A mai napon beraktam hátra egy ülést, majd megcsapattam magam az árammal, és fát faragtam, szerencsére nem keresztet, bár azt már úgy is más készítette volna.
Műelemzés: Pad egy szürke térben. Érdekes, négyzethálós forma. Talán még jól is mutatnak a kalaptartón a pofára fordított hangszórók, lágyítva a merev világot.
Azért ez az egyszerű folyamat sem ment szálka nélkül. Az alsó pad nem fért be a helyére, mert a mellé utólag felragasztott bitumenes rezgéscsillapító anyag 1 centimétere éppen elég volt ahhoz, hogy fel kelljen bontani a friss kárpitozást, és lehetett csiszolni a fát. Második lépésben gumikalapáccsal próbáltam meg összetörni a drága kárpitos emberünk által a bélésbe illesztett keménypapírt, de ezzel csak fél sikert értem el, mert maradt még az útban más is, így még mindig kettő centiméterrel feljebb áll a rendes helyétől az ülés hátulja, de marad így, mert már belefáradtam a harcba. Hiába mondom, hogy nyugodtan lehet úgy kárpitozni, mint a trehány gyáriak, mint egy odavetett pokróc, de ő túl lelkiismeretes.
Miután ezen így megfáradtam, megkerestem magamban az asztalost. Szerencsére otthon volt, így ketten mentünk át a másik műhelybe. Körbejártam a szalagfűrészt, ami nagyon megviselt állapotban van, amióta más is használja. Elég sok időt töltöttem a tökéletesítésével, hogy precíziósabb munkákhoz is jó legyen, de Jóska bácsi rájött, hogy jobban jár, ha ezzel aprítja a téli tüzelő, így a mostani gépállapotot a még használható kategóriába sorolnám.
Az első meglepetés az elektromos csatlakoztatásnál ért, és ez igencsak megrázó volt. Bal kezem muszklija egy vas állványhoz ért, így dugtam be ugyanezen kézzel a dugót. Utána már Jóska bácsi is mondta, hogy őt is bizseregtette, de mivel én nem gumitalpon keresztül földeltem a "bizseregtetőt", hanem a bal karommal, meg a vassal, így durva volt. Na, de mivel csak a karom zsibogott egy ideig, így elkészült a nagy mű, keretbe foglaltam az 1952-es, 170-es Merci ablakát.
Eredeti bejegyzés: 2012. augusztus 11. 09:29
Azért ez az egyszerű folyamat sem ment szálka nélkül. Az alsó pad nem fért be a helyére, mert a mellé utólag felragasztott bitumenes rezgéscsillapító anyag 1 centimétere éppen elég volt ahhoz, hogy fel kelljen bontani a friss kárpitozást, és lehetett csiszolni a fát. Második lépésben gumikalapáccsal próbáltam meg összetörni a drága kárpitos emberünk által a bélésbe illesztett keménypapírt, de ezzel csak fél sikert értem el, mert maradt még az útban más is, így még mindig kettő centiméterrel feljebb áll a rendes helyétől az ülés hátulja, de marad így, mert már belefáradtam a harcba. Hiába mondom, hogy nyugodtan lehet úgy kárpitozni, mint a trehány gyáriak, mint egy odavetett pokróc, de ő túl lelkiismeretes.
Miután ezen így megfáradtam, megkerestem magamban az asztalost. Szerencsére otthon volt, így ketten mentünk át a másik műhelybe. Körbejártam a szalagfűrészt, ami nagyon megviselt állapotban van, amióta más is használja. Elég sok időt töltöttem a tökéletesítésével, hogy precíziósabb munkákhoz is jó legyen, de Jóska bácsi rájött, hogy jobban jár, ha ezzel aprítja a téli tüzelő, így a mostani gépállapotot a még használható kategóriába sorolnám.
Az első meglepetés az elektromos csatlakoztatásnál ért, és ez igencsak megrázó volt. Bal kezem muszklija egy vas állványhoz ért, így dugtam be ugyanezen kézzel a dugót. Utána már Jóska bácsi is mondta, hogy őt is bizseregtette, de mivel én nem gumitalpon keresztül földeltem a "bizseregtetőt", hanem a bal karommal, meg a vassal, így durva volt. Na, de mivel csak a karom zsibogott egy ideig, így elkészült a nagy mű, keretbe foglaltam az 1952-es, 170-es Merci ablakát.
Eredeti bejegyzés: 2012. augusztus 11. 09:29
Megjegyzések
Megjegyzés küldése