Támadás hátulról

Mivel éppen Karinthy fordításokat olvastam, az értelmes, műszaki jellegű gondolatok törlődtek a szürkeállományomból.

Azért megpróbálok az abszurd humort nem értő – vagy kedvelő – olvasók számára hétköznapi nyelven fogalmazni, de nem ígérhetek semmi biztosat. Amennyiben mégis értelmezhetetlen szókreációkat, hasonlatokat, és egyéb elvont művészeti elemet használnék írásomban, vigasztalásul előre közlöm, hogy kitartó gyakorlással el lehet sajátítani egy különleges technikát. Ezt átsiklásnak hívják. Jobb szemmel egy kicsit előre kell „fotózni” a szöveget. Amennyiben számunkra felesleges tartalmat – vagy véleményünk szerint – hülyeséget észlelünk, átugorhatjuk. Ha ez valakinek nem menne, és letenne a blogom olvasásáról, úgy nyugodtan hajthatja álomra a fejét, mert nem fogok éjszaka megállni a vánkosa mellett, zagyvaságokat suttogni a fülébe.

Na, akkor kérem szépen: Ma is voltam a műhelyben. (Szinte hallom, mennyien hördültek fel meglepetésükben) Ezen a napon éppen hátba támadtam az autót. Szörnyű, de az, az igazság, hogy rápacsáltunk ezzel a járgánnyal. Ha a hátulja el van rohadva, annyi időt el lehet vele mókázni, amennyi alatt egy komplett küszöbölést meg lehet valósítani. Vagy még többet! Ezt a szerencsétlen kasznit meg ráadásul még szét, és össze is barmolták. E nélkül is elég dolog lenne a motor egységét körbevevő gumitömítés tartórészét teljesen újjá építeni, de mint kiderült, nincs is mihez. Egyszerűen nem tudtam honnét fogjak hozzá, pedig régi ismerősök vagyunk ezzel a típussal.  Felborítottam, leborítottam a karosszériát. Fenyegetőleg közelítettem felé a vágószerszámmal, de az utolsó pillanatban visszakoztam. Végül kijavítottam az egyik oldalt. Ehhez lefúrtam a ponthegesztett elemet, és ezúton is megbizonyosodtam róla, hogy milyen dőreség azt hinni, hogy ha nem bontunk szét apróra mindent, tökéletesre tudunk restaurálni valamit is.

A nyílászárók peremezését természetesen mindig felbontom, és lekezelve illesztem újra össze, de én sem szedek szét mindent, sőt, szinte nem is hallottam olyanról, aki minden egyes ponthegesztést felbontva takarítaná le a kocsikat. Azért írtam, hogy szinte, mert azért hallottam egyről. Valami repülő ember volt az illető. Nem Batman, hanem repülőgéppel kapcsolatos foglalkozású. Szóval szétfurkálta az egész Renault nevezetű szekeret, és a furatokat újraértelmezve összeszegecselte. Baromi meló, és rengeteg popszegecset kellett neki hazalopni a cégtől. Persze én vagyok a ganaj, hogy rögtön rosszat feltételezek, de akkoriban volt ugye a mondás: Nem lehetett semmit kapni, mégis mindenkinek megvolt mindene. Bár mindenkinek megvolt mindene, mégis mindenki lopott. Bár mindenki lopott, mégsem hiányzott semmi.
Tehát be kell ismételten vetnem a másológépet (vagyis magamat) és újjá kell építenem az egész hátsó részt. Erről majd holnap beszámolok. 

Zárásként megjegyzem, én is tudok a savfürdőről, ami állítólag az előbbiekben vázolt problémára megoldás, de nagy kádat még csak a televízióban láttam. Na, de ott is ráfázott a veterános. Beáztatták az automobilt egyik fürdőbe, majd a másikba, a végén meg a nagy részét kidobták a szemétbe, mert alig maradt belőle valami. Akkor nem jobban járunk egy kicsit, ha egy pár évig még elcsámcsog a rozsda, de van autónk?

Eredeti bejegyzés: 2012. március 30. 12:55