Olyan régen jelentkeztem, hogy már azt sem tudom hol tartottam a történetben, igaz, néha azt sem tudom most hol tartok.
Összecsaptak a hullámok a fejem felett, rám szakadt az ég, a kutyám is leszámolt a szolgálatból, de azért az élet - s vele együtt a munka - megállíthatatlanul robog, mint a hetes busz a dombtetőről, és csak remélem, hogy a sofőr nem szódázik közben a büfében.
- Át kellene húzni a tetőt! - szól a kolléga.
- Húzzuk. Honnét, hová? - nézek értelmesen, de nem azért, mert már ennyire meg hülyültem, hanem, mert már nem tud lázba hozni egy ilyen felszólítás. A legutóbbi cabrio tetők után tettem egy javaslatot arra, hogy mindenki vigye a fenébe a retves tetőit, hiszen annyi jó cabrio tető készítő szakember éhezik, én meg ha meghallok egy halk célzást valami ilyetén melóra, azonnal gyomorvérzést kapok. Ugyanis hasonlóan működnek itt is a dolgok, mint a Félelem bére című filmben: Én sem tudom soha, hogy milyen nehézségeket rejt az út, milyen anyaggal kell dolgoznom, de az biztos, hogy az életemmel játszom, hiszen ha elszúrok valamit, a jövő héten nem eszik a család, az meg tudvalevőleg káros az egészségre.
Ráadásként a tetőkárpitozás is valahogy úgy indul, mint amikor a tizedik szomszéd átjött egy kanál disznózsírért.
- Mire tegyem? - tettem fel a kérdést. - Egy szelet kenyérre. - hangzott a válasz.
Más példával: Építőipari vállalkozó ismerősöm elvállalt egy tetőhéjalást, horror kötbérrel. Amikor kivonultak az építkezésre, nem találták az előzőleg még meglevő régi tetőt, így ha nem akart ő fizetni, kénytelen volt az ácsszerkezetet is felállítani, pedig az nem volt benne az árban.
Az én valós esetemben pedig van egy széttaposott vasszerkezet:
Hosszas rángatás árán sikerült rábírnom arra az alkatrészeket, hogy találkozzanak egymással.
Megértem, hogy más miért nem tudja megjavítani ezeket a dolgokat, hiszen a célszerszámomat én is a feketepiacon szereztem be. Állítólag egy titkos, földalatti laboratóriumból lopták ki efbéhájas ügynökök. Écak Kolerában ilyennel igazítják a rakéta irányzékot. (aztán meg a Japán-tengert lődözik)
Ezek után az a tévképzetem támadt, hogy lezárom a szerkezetet, hiszen másképpen nem tudom összeállítani. Hát persze, hogy nincs amibe beakadjon a zárhorog. Semmi gond előveszem a varázsceruzám... ja, azt oda adtam kölcsönbe Lolkának, meg Bolkának.
Találtunk egy minta darabot. A fényes alapján készült a fekete. Nem volt időm cicomázni, akinek nem tetszik vegyen a sarki fűszeresnél.
Természetesen párban készült, és így néz ki funkciójának fél használatával, ugyanis ez tartaná még a nap ellenzőt is. Itt jegyezném meg, én nem ellenzem a napot, sőt nagyon jó az, hogy van.
Idáig még reménykedni szoktam, hogy na, majd most végre úgy fog kinézni az egész, ahogy szeretném. Persze a belső kárpitot is én varrtam, mivel az is benne van a lakatos képző szakkönyvben. A feszítő szalagok (fekete a fehérben) súly emelésre lettek kitalálva, de ide is tökéletesen megfelelnek, ha nincs valami ócska biztonsági öv. Az egyik áthidalót összecsukáskor visszahúzó anyag gatyagumi, ha valakit érdekelne.
Az idei ponyva (majdnem egy éve kínlódtam utoljára ilyesmivel) dupla olyan vastag, mint a tavalyi. Az ívekre nem akar ráhajolni, úgy látszik ezt a fajtát síkra találták ki. Ráadásként az alatta levő tömés is csak nyomokban emlékeztet az eredetire. - Jó lesz ez a szövet alá? Jó lesz-e a tömőanyag? - kérdi a kolléga.
- Majd ha kész lesz, megmondom.
Kész van... nem jó. Beesik a bordák közé az egész, így a hullámokat esélyem sem volt tömés által kiemelni, simítani. Az volt a hiba eddig, hogy mindig a külső szövetet akartuk feszíteni, mint a mostani szögletesebb tetőknél, de ez nem így van kitalálva. Ha az alap szövet nem feszíthető ki rendesen, akkor bármilyen tömést tehetünk rá, soha nem lesz jó, viszont ez fordítva is igaz. Eredetileg egy durva zsákvásznon van minden. Arra tettek egy "gumihernyó" tömést. Ez egy olyan rugalmas anyag, ami az ülésekben is található volt régen. Tehát ezek az anyagok mind feszíthetők voltak. A zsákvászont keményre lehetett húzni, a gumit meg nem kell bemutatni. Tehát még egyszer nem fogok hozzá, ha nincs megfelelő anyag... mindig ezt mondom...
