Éppen a végstádiumban vergődő Karmann Typ 14-es kaszni orr részével birkóztam, és egyre jobban éreztem, hogy megy össze a haj a fejemen. Az egész autó úgy állt össze, mintha egy Lego építőt próbálnék meg valami kínai utánzattal összerakni. Zöldre piros elem, ezekhez valahonnét egy sárvédő, a másik meg kitudja honnét érkezett. Szerencsére... vagy dehogy is, az már nem segített, hogy tudtam, honnét származik az orr. Kanapé, vagy valami hasonló alkalmatosság volt Amerikában az egész autó első rész, amiről bontottam. Ebből eredett az az apróság, hogy az elemek néhol fedve találkoztak, néha meg 2 centi rés volt köztük.
Ilyen réseket kellett összehegeszteni. A régi kollégáim azt állították, hogy "CO-val egy vas ajtót be lehet rakni". Értsd úgy, hogy egy vas ajtókeretet be lehet hegeszteni csak huzallal, olyan hegesztőgéppel, ami CO2 gázt használ védőgázként (MAG). Na, de azt nem mondták, hogy mennyire húzza azt majd el. Belülről hegesztettem be rögzítő pálcákat, de valahogy legyőzte őket az erő. Egy centimétert csavart az orron. A lényegen ez mit sem változtat, hiszen a futómű, meg az egyéb lényeges dolgok érintetlenek maradtak, csak az esztétikáról szól az egész. Persze senki nem jött be röhögve, ujjal mutogatva, hogy milyen vacakul néz ki, de én éreztem, hogy vigyorog a hátam mögött a kisördög (a dög). Azért hezitáltam, mert tudtam, ha visszavágom, szenvedek vele vagy öt órát. Ekkor jött a kolléga, hogy láttam-e már olyan elektromágnest, aminek három lába van, mert nem működik? - Kecskét is. - közöltem vele, de nem hatottam meg. Kiderült. hogy egy Bosch önindítóról való kapcsoló mozgatója az egység. Elővettem a mindentudó könyvet, és rögtön beazonosítottam az alanyt. Egy pozitív, egy test negatív, meg még egy negatív egy tekercsre kötve, amit a rajzon a tulajdonképpeni forgatáshoz szükségesnek néztem. Ki is próbáltuk, 2 test, 1 +, csattant a mágnes. Kolléga el, majd vissza. Menjek ki vele helyszínelni, mert nem bír vele. Olyat láttam, amit addig még nem, pedig a harmincas évekből való csúszó armatúrás indító motorról volt szó, de mostanság mi nem ezeken iskolázódtunk. Volt leírásom ilyesmiről, de az nem ilyen volt. Ez a cucc úgy nézett ki, mintha kettőből lett volna összegyúrva. A tekercselése egyik, a kilincses mechanizmusa meg a másikról. Ekkor még hozzá sem ugattam, mi a szösz az a kilincs, és bele telt vagy 2 órába mire leesett az egész működése. - Szóval az a tünet, hogy az indító erőtelenül forog. - közli a kolléga, és itt sétáltam bele a csapdába, mert az nem tünet volt. Utólag már könnyű okosnak lenni, de akkor erősen tanácstalanok voltunk. Nem írom le a sok topogást, és azt, hogy hülyítettük meg egymást teljesen (most már nevetséges) Kerestünk testet, fázist, de nem működött a behúzó mágnes, feszültségesést, vagyis a negatív erő minimálisra csökkenését mértünk a működtető lábon (tipikus kontakt hiba, áá, dehogy) A végén álljt kiáltottam, és végigmormogtam magamban az egész miskulanciát, mint egy imát. Persze, hogy nem tünet az erőtlen forgás, hanem megfelelő működés: A csúszó armatúrás önindítóban a forgórész egy rugóval van kitolva az állórészből. Elektromos áram hatására mágnesesség keletkezik ami forgatja, és berántja a tekercsek közé a forgórészt, aminek a tengelyén van a fogaskerék, ami hajtja a lendkerék