Most kínlódok a második amerikás autómmal. Bár mind a kettő Volkswagen, de megjárták az új hazát, vagy poklot?
Az elsőre már nem is emlékszem, csak az a részlet jön be, ahogy az ajtó horpadásait javították. Valamit ráhegesztgettek a lemezre, aminél fogva visszarángatták. Ez eddig rendben, van ilyen készülék is, de nem szép, ha úgy tördelik le a tüskéket, hogy félcentis lyukakat szakítanak ki vele. Ami a túlhúzott, púpos részeket illeti, azt is szépen elintézték hegyes kalapáccsal. Nem ám finoman kocogtatva verték vissza, neeem. Úgy csapták szét, mint ahogy a filmekben verik a megpusztulni nem akaró zombikat.
Ennél a második járgánynál, a méréssel akadtak gondjaik a mestereknek. Mint már írtam, a lámpák szintjében több mint három centiméteres eltérés volt. Ez egy jobb csapott ütközés tökéletlen javításának a számlájára írható. Amikor a padlólemezre illesztettem az orrot, kiderült, hogy a függőleges és vízszintes átló is torzult.
Olyan eszközöket vetettem be, amit a nyomorult amerikaiak biztosan nem ismernek. Húztam erre...
toltam arra...
aztán meg húztam, toltam, így egyszer csak méreten lett.
Amikor a belső küszöböt fel akartam tenni, észrevettem, hogy a jobb ajtóoszlop alja függőlegesen összerogyott, mert lánggal palacsintatészta állagúra lágyították. Úgyhogy ma azt is kivágtam, majd holnap áthegesztem.
Ezek után gondolkodtam el, hogy milyen is az amerikai szaki. Én is láttam őket a televízióban, addig, míg a Digi úgy nem döntött, hogy nem kell az nekem.
Szóval: Először is fekete póló kell, meg baseball sapka. Keménynek kell lenni, mint a fagyott kutyaszar, és bunkó módon kell szívatni a kollégákat, ha már nagyon unnánk magunkat. Nem árt a formás, extravagáns arcszőrzet, pirszing, tetkó. Ha mindez megvan, jöhet az enyhén domborodó sörpocak, és arra kell még nagyon ügyelni, hogy járás közben a karunkat úgy tartsuk, hogy egy kiló kenyér beférjen a hónaljunkba. A műhely felszereltségének maximálisnak kell lenni, de ha mégis van olyan aki tudja, hogy miként kell kézzel formázni egy lemezt, arról külön regét illik költeni. Tehát ezt már jól tudjuk, de hogy hol készülnek az ilyen vackok, azt már nem.
Nos, nekem így integet Amerika... alkarból. Auguszt Gabcsi nem hiszem, hogy így gondolta. Amikor együtt töltöttük az időt a Mátyásföldi laktanya transzport ülepítő helyiségében - akkor meg szerintem - sehogy sem gondolta. Csak pislogott a szemüvege alól, mint akit éppen akkor menekítettek ki egy vegyi támadásból. Talán előtte kontaktlencséje volt, de azt nem lehetett hordani, csak szemüveget, ezért könnyezett, meg azért mert senki nem tudta, ki az az Auguszt Bárió. Legalábbis mi ott heten nem tudtuk ki az.
Én az emeletes ágy felső részén, Bárió felett helyezkedtem el, míg a lábamnál egy fura figura, aki szentül állította, hogy az elmúlt éveit azzal töltötte, hogy úgy feltuningolja a százas Skodáját, hogy az a hátsó két kerekére álljon. Állítólag egyszer sikerült is neki a hátsó kerekein tartani az autót, de csak azért, mert az első kettő már a levegőben volt a szántóföld felett. Dőlt a srácból a hülyeség, meg az arcszesz szag, amit alkohol helyett fogyasztott. Persze ivott rendes anyagot is amikor kimenőn voltunk. A buszmegállónál volt a Marcsi presszó (talán így hívták). Ott italoztunk a tisztekkel együtt, majd rohantunk vissza a laktanyába, még mielőtt lejárt a kimenő. Ez az őrült gyerek, ittasan nagyon szerette a kutyákat. Négykézláb ment a léckerítés előtt, és versenyt csaholt a kuvasszal, majd egy hátra szaltót ugrott, mert ahol a léckerítést drótháló váltotta fel, azt hitte, kijött a kutyus. Ez sem tántorította el a blöki szeretettől, mert a portán megcsókolgatta az őrkutyát, amit állítólag vérengzésre képeztek ki, és soha nem simogatták meg. Az őrségnek leszakadt az arca, de érthetetlen módon nem kötözködtek. Bent is csak tisztelgett az üti', pedig már negyed órája lejárt a kimenőnk. Ahogy mentünk fel, a srác hátrafordult a lépcsőn, és megkérdezte, hogy karácsony van-e, mert nagyon sok csillag van a vállamon. Ja, hogy véletlenül egy tiszt kabátját akasztottam le a presszóban? Abban a nagy viharban nem csoda.
