Fényezés után, nagy gondossággal lett beállítva mindkét ajtó. Majd egy kis csiki-csuki után, a jobb oldali elkezdett magába szállni. Nem tudtam mire vélni, hiszen a zsanérok nagy gondossággal lettek kiválogatva, ezért gondolta mindenki azt, hogy a másik felújította, mert nem akart lötyögni. Most viszont már lötyögött - sőt ilyet még nem is láttam - három milliméternyit utazott a csapon. A küszöbön szépen gyűlt a finom forgács, mintha egy jól megtermett hőscincér lárva rágta volna bele magát a felfüggesztő eszközbe. Mivel kedvenc tantárgyam volt az anyagismeret, a finom morzsalékból azonnal megállapítottam, hogy csakis polibigyusz műanyag lehetett benne az a persely, ami szétmállott. (Megjegyezném, nekem sem kell mindent elhinni)
Nosza, lekaptam a teljesen összeszerelt, beállított, tömített ajtóról a zsanért, és szétütöttem, mint Maris néni homlokát a sorompórúd.
Kiderült, hogy tényleg volt benne valami, de hogy mi, azt már csak különleges eszközökkel lehetne megállapítani, de ezeket kölcsönadtam a Magyar Űrkutatási Központnak.
Gyors megoldás kellett, mert a karaván halad, a kutya meg pénz, a gazda meg maúkol'.
Az esztergályos műhelyben két fajta műanyagot találtam: feketét, fehéret, tarkát nem.
A feketének nem tudom a nevét, de kemény. Biztosan műszénacél. A fehérre azt mondták Teflon, de ne nézzenek bolondnak, otthon abban sütöm a palacsintát, és az sötétszürke.
Na, de félre az agarakkal, meg a tréfával. A teflon nagyon sok mindenre jó, de eléggé puha. A fekete rúd meg 30 milliméter átmérőjű, a két harmadát nem fogom lefaragni. Maradt a barkácsbolt. Sok minden van benne, de ilyesmit nem tartottak. A kijáratnál fénylő szememet egy kis dobozra vetettem, melyben ott árválkodott néhány dübel. Az elején elhelyezkedő hasítatlan rész pont megfelelt alantas szándékaimnak, így pár perc múlva már mint autó alkatrész folytatta gyarló életét. Kemény cuccnak nézett ki, így első blikkre hasonlított a poliamid-ra, bár lehet, volt benne egy kis tetrafluortomi is. Mindegy, az ajtó masszívan fordul a csapokon, annyira, hogy előbbre is került, mint annak előtte. Kezdhetem megint a beállítást.
Eredeti bejegyzés: 2012. június 22. 17:41
Másnap:
2012. június 23. 16:38
A legutóbbi bejegyzésemre olyan reakciók jöttek, hogy bővebben kell rá reagálnom. Nem gondoltam volna, hogy egy ajtófüggesztő zsanér javítás (egyesek szerint buherálás) miatt kétségbe vonják épelméjűségemet és szakértelmemet. Tehát a nagy kérdés: Miért használtam műanyagot a perselyezéshez, amikor a bronzkortól adva van a rézötvözet?
Nemes egyszerűséggel rövidre zárhatnám a dolgot azzal, hogy a gyárban is azt használtak, és a restaurálásnál egyik fő szempont, hogy kövessék az eredeti megoldásokat, és pont.
Ekkor vetődne fel a másik kérdés: Azok a hülyék, ott a gyárban, miért nem használtak bronz perselyt? Ezzel foglalkozzon más, viszont látásra!
Na, de!
Esetleg drágább a kivitelezés, vagy talán az alumínium zsanér valamiféle vegyi reakcióba lép a rézzel kedves pajtások?
Lehet, hogy a levegőn lévő alumíniummal kapcsolatban álló réz súlyos korróziós károkat okoz, klorid-ionokat tartalmazó oldatok hatására, ami lehet a sós, havas trutyi télen? Én láttam már autóknál utólag beépített, csúnyán szétmaródott fémpárokat, de nekem nem kell elhinni, például lehet, csak álmodtam a hatalmas lyukat a váltó alján, ahova valaki egy réz testkábelt kötött. A bronz kevésbé korrozív mint a réz, de amikor matatunk otthon, ki tudja mi kerül a kezünkbe. (Bzö12, Vöt4)
A talált fémről nem mindig tudjuk pontosan milyen, néha nagyon mellé lehet nyúlni, de természetesen sikerülhet is a munkánk, ha szerencsésen húzunk, mint a kártyában, nem úgy mint a kolléga, aki elégedetten perselyezett meg egy indítómotor tengelyt, aztán a tizedik indítás után kezdhette elölről.