Órákon keresztül próbáltam betömdösni helyére a rettenetesen merev, vastag ponyvát, de a behúzó sodrony nem bírta behúzni. Annyira nem boldogult vele, hogy el is szakadt. Mondanom sem kell, ezt az egyszerű alkatrész is kifelejtették a listáról, a másik két, oldalsó feszítő huzallal egyetemben, ezért mielőtt beépíthettem őket, le kellett gyártanom. Végül is mielőtt beraktam az új drótsodronyt, egy speciális fogóval visszahajtogattam a fogadó peremet. Recsegett a fényezés, biztosan jót tett a rétegrendszernek a durva támadás, de végre eltűnt a drót, bár most sem tökéletes, sőt soha nem is lesz, mert ez a ponyva nem idevaló. Ráadásként a gyomrom fordult fel tőle. Folyton szimatolgattam, honnét jön ez a romlott pörkölt szag. Nagy nehezen leesett, a ponyva olyan kegyetlen cigány; paraszt (a megfelelő aláhúzandó) szagú. Tiszta öröm lesz alatta utazni 😁.
Eredeti bejegyzés: 2013. május 21. 21:51
Összecsaptak a hullámok a fejem felett, rám szakadt az ég, a kutyám is leszámolt a szolgálatból, de azért az élet - s vele együtt a munka - megállíthatatlanul robog, mint a hetes busz a dombtetőről, és csak remélem, hogy a sofőr nem szódázik közben a büfében.
- Át kellene húzni a tetőt! - szól a kolléga.
- Húzzuk. Honnét, hová? - nézek értelmesen, de nem azért, mert már ennyire meg hülyültem, hanem, mert már nem tud lázba hozni egy ilyen felszólítás. A legutóbbi cabrio tetők után tettem egy javaslatot arra, hogy mindenki vigye a fenébe a retves tetőit, hiszen annyi jó cabrio tető készítő szakember éhezik, én meg ha meghallok egy halk célzást valami ilyetén melóra, azonnal gyomorvérzést kapok. Ugyanis hasonlóan működnek itt is a dolgok, mint a Félelem bére című filmben: Én sem tudom soha, hogy milyen nehézségeket rejt az út, milyen anyaggal kell dolgoznom, de az biztos, hogy az életemmel játszom, hiszen ha elszúrok valamit, a jövő héten nem eszik a család, az meg tudvalevőleg káros az egészségre.
Ráadásként a tetőkárpitozás is valahogy úgy indul, mint amikor a tizedik szomszéd átjött egy kanál disznózsírért.
- Mire tegyem? - tettem fel a kérdést. - Egy szelet kenyérre. - hangzott a válasz.
Más példával: Építőipari vállalkozó ismerősöm elvállalt egy tetőhéjalást, horror kötbérrel. Amikor kivonultak az építkezésre, nem találták az előzőleg még meglevő régi tetőt, így ha nem akart ő fizetni, kénytelen volt az ácsszerkezetet is felállítani, pedig az nem volt benne az árban.
Az én valós esetemben pedig van egy széttaposott vasszerkezet:
Ezek után az a tévképzetem támadt, hogy lezárom a szerkezetet, hiszen másképpen nem tudom összeállítani. Hát persze, hogy nincs amibe beakadjon a zárhorog. Semmi gond előveszem a varázsceruzám... ja, azt oda adtam kölcsönbe Lolkának, meg Bolkának.
- Majd ha kész lesz, megmondom.
Kész van... nem jó. Beesik a bordák közé az egész, így a hullámokat esélyem sem volt tömés által kiemelni, simítani. Az volt a hiba eddig, hogy mindig a külső szövetet akartuk feszíteni, mint a mostani szögletesebb tetőknél, de ez nem így van kitalálva. Ha az alap szövet nem feszíthető ki rendesen, akkor bármilyen tömést tehetünk rá, soha nem lesz jó, viszont ez fordítva is igaz. Eredetileg egy durva zsákvásznon van minden. Arra tettek egy "gumihernyó" tömést. Ez egy olyan rugalmas anyag, ami az ülésekben is található volt régen. Tehát ezek az anyagok mind feszíthetők voltak. A zsákvászont keményre lehetett húzni, a gumit meg nem kell bemutatni. Tehát még egyszer nem fogok hozzá, ha nincs megfelelő anyag... mindig ezt mondom...
Eredeti bejegyzés: 2013. május 21. 21:51
Megjegyzések
Megjegyzés küldése