Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október, 2019

A trehány, és a hiszékeny

Nem veterán, még éppen csak nagykorú, de már minden nyavalyával meg van áldva a szolgálati Fordom. Amikor egy pár éve megvettem, éppen túl volt egy kormány-szervószivattyú  szimeringezésen. A mesterember a bordásszíj feszítőgörgőjének csavarját ferdén kapatta be, nem zavarta, hogy a tárcsa össze-vissza kabajtott, a szervóolaj pedig rendületlenül csordogált az egyik cső mellett, mert egy roncs csőbilinccsel volt rögzítve. Az olaj folyás nem okozott nagy romlást a látványban, hiszen a javítás előtt kiverődött olaj sem lett lemosva a motorról és a motortérből, ahol egy tenyérnyi helyet nem hagyott szárazon. A látvány mellé még párosult egy gyönyörű akusztikus hatás is, amit felénk kenetlen taliga effektnek hívnak. Miután kicseréltem a csőbilincset megszűnt az eresztés (nem vagyok róla meggyőződve, hogy nem-e csak ennyi volt az összes hibája és nem kellett volna szimeringezni), de az eszeveszett nyikorgás megmaradt. Egy rövid tényfeltáró kutakodás után megleltem a nyekergés okát. A szivatt

Behatolás a zárdába

Ez tényleg úgy hangzik, mint egy film cím. Szinte hallom, ahogy a régi városi moziban megszólal a hang: - Akcijó a zárdában. Cínes cinkronizált canadai akcijófilm. Jövő héten meg Szovjet indijányos fím lesz, a Derszu Ulzana. Ezek után még hozzáfűzte: - Szógálati közlemény: Aki szétköpdösi a szotyihéjjat, azt megrugdosom. Kisvártatva megjelent a hang tulajdonosa, a mozigépész, és beállt mint Bruce Lee. Egy pár másodperc múlva gyorsan távozott, mert a 150 centinyi mélységét a közönség hangos hahotával fogadta. Na, de vissza a zárdába! A zárdában ott van a zárász, vagyis én, aki egész nap zárakat javítottam. Nem is értem, miért küldik el olyan messziről a kilincseket. Nem olyan nagy ördöngösség egy zárbetétet szétszedni, és addig cserélgetni benne a lapokat, amíg nem lesz jó hozzá az a kulcs, ami belement. Az igaz, nekem van egy nagy előnyöm: a rengeteg bontott betét. Jó játék addig pakolászni a kis rézlapokat, míg síkba nem kerülnek a kulcs beillesztésekor. Ami minimálisan k