A régi öregek még megadták a módját mindennek. Udvarlás, munka, nem volt elkapkodva. Régi már a közmondás is: Jó munkához idő kell. (A lassúhoz meg pláne) A fémmegmunkálással is úgy lehettek, mint ahogy az öreg futballista mesélte: Annak idején gürcöltek a földeken, rongyban jártak, és szalmán aludtak. Amikor felkerült Pestre örült, hogy normális ágyban fekhetett, nem zsíros kenyeret kellett neki minden este enni. Nem volt szüksége luxus autóra, és budai villára.
Biztosan a lakatos szakik is így gondolták. Kalapálgattak, forrasztgattak, örültek, hogy meleg van a műhelyben, és lehet, a hétvégén berúgtak a kocsmában, de ekkor születtek azok a holmik, amikre azt mondták, ebben még van anyag, ebben még benne van a mester szíve, lelke.
Nem volt még letisztult design, azt sem tudták melyik tyúk tojik olyat. Minden mester tudott valami egyedit, vagy éppen olyat, amit már az apja is úgy csinált.
A gázok sem mehettek csak úgy ki a szabadba, a kipufogó végére is tettek egy kis cicomát. Oroszlánkarom, medvetalp, vagy éppen halfarokszerű végződések tették még polgáribbá a holmit.
Tőlem egy halfarkat kértek. Nem tudtam milyen az, csak a lófarkat ismerem, de megmagyarázták: - Olyan mint egy halfarok.
Ez eddig rendben is volna, de milyen hal? Ponty? Aszondták', az ponty jó lesz. Tehát fogtam egy halat, rátettem egy darab lemezre, majd rávágtam egy nagyot. Így alakult ki a forma, bárki kipróbálhatja, aki hiszékeny.
Pikkelyt nem tettem rá, így nem tudom autentikus-e. Lehetett volna oroszlántappancs is, szerintem az se lenne rossz. Legközelebb megpróbálkozom egy olyan vízköpő szörnyfejjel, amit a Szellemirtókban láttam.
Eredeti bejegyzés: 2012. szeptember 06. 21:53
Megjegyzések
Megjegyzés küldése