Ma egy olyan érdekes dolgot láttam, hogy azon gondolkodtam, talán be volt csavarodva aki becsavarta.
Két csavarozó típust ismerünk a sötét oldalról: aki mindent szétszaggat, és aki nem húzza meg eléggé azt amit meg kell, de mégis van amit túlhúz.
Az első alany után maradnak hátra a kihúzott tőcsavarok, az eltört, vagy menettől lecsupaszított anyák, apák. Ezek a jelek szembetűnők, sokszor már messziről láthatók a lenyalt csavarfejek, mert általában az erő együtt jár a hanyag szerszámkezeléssel is. Nekem is volt egy ilyen kollégám. Minden reggel mákteával kellett itatni, hogy ne pörögjön úgy mint a macska, aminek ellőtték a farkát. Légideszantos volt régebben, de amikor a Bakonyban gyakorlatoztak, annyira beleélte magát a szerepbe, hogy három napig nem találták. Amikor előkerült azt gondolta ő Rambo, de a szociban ilyet nem volt szabad gondolni, ezért beutalták szanatóriumba, majd leszerelték. Persze ő is jó volt valamire. Amikor elromlott a szerszámgép, ővele vágattuk kézi metszővel a harmincas menetet, húsz centi hosszan, ötvenszer.
A második alany a végzetesen együgyű ember, aki ráadásul mindentől fél. Bár tud valamit a szerelésről, de attól is fél, hogy tud valamit. A csavarokat nem meri meghúzni, mert fél, hogy leugrik a kulcs, vagy megszakad a menet. Meghúzza a kerékcsapágyat, tudja, hogy vissza kell engedni, ott a könyv amiből olvassa a technológiát, de nem meri annyira visszacsavarni ahogy írva van, hátha kiesik a kerék. Ő is egy volt kollégám, de ő nem katona volt, hanem irodalomtanár. Szerintem színjátszást is oktathatott, mert nagyon érzékletesen mutatta meg, hogy mennyire lötyögött a kerék mielőtt meghúzta:
- Megfogtam így két kézzel, így mozgattam, és ennyire lötyögött. Ehhez a mondathoz tessék elképzelni egy olyan mozdulatsort, mint amikor egy pásztor hátulról akar kontaktust kialakítani a kecskével.
És akkor nézzük azt, ami miatt összegyűltünk ma kedves olvasók!
Valami túlbuzgó szagértő kitalálta az olyan tengelykapcsolót, ami állítható. Nem tudom mit kellett neki variálni, bezzeg másnak megfelelt a hülyebiztos szerkezet, amit csak betesz a helyére Istók, aztán mehet a móka, de nem, Csehszlovákiában megmutatták hol laknak a tuti szakemberek.
Tehát ott laknak, de nem itt. mert jött a... a... Na, hogy hívjam az ilyet?
Ez itt az állító csavar, aminek van egy különös ismertetőjele. A nút nem csavarhúzónak van benne, hanem az állító anya biztosítását szolgálja. Oda kell beütni a menetes elem peremét, persze már csak akkor, ha a megfelelő beállítást elvégeztük. Akinek nem áll rendelkezésére méret, az nyilván leméretezi a dolgokat szétszerelés előtt, mert ha nem, akkor szinte esélytelen, hogy kijátssza a megfelelő pozíciót.
A kollégám hozta az autót, és már menet közben próbált állítani a munkahengeren, mert rettenetesen csúszott a tengelykapcsoló. Azt gondolta, hogy valami, de nem, rögtön kiderült, ez izé. Mihelyt ránéztem a szerkezetre, mondtam, el van van állítva. - Á, nem hiszem, hogy... - tiltakozott szokás szerint, csak azért, hogy ne legyen elsőre igazam.
Megmutattam neki, hogy a záróbeütések még véletlenül sem találkoznak a nútokkal, ami egyértelmű jele annak, hogy valami minimál animal mókázott. A csavarok rendesen be voltak húzva a helyükre, úgy ahogy kell... máshol, de nem itt.