Ide fűzöm a teflonos kinyilatkoztatásommal kapcsolatos reakciók leütését is.
Az asszony megmondta, addig hülyéskedsz, míg tiszta hülyének néznek. Én nem hittem volna, hogy aki régóta olvassa az írásaimat, azt gondolhatja egy poénos mondat után (főleg ha utána is írom, hogy vicceskedek), hogy én tényleg azt hiszem, hogy a teflon az palacsintasütő.
Aki úgy gondolja, hogy az elektrokémiai korrózió őt nem érinti, és nem akar olyan fillércsesző lenni mint a gyáriak a koszos kis műanyagjukkal, tőlem beépíthet bronzot. Viszont nem lesz egyszerű dolga, hiszen, a zsanér alumíniuma puhább, mint maga a persely, ráadásul vékony a fala, nem lenne szerencsés szétszakítani túl nagy átfedésű illesztéssel, de ha a betét forogna el, akkor meg az alu fogyna el.
Összefoglalás: Ha valami réznek, vagy bronznak néz ki, még nem biztos, hogy jobban járunk vele, ha a gyári, "ócsó" műanyag helyére beépítjük. Hozzáfűzném még, hogy a gyári betét is kibírt több évtizedet. Én csak bízni tudok benne, hogy a pofás kinézetű, kopogós dübel anyag legalább ennyit kihúz, de ha figyelembe veszem a pár perces beépítési időt (bepréseltem a lyukba, kifúrtam méretre), ha fele annyi ideig helytáll, akkor sem lesz rossz lelkiismeretem a bronz mellőzése miatt.
Megjegyzés: Azóta eltelt egy pár év, és nem érkezett hibajelentés.
Az utángyártott zsanérok alumíniuma törik, hézagoláshoz rezet használnak (ők tudják miért), a persely nem tudom mi benne, mi egyszer építettük be, le is szakadt, persze lehet nem mind egyforma.
Zárásképpen: Mint említettem már, én csak a "hogyan építsünk szarból várat" nagymestere vagyok. Ennek az iskolája az életben van. Az iskola alapja a tapasztalatra lett építve, a tanév vége pedig a lélek távozásakor zárul, tehát még tart. Ha valakinek is segítettem egy ilyen ötlettel, és fillérekből sikerült megjavítania egy hétvégi nap a régóta lógó ajtaját, csak örülni tudok.
Nosza, lekaptam a teljesen összeszerelt, beállított, tömített ajtóról a zsanért, és szétütöttem, mint Maris néni homlokát a sorompórúd.
Gyors megoldás kellett, mert a karaván halad, a kutya meg pénz, a gazda meg maúkol'.
Az esztergályos műhelyben két fajta műanyagot találtam: feketét, fehéret, tarkát nem.
A feketének nem tudom a nevét, de kemény. Biztosan műszénacél. A fehérre azt mondták Teflon, de ne nézzenek bolondnak, otthon abban sütöm a palacsintát, és az sötétszürke.
Na, de félre az agarakkal, meg a tréfával. A teflon nagyon sok mindenre jó, de eléggé puha. A fekete rúd meg 30 milliméter átmérőjű, a két harmadát nem fogom lefaragni. Maradt a barkácsbolt. Sok minden van benne, de ilyesmit nem tartottak. A kijáratnál fénylő szememet egy kis dobozra vetettem, melyben ott árválkodott néhány dübel. Az elején elhelyezkedő hasítatlan rész pont megfelelt alantas szándékaimnak, így pár perc múlva már mint autó alkatrész folytatta gyarló életét. Kemény cuccnak nézett ki, így első blikkre hasonlított a poliamid-ra, bár lehet, volt benne egy kis tetrafluortomi is. Mindegy, az ajtó masszívan fordul a csapokon, annyira, hogy előbbre is került, mint annak előtte. Kezdhetem megint a beállítást.
