Trükkös dolog

Amennyiben akkora területet kell megbontanunk, ami már a karosszéria vetemedéséhez vezethet, előre rögzítsük az eredeti helyükön a még bent maradó elemeket. Például ha ki kell cserélnünk az egész küszöböt, akkor hegesszünk be az ajtóoszlopok aljai közé valamiféle távtartókat, amik megtartják a méretet. Ügyeljünk arra, hogy később hozzáférjünk a köszörűvel a hegesztési varrathoz, ellenkező esetben ki kell szaggatnunk a tartókat, és az nem hagy maga után szép látványt. A kaszni rejtettebb részein tett kalandozásunk folyamán - alap esetben - a legcsúnyább dolgokat, az egymásra pakolt lemezek környékén fogjuk tapasztalni. Ha megtudjuk különböztetni a technológiai kényszerből született ponthegesztési átlapolásokat a valóban fontos merevítőktől, és mi nem ponthegesztünk, akkor az újjáépítés során kihagyhatjuk azokat. Ezeknek a három, vagy több lemezt szerepeltető csomópontoknak az a fő jellegzetessége, hogy főleg veterán autóknál, már biztosan szétrohadtak, mert az érintkező felületeket nem bírták (vagy nem is akarták) lekezelni. Ha szerencsénk van, és csak az átfedési részt kell javítani, egyszerűbb egy a lemezek együttes vastagságának megfelelő vastagságú foltot folyamatos varrattal beépíteni.

Ebben az esetben, többszörös hasznot könyvelhetünk el. Spórolunk egy kis munkát, és nem kell aggódnunk, hogy a lemezek közt újra bújócskázni kezd a rozsda.
De térjünk vissza a bontáshoz! Hogy ki bírjuk javítani a hibákat, meg kell találnunk azokat. Ez nem is olyan egyszerű, mint amennyire elsőre látszik. Gondos kezek, szorgalmas munkával tarthatták karban az autó alsó részét, ami azt jelenti, hogy legalább, minden évben kentek rá egy réteg bitumenes felületvédőt. Az idők folyamán a kosz és a kátrány érdekes állagú, vastag elegyet alkot. A laboratóriumunkban még dolgoznak a tudósok annak a megállapításán, hogy az egyik autón miért kemény, a másikon pedig miért puha ez a réteg. Első lépésben készítsünk egy olyan szerszámot, aminek az egyik vége éles, a másik hegyes, és nyéllel van felszerelve. Ez az eszköz pont olyan, mint a pálcás hegesztésnél használatos salakozó kalapács. Ha végig verjük a gyanús részeket ezzel a kalapáccsal, máris képet kaphatunk a járművünk egészségi állapotáról. Persze az lenne a legtisztább, ha a felderítendő területet teljesen megtisztítanánk. Erre a célra legjobb lenne a vegyszeres maratás, vagy a homokszórás, de mind a két folyamat túlmutat a mezei, sufniban lakatoláson. Egyszerűbb módszer a hő-légfúvó, amivel a bevonat nagy részét el tudjuk távolítani. Azt senkinek sem ajánlanám, amit az egyik életunt kollégámtól láttam: Megtöltött egy spriccelőt gázolajjal. Ezzel locsolta be a kerékdobot, majd egy hanyag mozdulattal meggyújtotta, hogy leégesse a festéket. Az autó tulajdonosa nem akart hinni a szemének. Megkérdezte, hogy ezt biztosan így kell- e csinálni, de az igenlő válasz sem nyugtatta meg.