Halad a holland Karmann alváza. Annyira, hogy már ki is haladt az ajtón. Azért még előtte adott egy sor gondolatra okot.
Például, hogy ez az üléssín miért olyan görbe, mint egy ázott kifli. Ha én mondom, el lehet hinni, sokkal jobban csúszik az ülés egy egyenes elemen. (A régi fényképezőgépemmel talán le is bírtam volna fotózni, de ez a mostani kicsit akaratos, vagy nekem nincs hozzá türelmem, hogy egy fél órát állítgassam)
Ezt a sínt vissza is kellett bontanom, mert öt centiméterrel el volt hegesztve. Így viszont jól megfigyelhető a padlólemez autentikus rozsdája, ami már felújítás után keletkezett a mostoha tárolási körülmények miatt. A sínt már én dukkóztam cinkvel'. Very well.
De nem ez itt a lényeg súlyossága, kérem szépen! Felteszek egy kérdést, melyre eléggé megindokolható választ nem leltem: Ha lebont valaki egy elemet kissé meggyepálva, akkor miért az ép elemet üti hozzá beépítéskor? Nem volna egyszerűbb kiegyengetni azt a nyomorult bontott alkatrészt? Lehet, hogy a kedves olvasó most ezen elgondolkodik, de nem készülhetett fel eléggé a következő látványra.
Mint említettem, ez egy új elem volt.
Vajon mit érzett a kalapácsos ember. Ja, tényleg. Volt régen egy diafilm: A kőbaltás ember. Ez a dromedár meg lehetne a vaskalapácsos ember.
Bár, mit csodálkozok én itten, hiszen ez a holland kapcsolat. A mester jól befüvezett, aztán meg Észak-Baszomáliai tigrispókokat látott mindenfelé, azok meg nagyon mérges teremtmények. Állatkertben nem is tartják őket, mert egyfolytában anyázták a látogatókat.
Szóval megértem, hogy szét akarta őket kalapácsolni a holland, csak hát mindig elugortak - mert a mérgüknél csak a lábuk erősebb - aztán meg a lemez kapott.
Na, ennyit a füves látomásról, amiről persze én nem tudhatok semmit, mert nekem csak a pohárral gyűlt meg a bajom, de már azt is nagyon rég letettem... azóta üvegből iszom. Viszont szavahihető forrásaim vannak Mariska ügyben. Az egyik egy rózsaszín beszélő maci - aki csak akkor jön amikor pipázom - a másik meg Maris néni. Ahogy mondják, "nevében a végzete".
A múltkor viszem vissza az öreglánynak a dinnyecsumázót. Hát látom akkora cakkos levelű gaz veri fel nála kertet, hogy nem látszik tőle a disznóól. Há - mondom - néném! Ez az amire gondolok?
- Nem vagyok én Úri Gellért, hogy tudjam mire gondolsz, bár a Teszkós kanál már meghajlott a kezemben.
Az új holland szomszédok adták a magot. Azt mondták, ez jó minden bajra. Na, gondoltam úgyis sok a vakond, hátha kiűzi őket.
- Néném, nem vakond ellen van ez! - röhögtem.
- Dehogynem, bár először nem használt. Mérgemben kivágtam az összeset, aztán meggyújtottam. Na, olyan finom füstje volt neki, hogy megülte az egész kertet. Hát, egyszarcsak' látom, hogy olyan kígyóforma lesz a füstből, ami bekúszott a vakondtúrásba. Ki is repültek a vakondokok.
- Kirepültek? - nyerítettem, és olyan ügyesen leültem egy törött lábú székre, hogy majdnem szétfejeltem a favágótőkét. - Na, de ha kirepültek, akkor minek ültetett újra? Fél, hogy visszajönnek? - vigyorogtam még a vérző púppal a fejemen is.
- Áá! Isteni lekvár van belőle.
2014. augusztus 18. 20:26
De nem ez itt a lényeg súlyossága, kérem szépen! Felteszek egy kérdést, melyre eléggé megindokolható választ nem leltem: Ha lebont valaki egy elemet kissé meggyepálva, akkor miért az ép elemet üti hozzá beépítéskor? Nem volna egyszerűbb kiegyengetni azt a nyomorult bontott alkatrészt? Lehet, hogy a kedves olvasó most ezen elgondolkodik, de nem készülhetett fel eléggé a következő látványra.
Vajon mit érzett a kalapácsos ember. Ja, tényleg. Volt régen egy diafilm: A kőbaltás ember. Ez a dromedár meg lehetne a vaskalapácsos ember.
Bár, mit csodálkozok én itten, hiszen ez a holland kapcsolat. A mester jól befüvezett, aztán meg Észak-Baszomáliai tigrispókokat látott mindenfelé, azok meg nagyon mérges teremtmények. Állatkertben nem is tartják őket, mert egyfolytában anyázták a látogatókat.
Szóval megértem, hogy szét akarta őket kalapácsolni a holland, csak hát mindig elugortak - mert a mérgüknél csak a lábuk erősebb - aztán meg a lemez kapott.
Na, ennyit a füves látomásról, amiről persze én nem tudhatok semmit, mert nekem csak a pohárral gyűlt meg a bajom, de már azt is nagyon rég letettem... azóta üvegből iszom. Viszont szavahihető forrásaim vannak Mariska ügyben. Az egyik egy rózsaszín beszélő maci - aki csak akkor jön amikor pipázom - a másik meg Maris néni. Ahogy mondják, "nevében a végzete".
A múltkor viszem vissza az öreglánynak a dinnyecsumázót. Hát látom akkora cakkos levelű gaz veri fel nála kertet, hogy nem látszik tőle a disznóól. Há - mondom - néném! Ez az amire gondolok?
- Nem vagyok én Úri Gellért, hogy tudjam mire gondolsz, bár a Teszkós kanál már meghajlott a kezemben.
Az új holland szomszédok adták a magot. Azt mondták, ez jó minden bajra. Na, gondoltam úgyis sok a vakond, hátha kiűzi őket.
- Néném, nem vakond ellen van ez! - röhögtem.
- Dehogynem, bár először nem használt. Mérgemben kivágtam az összeset, aztán meggyújtottam. Na, olyan finom füstje volt neki, hogy megülte az egész kertet. Hát, egyszarcsak' látom, hogy olyan kígyóforma lesz a füstből, ami bekúszott a vakondtúrásba. Ki is repültek a vakondokok.
- Kirepültek? - nyerítettem, és olyan ügyesen leültem egy törött lábú székre, hogy majdnem szétfejeltem a favágótőkét. - Na, de ha kirepültek, akkor minek ültetett újra? Fél, hogy visszajönnek? - vigyorogtam még a vérző púppal a fejemen is.
- Áá! Isteni lekvár van belőle.
2014. augusztus 18. 20:26
Megjegyzések
Megjegyzés küldése