Annak idején, amikor az iskolában napokig méréstechnikai ismereteket szívtunk magunkba, nem értettem miért kell ezzel annyit foglalkozni. Fogom a mérőeszközt, mérek, a leolvasott méretet lejegyzem és kész. Csak akkor lett valami gyanús, amikor néhány osztálytársam vagy az eszközt nem bírta rendesen használni, vagy leolvasni nem bírta azt.
Hihetetlen, hogy valaki egy tolómérőt, vagy egy mérőszalagot nem bír normálisan kezelni. Tolómérőnél jellemzően a párhuzamos felületre rosszul rátartott mérőrész okoz gondot, de az már szinte nevetséges, hogy a mérőszalag elejére szegecselt akasztót (miért lötyög ez?) stabilra rögzítik. Pedig ez azért van, hogy azt az egy milliméternyi különbséget felvegye, ami akkor jelentkezik, amikor a szalagot beakasztjuk, vagy csak hozzátoljuk valamihez. De persze, sajnos a lötyögős csőszegecs beakadhat a lemez szélébe, és ekkor rossz méretet kapunk, ilyenkor kalapálják el.
Erről jut eszembe Józsi kollégám, aki tíz éve tartozik 30 ezerrel (remélem csuklik rendesen). Ő úgy tudott mérni, mint senki más. Jött a meós ellenőrizni. - Figyeld, milliméterre pontos! - mondta Józsika, és mutatta a leolvasandó résznél a szalagot, ahol valóban a megfelelő rovátkánál volt az anyag széle, csak elől, ahol be kellett volna akasztani, nem volt a helyén.
A milliméterek furcsa világából kalandozzunk át az egyenesek, ívek, párhuzamok földjére!
Milyen eszement, vasvillával kergetni való ember már az, aki ilyen törést tesz bele egy amúgy egyenes vonalba. Pirossal jelöltem az élet, hogy a képen is látszódjon, és már itt felvágtam a ferdén behegesztett javító elemet, mert muszáj helyretenni.
A szépségnél is fontosabb szempont, hogy ha így maradt volna, a fényszóró a bal árokba küldte volna a fényét, ami nem éppen minden esetre megfelelő bevilágítást eredményez. A jobb oldali lámpatökhöz tett vonalzónak mind a két részen feküdni kellene, akkor kapnánk megfelelő eredményt, ami ebben az esetben jól láthatóan nem jött össze. Ennek ellenére látom az igyekezet nyomát, hiszen középen az élen a pontos méretet mértem, tehát használtak mérő eszközt. Az a baj, hogy így nekem, a belső oldalon kivágnom kell az anyagból, a külsőbe meg sajnos toldani kell. Mint kiderült, függőlegesnek sem függőleges a lámpa helye, így a szívás fokozódott.
Nem tudom mennyit ihattak ahhoz, hogy ezt a fajta eredményt elfogadhatónak könyveljék el. Talán úgy voltak vele, mint az egyik ismerősöm, akinek még régen "majd megiszunk valamit"-ért dolgoztam. Míg egyengettem a kasznit, szorgalmasan szuszogott körülöttem, és kínálgatott itallal. Mivel szeretek észnél lenni, nem fogyasztottam meló közben, így az illető mindent betermelt. - Majd gyere fel jövő hétvégén bedobunk valamit! - mondta. - Majd az ablakodat féltéglával. - morogtam, de azért felmentem megnézni, mit alkotott a fényezéssel. Hát, a ritka ronda gyenge kifejezés a végtermékre, de amikor leültünk a kertben húsz méterre a kocsitól, az ember hunyorogva a lemenő, laposan tűző nap fényében megjegyezte: - Ha egy kicsit hunyorítasz, egész jól néz ki.
Eredeti bejegyzés: 2013. január 07. 19:37
Hihetetlen, hogy valaki egy tolómérőt, vagy egy mérőszalagot nem bír normálisan kezelni. Tolómérőnél jellemzően a párhuzamos felületre rosszul rátartott mérőrész okoz gondot, de az már szinte nevetséges, hogy a mérőszalag elejére szegecselt akasztót (miért lötyög ez?) stabilra rögzítik. Pedig ez azért van, hogy azt az egy milliméternyi különbséget felvegye, ami akkor jelentkezik, amikor a szalagot beakasztjuk, vagy csak hozzátoljuk valamihez. De persze, sajnos a lötyögős csőszegecs beakadhat a lemez szélébe, és ekkor rossz méretet kapunk, ilyenkor kalapálják el.
Erről jut eszembe Józsi kollégám, aki tíz éve tartozik 30 ezerrel (remélem csuklik rendesen). Ő úgy tudott mérni, mint senki más. Jött a meós ellenőrizni. - Figyeld, milliméterre pontos! - mondta Józsika, és mutatta a leolvasandó résznél a szalagot, ahol valóban a megfelelő rovátkánál volt az anyag széle, csak elől, ahol be kellett volna akasztani, nem volt a helyén.
A milliméterek furcsa világából kalandozzunk át az egyenesek, ívek, párhuzamok földjére!
Nem tudom mennyit ihattak ahhoz, hogy ezt a fajta eredményt elfogadhatónak könyveljék el. Talán úgy voltak vele, mint az egyik ismerősöm, akinek még régen "majd megiszunk valamit"-ért dolgoztam. Míg egyengettem a kasznit, szorgalmasan szuszogott körülöttem, és kínálgatott itallal. Mivel szeretek észnél lenni, nem fogyasztottam meló közben, így az illető mindent betermelt. - Majd gyere fel jövő hétvégén bedobunk valamit! - mondta. - Majd az ablakodat féltéglával. - morogtam, de azért felmentem megnézni, mit alkotott a fényezéssel. Hát, a ritka ronda gyenge kifejezés a végtermékre, de amikor leültünk a kertben húsz méterre a kocsitól, az ember hunyorogva a lemenő, laposan tűző nap fényében megjegyezte: - Ha egy kicsit hunyorítasz, egész jól néz ki.
Eredeti bejegyzés: 2013. január 07. 19:37
Megjegyzések
Megjegyzés küldése