fogaskoszorúját. Egyszerű, nem? Az a baj, hogy vannak hátulütők. Fogkapcsolódási probléma főként. Erre találta ki az öreg Bosch bácsi, vagy valaki, hogy első fázisban lassan, erőtlenül forog a forgórész, így szépen összecsusszannak a fogaskerekek. Mivel nincs erő az elektromotorban, a robbanómotor ellenállása megfogja az indítót. Itt lép életbe a mágnes harmadik lába, ami az állórész tekercsére van kötve. Miközben még forgott az armatúra, ebben a tekercsben + áram termelődött, de mihelyt megállt a forgás, ez eltűnt belőle, átadva a helyét a negatívnak, ami szükséges ahhoz, hogy a mágnes berántódjon, kapcsolva a fő áramot, ami így már elég a motor megforgatásához. Közben még van egy kis kilincs ami csak a megfelelő állásban hagyja becsattanni a kapcsolót, de ez csak a fűszer, hogy hirtelen minél több mindent ne értsünk meg elsőre. Mire ezt így megértettem, és közöltem az elméletemet a kollégával, elszaladt az idő velünk, így az lett volna a leggyorsabb módja a kiszerelt önindító kipróbálásának, hogy valaki megfogja a forgórészt amikor kell. A kolléga nem szarozott, rámarkolt a kis fogaskerékre. Öröm volt nézni (dehogy) amint lemarta a húsát a hirtelen megtáltosodott szerkezet. De legalább kiderült, semmi baja az önindítónak. Az a lényeg, hogy a kilincs miatt a lendkeréktől csak egy meghatározott távolságra működőképes az egység, így garantálva a megfelelő kapcsolódási mélységet. Finom szerkezet, nem annyira hülye biztos mint az újabbak, de így utólag csak becsülni bírom a kitalálóját.
Eredeti bejegyzés: 2012. szeptember 11. 22:52
Ilyen réseket kellett összehegeszteni. A régi kollégáim azt állították, hogy "CO-val egy vas ajtót be lehet rakni". Értsd úgy, hogy egy vas ajtókeretet be lehet hegeszteni csak huzallal, olyan hegesztőgéppel, ami CO2 gázt használ védőgázként (MAG). Na, de azt nem mondták, hogy mennyire húzza azt majd el. Belülről hegesztettem be rögzítő pálcákat, de valahogy legyőzte őket az erő. Egy centimétert csavart az orron. A lényegen ez mit sem változtat, hiszen a futómű, meg az egyéb lényeges dolgok érintetlenek maradtak, csak az esztétikáról szól az egész. Persze senki nem jött be röhögve, ujjal mutogatva, hogy milyen vacakul néz ki, de én éreztem, hogy vigyorog a hátam mögött a kisördög (a dög). Azért hezitáltam, mert tudtam, ha visszavágom, szenvedek vele vagy öt órát. Ekkor jött a kolléga, hogy láttam-e már olyan elektromágnest, aminek három lába van, mert nem működik? - Kecskét is. - közöltem vele, de nem hatottam meg. Kiderült. hogy egy Bosch önindítóról való kapcsoló mozgatója az egység. Elővettem a mindentudó könyvet, és rögtön beazonosítottam az alanyt. Egy pozitív, egy test negatív, meg még egy negatív egy tekercsre kötve, amit a rajzon a tulajdonképpeni forgatáshoz szükségesnek néztem. Ki is próbáltuk, 2 test, 1 +, csattant a mágnes. Kolléga el, majd vissza. Menjek ki vele helyszínelni, mert nem bír vele. Olyat láttam, amit addig még nem, pedig a harmincas évekből való csúszó armatúrás indító motorról volt szó, de mostanság mi nem ezeken iskolázódtunk. Volt leírásom ilyesmiről, de az nem ilyen volt. Ez a cucc úgy nézett ki, mintha kettőből lett volna összegyúrva. A tekercselése egyik, a kilincses mechanizmusa meg a másikról. Ekkor még hozzá sem ugattam, mi a szösz az a kilincs, és bele telt vagy 2 órába