Na, nem a Wartburgom nagy foteljeit sírom vissza (NSZK import autó volt), hanem azt a ma már hihetetlen nyugalmat, kényelmet, amivel annak idején a vésnök műhelyben alkottunk. Igen, alkottunk, mert az művészet volt a javából. Ott ismertem meg olyan rutinos szakikat, akik megvalósították a terveket, kézzel foghatóvá tették a ceruzavonalakat, és megtöltötték, vagy inkább megtölthetővé tették az üvegeket tartalommal. Ezek után nem nehéz kitalálni, hogy öblösüveggyárban voltam tanuló, ahol felismerve kézügyességem el akartak téríteni a szakmától. Ha nem is sikerült nekik (szerencsétlenségemre :) ) azért így is hagytam magam után maradandó nyomokat. Az első csavaros aljú Vilmoskörte üvegben is benne volt a kezem, persze nem a körte mellett úszkált, hanem az öntőformáját csiszolgatta. Biztosan sokan nyomtak már el csikket a "hamutartómban" vagy lett bajszuk a kis füles bögrétől az oviban, amikor tejecskét hörpöltek a pöttyöslabdás levonósból, aminek a formáit én illesztetettem.
Kedvencem mégis az a történet, amikor a BNV-re nem készült el a csiszolt konyakos pohár, mert a szovjet elvtársak gépét csak egy hihetetlen technikai tudással felvértezett szakember tudta beállítani, aki akkor már két hete beteg volt. Amikor már egy órája ott szaladgáltak kétségbe esve a nyakkendősök, megkérdeztem, hogy "Esetleg ne állítsam be a gépet egy új mintára?". Azt a megvetést, amivel végigmérték a tizenhat éves gyereket! (aki én voltam)
Elég az hozzá, hogy aki 84-ben egy dőlt y mintájú talpaspohárból fogyasztott, az az én mintámat csodálhatta két korty közt. Ja, és mi volt a köszönet?: "Csak az nem tudjuk, hogy a gépész elvtársat miért fizetjük kiemelten, ha egy gyerek is tudja kezelni a gépet."
Na, de miért is nosztalgiázom itten?
A homokszórt felületek maszkolása is külön tudomány volt a vésnökműhelyben. Ez, amit most összeszar... dobtam, vigyázzállásban tiszteleghet azoknak a munkáknak, amik onnét kerültek ki. Nem sok időm volt vele foglalkozni, rendes maszkolószalagom se volt, így sikerült ez a kezdetleges valami. Rendes folyamatban a szalagra kimérjük, rajzoljuk a dolgokat, és a szikével kimetszett elemeket vagy átragasztjuk a mintázandó felületre, vagy már eleve ott metszünk, ha nem kell félni a karcolástól.
Bezzeg az eredeti elem milyen gyönyörűen volt kivitelezve! :)
Eredeti bejegyzés: 2013. augusztus 21. 21:29
Kedvencem mégis az a történet, amikor a BNV-re nem készült el a csiszolt konyakos pohár, mert a szovjet elvtársak gépét csak egy hihetetlen technikai tudással felvértezett szakember tudta beállítani, aki akkor már két hete beteg volt. Amikor már egy órája ott szaladgáltak kétségbe esve a nyakkendősök, megkérdeztem, hogy "Esetleg ne állítsam be a gépet egy új mintára?". Azt a megvetést, amivel végigmérték a tizenhat éves gyereket! (aki én voltam)
Elég az hozzá, hogy aki 84-ben egy dőlt y mintájú talpaspohárból fogyasztott, az az én mintámat csodálhatta két korty közt. Ja, és mi volt a köszönet?: "Csak az nem tudjuk, hogy a gépész elvtársat miért fizetjük kiemelten, ha egy gyerek is tudja kezelni a gépet."
Na, de miért is nosztalgiázom itten?
Eredeti bejegyzés: 2013. augusztus 21. 21:29
Megjegyzések
Megjegyzés küldése