Az ám. Lefagytunk mint vándorpatkány a jégtörőn. Pont ahhoz a részhez értünk, amikor homokszórni kellet volna a szétbontott elemeket, erre itt van Szibéria. A homok összefagy, a homokos embernek meg bepárásodik a szeme... no, nem azért mert túl nagy falat akadt a torka másik végén, hanem mert a maszkba is hideg levegőt nyom neki a rendszer, és az üveget behuholja lélegzés közben. Javasoltam neki ne vegyen levegőt, de olyan ócska kifogással jött, hogy szüksége van oxigénre. Hiába, ha valaki nem akar dolgozni, akkor nem akar.
Addig is amíg az alvázgerinc elkészül, úgy teszek mint Mekk Elek, vagyis felülről építkezem. Bár nekem nincsenek disznók, hogy tartsák a tetőt, azért csak haladok valamennyire.
Itt van példának okádásáért a far. Van rajta mit javítani, sőt újjáépíteni. Tudjátok, ez volt az, amit valaki darabokból szegecselt, meg taknyolt össze pálcával. Bár úgy is fogalmazhatnék, munkája cizellált volt, kezéből gyönyörű fémcsipkék kerültek ki.
A fehér foltok nem feltérképezetlen területek, egyszerű lyukak. Nem bíznám az életemet egy ilyen varratra, remélem másodállásban nem körhintákat gyártott az illető.
Első lépésben le kellett volna alapozni a szórt holmit, mert ebben a leves időben még bent is bebarnul a lemez. Beüzemeltem a kis kompresszort, mert a nagy hosszú, súlyos betegség után motortekercselésre lett szállítva. Tudtam, hogy a kicsike is beteg, de gondoltam, majd szakaszonként festegetek, hogy ne melegedjen meg. Mire az ötödik szakaszra értem, hallom ám, hogy köhög a gép. Odaballagok hozzá, hát olyan szép forszázst nyomott a ventilátora kifelé, hogy öröm volt nézni. Gyorsan megkértem az irányítótoronytól a felszállási engedélyt, és kirepítettem a hóba.
Sebaj Tóbiás. Másnap hozta a kollégám a megtekert nagyot. Odadobta csupaszon a műhely ajtajába, gondolta, majd felrakom rá a hűtést meg ilyeneket, de én körmönfont módon először bedugtam a konnektorba. Mindenhol lecsapta az automatát, így átvittem a másik műhelybe, és sorsára hagytam. Persze a kolléga morgott, hogy mijasom'. Beizzítja a gépet, aztán jön, hogy neki megy. Mondom, ne keltse azt a hangulatot, hogy én balfék vagyok és nem tudok beindítani egy villanyos motort. A másik műhelyben nem ment, de hiába mondom, hogy valahol feszültségesés van a bekötőkábelben.
Na, összerakta, és vállon veregette magát, hogy ezt is megcsinálta. Kérdeztem tőle, hogyan van az, hogy eddig volt a cuccon egy kuplung kapcsoló, ami indító kondenzátort kapcsolt rá a rendszerre, most meg nincs. Szerinte most már annyira jól meglett tekercselve, hogy csuda, ezért nem kell már rá semmi, még a hőkioldót is lespórolták róla a villanyászok. Ma reggel aztán örömmel konstatáltam, hogy természetesen nem indul a kompresszárió nyomás alatt, csak akkor, ha leengedem belőle a levegőt. Ennyit a szakemberekről, meg a hiszékeny diplomásról, aki a kollégám.
Azért nagy nehezen lespriccoltam a dolgokat. Igaz, hogy fel kell majd venni egy embert, hogy kapcsolgassa a légsűrítőt, mert ha magától akar visszakapcsolni, akkor nyög, aztán meg füstjeleket ad. Ja, és ez itt a képen egy Karmann. Hátulja, eleje, sárvédők, meg lemez, ami a lényeg.
Eredeti bejegyzés: 2012. december 12. 20:11
Addig is amíg az alvázgerinc elkészül, úgy teszek mint Mekk Elek, vagyis felülről építkezem. Bár nekem nincsenek disznók, hogy tartsák a tetőt, azért csak haladok valamennyire.
Első lépésben le kellett volna alapozni a szórt holmit, mert ebben a leves időben még bent is bebarnul a lemez. Beüzemeltem a kis kompresszort, mert a nagy hosszú, súlyos betegség után motortekercselésre lett szállítva. Tudtam, hogy a kicsike is beteg, de gondoltam, majd szakaszonként festegetek, hogy ne melegedjen meg. Mire az ötödik szakaszra értem, hallom ám, hogy köhög a gép. Odaballagok hozzá, hát olyan szép forszázst nyomott a ventilátora kifelé, hogy öröm volt nézni. Gyorsan megkértem az irányítótoronytól a felszállási engedélyt, és kirepítettem a hóba.
Sebaj Tóbiás. Másnap hozta a kollégám a megtekert nagyot. Odadobta csupaszon a műhely ajtajába, gondolta, majd felrakom rá a hűtést meg ilyeneket, de én körmönfont módon először bedugtam a konnektorba. Mindenhol lecsapta az automatát, így átvittem a másik műhelybe, és sorsára hagytam. Persze a kolléga morgott, hogy mijasom'. Beizzítja a gépet, aztán jön, hogy neki megy. Mondom, ne keltse azt a hangulatot, hogy én balfék vagyok és nem tudok beindítani egy villanyos motort. A másik műhelyben nem ment, de hiába mondom, hogy valahol feszültségesés van a bekötőkábelben.
Na, összerakta, és vállon veregette magát, hogy ezt is megcsinálta. Kérdeztem tőle, hogyan van az, hogy eddig volt a cuccon egy kuplung kapcsoló, ami indító kondenzátort kapcsolt rá a rendszerre, most meg nincs. Szerinte most már annyira jól meglett tekercselve, hogy csuda, ezért nem kell már rá semmi, még a hőkioldót is lespórolták róla a villanyászok. Ma reggel aztán örömmel konstatáltam, hogy természetesen nem indul a kompresszárió nyomás alatt, csak akkor, ha leengedem belőle a levegőt. Ennyit a szakemberekről, meg a hiszékeny diplomásról, aki a kollégám.
Eredeti bejegyzés: 2012. december 12. 20:11
Megjegyzések
Megjegyzés küldése