mire leesett az egész működése. - Szóval az a tünet, hogy az indító erőtelenül forog. - közli a kolléga, és itt sétáltam bele a csapdába, mert az nem tünet volt. Utólag már könnyű okosnak lenni, de akkor erősen tanácstalanok voltunk. Nem írom le a sok topogást, és azt, hogy hülyítettük meg egymást teljesen (most már nevetséges) Kerestünk testet, fázist, de nem működött a behúzó mágnes, feszültségesést, vagyis a negatív erő minimálisra csökkenését mértünk a működtető lábon (tipikus kontakt hiba, áá, dehogy) A végén álljt kiáltottam, és végigmormogtam magamban az egész miskulanciát, mint egy imát. Persze, hogy nem tünet az erőtlen forgás, hanem megfelelő működés: A csúszó armatúrás önindítóban a forgórész egy rugóval van kitolva az állórészből. Elektromos áram hatására mágnesesség keletkezik ami forgatja, és berántja a tekercsek közé a forgórészt, aminek a tengelyén van a fogaskerék, ami hajtja a lendkerék fogaskoszorúját. Egyszerű, nem? Az a baj, hogy vannak hátulütők. Fogkapcsolódási probléma főként. Erre találta ki az öreg Bosch bácsi, vagy valaki, hogy első fázisban lassan, erőtlenül forog a forgórész, így szépen összecsusszannak a fogaskerekek. Mivel nincs erő az elektromotorban, a robbanómotor ellenállása megfogja az indítót. Itt lép életbe a mágnes harmadik lába, ami az állórész tekercsére van kötve. Miközben még forgott az armatúra, ebben a tekercsben + áram termelődött, de mihelyt megállt a forgás, ez eltűnt belőle, átadva a helyét a negatívnak, ami szükséges ahhoz, hogy a mágnes berántódjon, kapcsolva a fő áramot, ami így már elég a motor megforgatásához. Közben még van egy kis kilincs ami csak a megfelelő állásban hagyja becsattanni a kapcsolót, de ez csak a fűszer, hogy hirtelen minél több mindent ne értsünk meg elsőre. Mire ezt így megértettem, és közöltem az elméletemet a kollégával, elszaladt az idő velünk, így az lett volna a leggyorsabb módja a kiszerelt önindító kipróbálásának, hogy valaki megfogja a forgórészt amikor kell. A kolléga nem szarozott, rámarkolt a kis fogaskerékre. Öröm volt nézni (dehogy) amint lemarta a húsát a hirtelen megtáltosodott szerkezet. De legalább kiderült, semmi baja az önindítónak. Az a lényeg, hogy a kilincs miatt a lendkeréktől csak egy meghatározott távolságra működőképes az egység, így garantálva a megfelelő kapcsolódási mélységet. Finom szerkezet, nem annyira hülye biztos mint az újabbak, de így utólag csak becsülni bírom a kitalálóját.
Eredeti bejegyzés: 2012. szeptember 11. 22:52
Szoktad emlegetni Surányi Endrét, nagyon rég olvastam már, de erről beugrott: "a hosszú Bosch önindítót úgy kell beállítani, hogy egy nagyot csattanjon és csak utána kezdje el forgatni a lendkerék fogaskoszorúját" :)
VálaszTörlésAkár Ő írta, akár nem, ez így van minden önindítónál. A régi ugye amikor csattan, akkor kapaszkodnak össze a fogaskerekek és beindul az a mechanizmus, amit leírtam. Az újnál behúz a mágnes (UFO nevén solenoid), közben forog a nagyemelkedésű meneten, és puff, ez is becsattan a másik fogazatba. Ekkor záródik a solenoidba rejtett kapcsoló és áramot ad az indítómotornak. Sajnos találkoztam már olyan barkácsmegoldásokkal, amikor a rosszul felszerelt behúzómechanizmus miatt már rögtön a kulcs fordításakor pörög az indítómotor, mint az állat, na, az tud nagy galibát csinálni.
Törlés