A transzport ülepítő amúgy azt jelenti, hogy művészek, egészségügyi problémások, vagy csak adminisztrációs hiba miatt tévelygők, ideiglenesen megpihentek azon a helyen, így én sem tartózkodtam ott sokáig. Pedig jó csapat volt. Az egyik srác, néha eltávozott a világunkból egy kis időre, de utána ugyanott folytatta, ahol abbahagyta. Szerencsétlennek agydaganata volt, de ez nem nagyon zavarta. Legfeljebb megkérdezte, hogy "Már megint nem voltam itt?", ha nagyon furcsán néztünk rá. Aztán ott volt a Honvéd népi együttes két citerása. Fajin parasztgyerekek, a szó jó értelmében. Mindig szalonnázgattak hagymával, de egy rossz szót nem szóltak senkihez. A másik két katona meg egy disznótelepről szökött meg, az első kocsmáig. Mikor elkapták őket, elmondták, hogy a tiszt egy ólba rakta be őket, ahol majdnem megfagytak, mivel a szállásukat valaki másnak adta ki. Akkoriban még volt igazság (néha) így a tiszten verték el a port, a csávókat meg ülepítették nálunk. Ja, és a tizedes, aki mindig antant szíjat hordott. - "Hozomöntöm, oszt az örögöm böszót nököm, éön mög úgy szőjbö vőgtöm, hogy szőköstű fődűt". Na, ő tényleg paraszt vót.
A kajáról még egy pár szót: A Skodás figura lakomázik húsvétkor. Megyek az ebédlőbe, megkérdem tőle mi a kaja. - Tyúkbél leves - szürcsöli le a kanaláról az ételt, majd belekavar az edénybe, és kiemel egy jó hosszú belet. - Meg szaros papír. - mutatja a szalvétát, amiben csokitortának kellett volna tartózkodni, de a konyhások megzabálták, így csak a krémes kést törölték bele.
Eredeti bejegyzés: 2012. december 16. 17:53
Az elsőre már nem is emlékszem, csak az a részlet jön be, ahogy az ajtó horpadásait javították. Valamit ráhegesztgettek a lemezre, aminél fogva visszarángatták. Ez eddig rendben, van ilyen készülék is, de nem szép, ha úgy tördelik le a tüskéket, hogy félcentis lyukakat szakítanak ki vele. Ami a túlhúzott, púpos részeket illeti, azt is szépen elintézték hegyes kalapáccsal. Nem ám finoman kocogtatva verték vissza, neeem. Úgy csapták szét, mint ahogy a filmekben verik a megpusztulni nem akaró zombikat.
Ennél a második járgánynál, a méréssel akadtak gondjaik a mestereknek. Mint már írtam, a lámpák szintjében több mint három centiméteres eltérés volt. Ez egy jobb csapott ütközés tökéletlen javításának a számlájára írható. Amikor a padlólemezre illesztettem az orrot, kiderült, hogy a függőleges és vízszintes átló is torzult.
Amikor a belső küszöböt fel akartam tenni, észrevettem, hogy a jobb ajtóoszlop alja függőlegesen összerogyott, mert lánggal palacsintatészta állagúra lágyították. Úgyhogy ma azt is kivágtam, majd holnap áthegesztem.
Ezek után gondolkodtam el, hogy milyen is az amerikai szaki. Én is láttam őket a televízióban, addig, míg a Digi úgy nem döntött, hogy nem kell az nekem.
Szóval: Először is fekete póló kell, meg baseball sapka. Keménynek kell lenni, mint a fagyott kutyaszar, és bunkó módon kell szívatni a kollégákat, ha már nagyon unnánk magunkat. Nem árt a formás, extravagáns arcszőrzet, pirszing, tetkó. Ha mindez megvan, jöhet az enyhén domborodó sörpocak, és arra kell még nagyon ügyelni, hogy járás közben a karunkat úgy tartsuk, hogy egy kiló kenyér beférjen a hónaljunkba. A műhely felszereltségének maximálisnak kell lenni, de ha mégis van olyan aki tudja, hogy miként kell kézzel formázni egy lemezt, arról külön regét illik költeni. Tehát ezt már jól tudjuk, de hogy hol készülnek az ilyen vackok, azt már nem.
Nos, nekem így integet Amerika... alkarból. Auguszt Gabcsi nem hiszem, hogy így gondolta. Amikor együtt töltöttük az időt a Mátyásföldi laktanya transzport ülepítő helyiségében - akkor meg szerintem - sehogy sem gondolta. Csak pislogott a szemüvege alól, mint akit éppen akkor menekítettek ki egy vegyi támadásból. Talán előtte kontaktlencséje volt, de azt nem lehetett hordani, csak szemüveget, ezért könnyezett, meg azért mert senki nem tudta, ki az az Auguszt Bárió. Legalábbis mi ott heten nem tudtuk ki az.
Én az emeletes ágy felső részén, Bárió felett helyezkedtem el, míg a lábamnál egy fura figura, aki szentül állította, hogy az elmúlt éveit azzal töltötte, hogy úgy feltuningolja a százas Skodáját, hogy az a hátsó két kerekére álljon. Állítólag egyszer sikerült is neki a hátsó kerekein tartani az autót, de csak azért, mert az első kettő már a levegőben volt a szántóföld felett. Dőlt a srácból a hülyeség, meg az arcszesz szag, amit alkohol helyett fogyasztott. Persze ivott rendes anyagot is amikor kimenőn voltunk. A buszmegállónál volt a Marcsi presszó (talán így hívták). Ott italoztunk a tisztekkel együtt, majd rohantunk vissza a laktanyába, még mielőtt lejárt a kimenő. Ez az őrült gyerek, ittasan nagyon szerette a kutyákat. Négykézláb ment a léckerítés előtt, és versenyt csaholt a kuvasszal, majd egy hátra szaltót ugrott, mert ahol a léckerítést drótháló váltotta fel, azt hitte, kijött a kutyus. Ez sem tántorította el a blöki szeretettől, mert a portán megcsókolgatta az őrkutyát, amit állítólag vérengzésre képeztek ki, és soha nem simogatták meg. Az őrségnek leszakadt az arca, de érthetetlen módon nem kötözködtek. Bent is csak tisztelgett az üti', pedig már negyed órája lejárt a kimenőnk. Ahogy mentünk fel, a srác hátrafordult a lépcsőn, és megkérdezte, hogy karácsony van-e, mert nagyon sok csillag van a vállamon. Ja, hogy véletlenül egy tiszt kabátját akasztottam le a presszóban? Abban a nagy viharban nem csoda.
A transzport ülepítő amúgy azt jelenti, hogy művészek, egészségügyi problémások, vagy csak adminisztrációs hiba miatt tévelygők, ideiglenesen megpihentek azon a helyen, így én sem tartózkodtam ott sokáig. Pedig jó csapat volt. Az egyik srác, néha eltávozott a világunkból egy kis időre, de utána ugyanott folytatta, ahol abbahagyta. Szerencsétlennek agydaganata volt, de ez nem nagyon zavarta. Legfeljebb megkérdezte, hogy "Már megint nem voltam itt?", ha nagyon furcsán néztünk rá. Aztán ott volt a Honvéd népi együttes két citerása. Fajin parasztgyerekek, a szó jó értelmében. Mindig szalonnázgattak hagymával, de egy rossz szót nem szóltak senkihez. A másik két katona meg egy disznótelepről szökött meg, az első kocsmáig. Mikor elkapták őket, elmondták, hogy a tiszt egy ólba rakta be őket, ahol majdnem megfagytak, mivel a szállásukat valaki másnak adta ki. Akkoriban még volt igazság (néha) így a tiszten verték el a port, a csávókat meg ülepítették nálunk. Ja, és a tizedes, aki mindig antant szíjat hordott. - "Hozomöntöm, oszt az örögöm böszót nököm, éön mög úgy szőjbö vőgtöm, hogy szőköstű fődűt". Na, ő tényleg paraszt vót.
A kajáról még egy pár szót: A Skodás figura lakomázik húsvétkor. Megyek az ebédlőbe, megkérdem tőle mi a kaja. - Tyúkbél leves - szürcsöli le a kanaláról az ételt, majd belekavar az edénybe, és kiemel egy jó hosszú belet. - Meg szaros papír. - mutatja a szalvétát, amiben csokitortának kellett volna tartózkodni, de a konyhások megzabálták, így csak a krémes kést törölték bele.
Eredeti bejegyzés: 2012. december 16. 17:53
Megjegyzések
Megjegyzés küldése