Orr se

Úgy jártam, mint székely a kocsirúddal. (Bár lehet, hogy valami nagyobbal kezdte) Addig faragtam az orrmaszkot, míg alig maradt belőle valami. Nem, nem Napóleonos lovas szobrot akartam rittyenteni, hanem a rohadásokat, és kókányolásokat akartam eltávolítani.

Nem lenne olyan nagy baj, ha síkszerű lemez alkotná az orrot, de persze ez nem így van. Annyira domború teknőt formál, hogyha pofára fordítanám, (meg kifóliáznám) annyi vizet bele lehetne tölteni, hogy elmenne kerti tónak, és még talán egy vadmadár pár is fészket rakna benne. Ennek megfelelően nehéz kikalapálni a javító elemet, ami szinte akkora, mint maga a javítandó darab.
Először a tegnap elkészült levegőnyílásokat körülölelő lemezkéket próbáltam meg a helyükre rakni, de mivel már valaki absztrakt formájúra munkálta a kérdéses területet, nem bírtam egyszerűen a régi helyére illeszteni. Elővettem a megsárgult jegyzeteimet, hátha találok valami méretet. Ezeket tanulmányozva, és még ép elemeket leméretezve jutottam egy elvileg használható méretezéshez, amit fel is rajzoltam a munkaterületre. Hát, nem egyszerű, rengeteg irányból kell mérni, de még így is jobban jártam, mint amikor fényképről kellett dolgoznom. Próbálta már valaki kiszámítani a fényképezőlencse torzítás, és a perspektivikus csalás együtthatóját, úgy, hogy maximum az autó magasságát ismeri? Gondolom igen, gyerekkoromban én is ezzel szórakoztattam magam téli estéken.

 Ezek után jött a nagyobb feladat. Egy fél négyzetméternyi lemez aljára elkészítettem a pótkerék befogadó fészket. Már régebben belecsiszoltam egy darab kőrisbe a negatívot. Ebbe vertem bele a lemezt, csak én erősebbnek bizonyultam a természet összetartó erejénél, ezért hosszában megfáradt a sablon. Sebaj, egy bontott korlát laposvas alkotóelemét abroncsként ráerőszakoltam a forma kerületére, és így folytattam a verést. Gumikalapácsommal szívesen hátba vertem volna még a kínai mérnökurat is, aki az asztalos szorítót önlazító menetel álmodta meg. Mivel, legalább minden második ütésnél elengedte az anyagot a szorító, kicsit elcsúszott a forma, de talán nem lesz szembetűnő a készterméken

Amikor ez megvolt, jött a domborítás. A tankönyvben írva vagyon, hogy csiga irányban, kifelé haladva kalapáljuk a lemezt addig, míg el nem érjük a megfelelő formát. Na, ezt a módszert majd akkor fogom alkalmazni, ha lesz egy szabad évem.
Előrángattam a kalapáló (vagy gyorspréselő?) alkalmatosságomat, amit akkor készítettem, amikor egy Merci ajtajának domborítását visszájára fordította az ügyes homokszóró mester. Ha elég precíziósan forgatom a lemezt a gépezetemben, sikerül nagyjából hoznom a formát, bár a középső részek nagyobb ívére majd rá kell segítenem. Na, majd holnap kiderül.

Eredeti bejegyzés: 2012. március 21. 20:01