Ebben a pozícióban egy milliméteres átfedéssel taposták a rugók a kuplungtárcsát, míg a hivatalos méretnél hattal, ami nem kis különbség. Így szinte nem volt erő a tapadásban, még ha a kiemelő karok centiméternyi méret eltérését ki is bírta valahogy játszani a "szakember".
Soha nem értettem, mi viszi rá az ilyen embert, hogy szerelgessen. Talán a szükség? Az törvényt bont, meg falat, ha mondjuk hasonló szakértelemmel jár el a fékrendszernél is.
Eredeti bejegyzés: 2013. július 01. 20:50
Két csavarozó típust ismerünk a sötét oldalról: aki mindent szétszaggat, és aki nem húzza meg eléggé azt amit meg kell, de mégis van amit túlhúz.
Az első alany után maradnak hátra a kihúzott tőcsavarok, az eltört, vagy menettől lecsupaszított anyák, apák. Ezek a jelek szembetűnők, sokszor már messziről láthatók a lenyalt csavarfejek, mert általában az erő együtt jár a hanyag szerszámkezeléssel is. Nekem is volt egy ilyen kollégám. Minden reggel mákteával kellett itatni, hogy ne pörögjön úgy mint a macska, aminek ellőtték a farkát. Légideszantos volt régebben, de amikor a Bakonyban gyakorlatoztak, annyira beleélte magát a szerepbe, hogy három napig nem találták. Amikor előkerült azt gondolta ő Rambo, de a szociban ilyet nem volt szabad gondolni, ezért beutalták szanatóriumba, majd leszerelték. Persze ő is jó volt valamire. Amikor elromlott a szerszámgép, ővele vágattuk kézi metszővel a harmincas menetet, húsz centi hosszan, ötvenszer.
A második alany a végzetesen együgyű ember, aki ráadásul mindentől fél. Bár tud valamit a szerelésről, de attól is fél, hogy tud valamit. A csavarokat nem meri meghúzni, mert fél, hogy leugrik a kulcs, vagy megszakad a menet. Meghúzza a kerékcsapágyat, tudja, hogy vissza kell engedni, ott a könyv amiből olvassa a technológiát, de nem meri annyira visszacsavarni ahogy írva van, hátha kiesik a kerék. Ő is egy volt kollégám, de ő nem katona volt, hanem irodalomtanár. Szerintem színjátszást is oktathatott, mert nagyon érzékletesen mutatta meg, hogy mennyire lötyögött a kerék mielőtt meghúzta:
- Megfogtam így két kézzel, így mozgattam, és ennyire lötyögött. Ehhez a mondathoz tessék elképzelni egy olyan mozdulatsort, mint amikor egy pásztor hátulról akar kontaktust kialakítani a kecskével.
És akkor nézzük azt, ami miatt összegyűltünk ma kedves olvasók!
Tehát ott laknak, de nem itt. mert jött a... a... Na, hogy hívjam az ilyet?
A kollégám hozta az autót, és már menet közben próbált állítani a munkahengeren, mert rettenetesen csúszott a tengelykapcsoló. Azt gondolta, hogy valami, de nem, rögtön kiderült, ez izé. Mihelyt ránéztem a szerkezetre, mondtam, el van van állítva. - Á, nem hiszem, hogy... - tiltakozott szokás szerint, csak azért, hogy ne legyen elsőre igazam.
Megmutattam neki, hogy a záróbeütések még véletlenül sem találkoznak a nútokkal, ami egyértelmű jele annak, hogy valami minimál animal mókázott. A csavarok rendesen be voltak húzva a helyükre, úgy ahogy kell... máshol, de nem itt.
Ebben a pozícióban egy milliméteres átfedéssel taposták a rugók a kuplungtárcsát, míg a hivatalos méretnél hattal, ami nem kis különbség. Így szinte nem volt erő a tapadásban, még ha a kiemelő karok centiméternyi méret eltérését ki is bírta valahogy játszani a "szakember".
Soha nem értettem, mi viszi rá az ilyen embert, hogy szerelgessen. Talán a szükség? Az törvényt bont, meg falat, ha mondjuk hasonló szakértelemmel jár el a fékrendszernél is.
Eredeti bejegyzés: 2013. július 01. 20:50
Megjegyzések
Megjegyzés küldése