Tatra 87-es kaszninak 87 százalékát ítéltem cserére érettnek (Nomen est omen – ahogy a művelt francia mondja – vagyis nevében a sorsa) de aztán beláttam, hogy a becslésem igen óvatos volt. Minél tovább bontottam a fémet – helyesebben