Fiatal koromban volt valaki, aki képrejtvényeket festett a házak falaira. A görög ábécé tizenhatodik betűjén (ami valahogy így néz ki: TT) volt egy A, és mellette hat darab alma rajza.
Én most mást rajzolnék virtuálisan a hat alma elé és ez egy szép kis lyuk, de ezen is sok múlik. A világ történelmében rengeteg ember életét változtatta meg valamiféle lyuk. Volt aki beleesett, volt aki felfedezett egy bazi nagy fekete lyukat, és volt aki beleesett egy bazi nagy fekete lyukába. Emlékszem valami fickóra is, aki rápacsázott arra, hogy tagadta a lyukat. Galileo Galilei azt mondta a papsicoknak, hogy a föld nem egy lapos izé, ami egy hatalmas lyuk közepén lebeg és tessék, hol van Galileó, és hol van az egyház! Na, kinek volt igaza? Nyilván annak, aki a lyuk mellé állt, és a mai napig nem esett saját dugába.
Hosszú napokig hallgattam a kollégám nyöszörgését, hogy valami nincs rendben. Kemény, fárasztó próbaköröket rót a Tatrával, míg én a Porschét hegesztettem. Néha bejött a műhelybe és panaszkodott, hogy nem reagál normálisan a gázadásra a csehszlovák nép remek terméke. Vakarództunk felette egy kicsit. Néztünk ezt, néztünk azt. Cseréltünk membránt, pucoltunk fúvókát, de a helyzet nem sokat változott. A gépezet eközben olyan gázokat eregetett, hogy a patakparton forogtak ki az ürgék a földből, mint dögből a lárva. Megjelent a polgári védelem is, gázálarcokat osztogattak, de a macskára nem volt jó egyik sem, így könnyezett, mint a jó nép a televízió előtt, amikor Isaura újra látott. (Lehet, hogy keverem ezeket az igényes műveket.)
Végső megoldásként ismét leszereltem a porlasztókat és különleges lélekállapotba helyezve magamat, alapos kivizsgálásba kezdtem. Az átmeneti rendszer furatainak dugulására gondoltam, de amikor ránéztem az enyhén kormos csőfalra, ahol fényes kis folyócskákat mosott az átmeneti rendszerből kiáramló benzin, végképp eltanácstalanodtam.
Forgattam a szerkezetet, aztán elnevettem magam. Nem tudom hányszor lett nálunk is levéve a porlasztó, de senki nem vette észre a nyilvánvalót, mert nem is gondoltunk ilyen abszurd dologra. Az ominózus valami, még a szervizkönyvben is külön figyelemfelkeltő ábrát kapott, hogy te marha, nehogy elforgasd, vagy kihagyd! Hát, szégyen, vagy nem szégyen, itt valaki kihagyta. Hogy mit? Hát a lyukat.
Ez a karburátor alá helyezett közdarab, ami az újabb típusokon már nincs, mert az alapjárat levegőszabályozó csavarját már sikerült a mérnököknek belefabrikálni az egységbe, de itt még így külön látható. A szép féregjárat szállítja a szelephez a levegőt.
A piros rés találkozik a féregjárattal.
Majd a piros nyilas csövecskén szívózik. Jól látható, hogy több más rendszer is csatlakozik bele, így nyilván nagy balhé van, ha netalántán, valami balga lélek lezárná ezt a járatot. Márpedig ezt történt, mert igazán könnyen megtehető, és akkor meg is teszik.
Ki, hol, mikor? Nem tudom, de, hogy miképpen azt igen.
A két talpon már láthatóak az újonnan kiütött lyukú tömítések - mert hát nem volt rajtuk - és aki feltette őket, nem gondolkodott el különösebben azon, hogy akkor mit szabályoz a csavar oldalt, ha zsákutcába torkollik.
Én most mást rajzolnék virtuálisan a hat alma elé és ez egy szép kis lyuk, de ezen is sok múlik. A világ történelmében rengeteg ember életét változtatta meg valamiféle lyuk. Volt aki beleesett, volt aki felfedezett egy bazi nagy fekete lyukat, és volt aki beleesett egy bazi nagy fekete lyukába. Emlékszem valami fickóra is, aki rápacsázott arra, hogy tagadta a lyukat. Galileo Galilei azt mondta a papsicoknak, hogy a föld nem egy lapos izé, ami egy hatalmas lyuk közepén lebeg és tessék, hol van Galileó, és hol van az egyház! Na, kinek volt igaza? Nyilván annak, aki a lyuk mellé állt, és a mai napig nem esett saját dugába.
Hosszú napokig hallgattam a kollégám nyöszörgését, hogy valami nincs rendben. Kemény, fárasztó próbaköröket rót a Tatrával, míg én a Porschét hegesztettem. Néha bejött a műhelybe és panaszkodott, hogy nem reagál normálisan a gázadásra a csehszlovák nép remek terméke. Vakarództunk felette egy kicsit. Néztünk ezt, néztünk azt. Cseréltünk membránt, pucoltunk fúvókát, de a helyzet nem sokat változott. A gépezet eközben olyan gázokat eregetett, hogy a patakparton forogtak ki az ürgék a földből, mint dögből a lárva. Megjelent a polgári védelem is, gázálarcokat osztogattak, de a macskára nem volt jó egyik sem, így könnyezett, mint a jó nép a televízió előtt, amikor Isaura újra látott. (Lehet, hogy keverem ezeket az igényes műveket.)
Végső megoldásként ismét leszereltem a porlasztókat és különleges lélekállapotba helyezve magamat, alapos kivizsgálásba kezdtem. Az átmeneti rendszer furatainak dugulására gondoltam, de amikor ránéztem az enyhén kormos csőfalra, ahol fényes kis folyócskákat mosott az átmeneti rendszerből kiáramló benzin, végképp eltanácstalanodtam.
Forgattam a szerkezetet, aztán elnevettem magam. Nem tudom hányszor lett nálunk is levéve a porlasztó, de senki nem vette észre a nyilvánvalót, mert nem is gondoltunk ilyen abszurd dologra. Az ominózus valami, még a szervizkönyvben is külön figyelemfelkeltő ábrát kapott, hogy te marha, nehogy elforgasd, vagy kihagyd! Hát, szégyen, vagy nem szégyen, itt valaki kihagyta. Hogy mit? Hát a lyukat.
Ki, hol, mikor? Nem tudom, de, hogy miképpen azt igen.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése