Állva nyomás bajnoka

Már ezerszer láttam ezt a trükköt, és mindig elhiszem. Pontosan úgy néz ki, mintha ép, torzulásmentes lenne, és láss csodát, mégsem az. Nyilván tudom, hogy benne van a magic', és ezért mindent vissza kellene ellenőrizni, de aztán megyek erre, megyek arra, gondolok ezt meg azt, és szórakozott professzorként elsuhanok a dolog mellett. Aztán előbb-utóbb rámérek, és meglepődök egy kicsit. Gondosan mindent milliméterre oda vagdostam ahol volt, pozíciós pontokat alakítottam ki, amikhez szintén pontosan vissza lehetett építeni az orr részt, csak hát az már eleve csavarodva volt, és ezt felejtettem el megnézni.

Még az a szerencse, hogy ez a kaszni jobban csavarható mint egy akciós citrom. Megfigyelhető az a magas szintűen fejlett húzatópad, amit digitális adatokat tartalmazó telefonnal a zsebemben hegesztettem, egyenesen az aknát keretező vashoz. A nagynyomású hidraulikus eszköz piros színben pompázik, és ez az egyik legjobb tulajdonsága, mert nyomni nem igazán lehet vele. A hihetetlenül precíziós megmunkáló szerszámoknak, és a gondos kis kínaiaknak köszönhetően már új korában elvesztette hasznos löketének egy harmadát, de helyette itt vagyok én lököttnek. Még az a szerencse, hogy ritkán kell, így valahogy megoldom, bár néha porzik a szám, annyit köpdösök, és közben cifra káromkodásokat szövök, ápolva a természeti népek szájhagyományait.

Aztán később sem értem, hogy milyen furfangos okból készítettek annyiféle présszerszámot a Ghiánál. A csomagtértető valahogy nem akar az orrhoz igazodni, mert másik autóról van, és úgy néz ki, ott más volt az ív.

Nem árt a tökéletes ívekre egy kissé több időt fordítani, mert aki arra hagyatkozik, hogy majd a festő kivakolja, néha csalódhat.

Az a baj, hogy összeállító sablonban lenne jó összerakni az egészet, mert mire lehegesztem az egyik felét, addigra a másik oldal ballag el méretről. Mint írtam, az előző mester kerek három centiméter eltérést  nyomott az orr síkjába. Az már egy kicsit durva, de ezeknél az autóknál gyakran találkozom egy centi körüli eltérésekkel, az szinte észrevehetetlen szemmel. Ráadásul az alvázas felépítésnek köszönhetően a futóműveket nem érintik ezek a bakik, így sokan nem izgatták magukat, ha beugrott az a kis pity-puty.

Van még egy dolog, amit illik nem elfelejteni: Ez a réstömítés. Itt a légcsatorna körül nagyon könnyen elrohad a lemez, mivel sokan összehegesztik az egész orr részt, aztán mikor bebújnak a sárvédő alá, rájönnek, hogy el van cseszve az egész, mivel sok helyre már nem tudja bekenni a kenőcsöt. Ekkor születnek azok a megmosolyogtató próbálkozások, ami ennél a gépnél is feltűnt bontáskor: Az alsó feleken vastagon állt a valamilyen felfújt, műanyaghabos anyag, de ezzel csak azt érték el, hogy a felső, szabadon maradt lapolásokból nem tudott kifolyni a víz. Persze ha valaki benézett, akkor megállapíthatta, "van itt anyag kérem szépen". Erről apám Wartburgja jutott eszembe, amit elvitt üregvédelemre. A mester adott neki rendesen, folyt az anyag kifelé az üregekből, bár ha egy kicsit jobban odanéztünk, kiderült, hogy csak a nyílások szájához spriccelt egy kis viaszt a szaki, bent már nem volt semmi. Apám még néha visszajárt dörömbölni a vaskapun, de soha nem engedték be, így lemondott az elégtételről. Igaz, egyszer meglátta az illetőt az utcán, de mire kiszállt az autóból, az üregvédők gyöngye egy tigrisbukfenccel bevetette magát a bokrok közé, ahol átlényegült vakonddá, vagy hernyóvá, mindenesetre a fater nem találta.

Eredeti bejegyzés: 2012. december 06. 20:02