A műanyag borítóelemek korában vígan pattognak helyükre a rögzítő bolhák, de a mi dimenziónkban ez még várat magára. Az acél rögzítőelemeket alig bírom a kárpitlemezbe be erőltetni, aztán meg a helyüket nem találják az ajtón.
Kicsit rövidebbek az ősüknél az utángyártottak, így erősen feszegetni kell, amit nem szeretnek, így törnek. Ekkor vágja szét az ujjam, de ez nem baj, úgyis szerettem volna már kipróbálni, hogy mennyi vér kell ahhoz, hogy a falra írjam 20 centis betűkkel: "Eljő az Antikrisztus". Valamelyik filmben láttam ezt. A nő teleírt a saját vérével egy 40 négyzetméteres falat, mire az okosok megállapították, hogy azért haldoklik, mert a démon kiszívja belőle a lelket. Ja, nem a vérveszteségtől, áááááááá.
Na, de vissza a műbőrök közé! A kárpitos prüszkölt, hogy a tulaj nem jó bőrt vitt neki, mert ez az anyag ülőfelületnek való, az ülés oldalaihoz másfajta kellett volna, mert ez nem nyúlik. A tulaj persze ott vásárolt, ahova a szabász küldte, mivel "ott tudják milyen anyagok kellenek". Ezek szerint mégis valami hiba csúszott a palacsintába. Mindegy, fent van az oldalkárpit is. A perforált rész, enyhe hullámokat vet, mint a frontról visszatérő katonákat köszöntő lányok fehér ruhája. (ez annyira szép hasonlat lett, hogy elmorzsolok egy könnyet a szemem sarkában.) Mivel csak feszítve van a szivacsra a lukacsos rész, az ajtó kapaszkodójának felszerelése is megbontotta a síkot, de az a fő, hogy egyáltalán van fogantyú.
Matatok én is, nem csak a Hari (Mata Hari = kémnő; Matat a hari = újhullámos együttes vót'... vagy a fene sem emlékszik már rájuk mit csináltak) erre nincs fogantyú. A jó múltkor már kielemeztem a fából fogantyú készítés rejtelmeit. Akkor volt megfelelő műbőr, amivel egy darabból az egész kapaszkodót be lehet húzni. Ez most nincs. Olyan a mostani, mint egy kartonpapír. Gyors telefon: megbeszélem a tulajjal, hogy egy próbát megér, hátha bírok vele valamit kezdeni. Nagy rutinnal fogtam hozzá, hiszen láttam már, amikor beszéltek róla, hogy hallották, miképpen készül az ilyesmi.
Nem is a varrással szenvedtem meg, hanem a felragasztással. Melegen húztam-vontam, majd visszaszaggattam. Újra próbálkoztam, de már nem mertem megint visszavenni.
Még belül is darabokból kellett összevarrni, annyira nem idevaló a material. A másik oldal már jobb lett, de ez sem annyira rossz, ha nem vakufénynél tanulmányozzuk.
Ha meg még egy kicsit hunyorítunk is...
Szóval ő volt az elsőszülött. Az első varrott fogantyúm.
Eredeti bejegyzés: 2012. augusztus 27. 21:15
Na, de vissza a műbőrök közé! A kárpitos prüszkölt, hogy a tulaj nem jó bőrt vitt neki, mert ez az anyag ülőfelületnek való, az ülés oldalaihoz másfajta kellett volna, mert ez nem nyúlik. A tulaj persze ott vásárolt, ahova a szabász küldte, mivel "ott tudják milyen anyagok kellenek". Ezek szerint mégis valami hiba csúszott a palacsintába. Mindegy, fent van az oldalkárpit is. A perforált rész, enyhe hullámokat vet, mint a frontról visszatérő katonákat köszöntő lányok fehér ruhája. (ez annyira szép hasonlat lett, hogy elmorzsolok egy könnyet a szemem sarkában.) Mivel csak feszítve van a szivacsra a lukacsos rész, az ajtó kapaszkodójának felszerelése is megbontotta a síkot, de az a fő, hogy egyáltalán van fogantyú.
Matatok én is, nem csak a Hari (Mata Hari = kémnő; Matat a hari = újhullámos együttes vót'... vagy a fene sem emlékszik már rájuk mit csináltak) erre nincs fogantyú. A jó múltkor már kielemeztem a fából fogantyú készítés rejtelmeit. Akkor volt megfelelő műbőr, amivel egy darabból az egész kapaszkodót be lehet húzni. Ez most nincs. Olyan a mostani, mint egy kartonpapír. Gyors telefon: megbeszélem a tulajjal, hogy egy próbát megér, hátha bírok vele valamit kezdeni. Nagy rutinnal fogtam hozzá, hiszen láttam már, amikor beszéltek róla, hogy hallották, miképpen készül az ilyesmi.
Szóval ő volt az elsőszülött. Az első varrott fogantyúm.
Eredeti bejegyzés: 2012. augusztus 27. 21:15
Megjegyzések
Megjegyzés küldése