Eredeti bejegyzés: 2012. június 22. 17:41
Másnap:
2012. június 23. 16:38
A legutóbbi bejegyzésemre olyan reakciók jöttek, hogy bővebben kell rá reagálnom. Nem gondoltam volna, hogy egy ajtófüggesztő zsanér javítás (egyesek szerint buherálás) miatt kétségbe vonják épelméjűségemet és szakértelmemet. Tehát a nagy kérdés: Miért használtam műanyagot a perselyezéshez, amikor a bronzkortól adva van a rézötvözet?
Nemes egyszerűséggel rövidre zárhatnám a dolgot azzal, hogy a gyárban is azt használtak, és a restaurálásnál egyik fő szempont, hogy kövessék az eredeti megoldásokat, és pont.
Ekkor vetődne fel a másik kérdés: Azok a hülyék, ott a gyárban, miért nem használtak bronz perselyt? Ezzel foglalkozzon más, viszont látásra!
Na, de!
Esetleg drágább a kivitelezés, vagy talán az alumínium zsanér valamiféle vegyi reakcióba lép a rézzel kedves pajtások?
Lehet, hogy a levegőn lévő alumíniummal kapcsolatban álló réz súlyos korróziós károkat okoz, klorid-ionokat tartalmazó oldatok hatására, ami lehet a sós, havas trutyi télen? Én láttam már autóknál utólag beépített, csúnyán szétmaródott fémpárokat, de nekem nem kell elhinni, például lehet, csak álmodtam a hatalmas lyukat a váltó alján, ahova valaki egy réz testkábelt kötött. A bronz kevésbé korrozív mint a réz, de amikor matatunk otthon, ki tudja mi kerül a kezünkbe. (Bzö12, Vöt4)
A talált fémről nem mindig tudjuk pontosan milyen, néha nagyon mellé lehet nyúlni, de természetesen sikerülhet is a munkánk, ha szerencsésen húzunk, mint a kártyában, nem úgy mint a kolléga, aki elégedetten perselyezett meg egy indítómotor tengelyt, aztán a tizedik indítás után kezdhette elölről.
Ide fűzöm a teflonos kinyilatkoztatásommal kapcsolatos reakciók leütését is.
Az asszony megmondta, addig hülyéskedsz, míg tiszta hülyének néznek. Én nem hittem volna, hogy aki régóta olvassa az írásaimat, azt gondolhatja egy poénos mondat után (főleg ha utána is írom, hogy vicceskedek), hogy én tényleg azt hiszem, hogy a teflon az palacsintasütő.
Aki úgy gondolja, hogy az elektrokémiai korrózió őt nem érinti, és nem akar olyan fillércsesző lenni mint a gyáriak a koszos kis műanyagjukkal, tőlem beépíthet bronzot. Viszont nem lesz egyszerű dolga, hiszen, a zsanér alumíniuma puhább, mint maga a persely, ráadásul vékony a fala, nem lenne szerencsés szétszakítani túl nagy átfedésű illesztéssel, de ha a betét forogna el, akkor meg az alu fogyna el.
Összefoglalás: Ha valami réznek, vagy bronznak néz ki, még nem biztos, hogy jobban járunk vele, ha a gyári, "ócsó" műanyag helyére beépítjük. Hozzáfűzném még, hogy a gyári betét is kibírt több évtizedet. Én csak bízni tudok benne, hogy a pofás kinézetű, kopogós dübel anyag legalább ennyit kihúz, de ha figyelembe veszem a pár perces beépítési időt (bepréseltem a lyukba, kifúrtam méretre), ha fele annyi ideig helytáll, akkor sem lesz rossz lelkiismeretem a bronz mellőzése miatt.
Megjegyzés: Azóta eltelt egy pár év, és nem érkezett hibajelentés.
Az utángyártott zsanérok alumíniuma törik, hézagoláshoz rezet használnak (ők tudják miért), a persely nem tudom mi benne, mi egyszer építettük be, le is szakadt, persze lehet nem mind egyforma.
Zárásképpen: Mint említettem már, én csak a "hogyan építsünk szarból várat" nagymestere vagyok. Ennek az iskolája az életben van. Az iskola alapja a tapasztalatra lett építve, a tanév vége pedig a lélek távozásakor zárul, tehát még tart. Ha valakinek is segítettem egy ilyen ötlettel, és fillérekből sikerült megjavítania egy hétvégi nap a régóta lógó ajtaját, csak örülni tudok.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése