Motor olcsóé

A következőkben tényfeltáró irományt jegyzek le. (Aminek első közlése után , a motor eladójától kaptam a pofámra, azt mondták, nem értek hozzá) A tény az, hogy egy autó javítatása közben a szakiknak sok lehetősége adódik az átverésünkre! Ha nem szégyellik magukat, (márpedig sokan nem) a saját autójukba való alkatrészt velünk fizettetik ki, míg a mienkbe valamiféle szemetet építenek be, de az is lehet, hogy hozzá sem nyúlnak a járgányunkhoz. Ezért azt mondom, egy egészséges gyanakvás mindenféleképpen a hasznunkra van, bár néha az egészségtelen is célszerű lehet. Például: az egyik barátom a márkakereskedőhöz úgy adta le az autóját időszakos szervizre, hogy a kerékcsavar és felni érintkezési pontjára egy kis festéket cseppentett, mintegy lepecsételve azt. Ezután megjelölte az olajszűrőt is, így mindentudó mosollyal hallgatta az olajszűrő cserét, fékbetét ellenőrzést felszámoló műhelyvezető számlaösszesítését. Miután az úriembert szembesítette az olajszűrő cserét meghazudtoló jelöléssel, megkérdezte, hogy le kell-e venni a kereket a fékbetét ellenőrzéshez. Természetesen nem kaphatott más választ, minthogy igen, ezért megmutatta a keréktárcsa és csavarja közötti megbonthatatlan barátságra utaló pecsétet, majd beült az autójába, és fizetés nélkül távozott. 
Sajnos, ha a motorunk betegedett meg, már nem ennyire egyszerű az eset. Nagyobb műhelyekben, a javítás helyszínére be sem tehetjük a lábunkat, de a kisebbekben sem mindenki szereti, ha a nyakába szuszognak, és „ostoba” kérdésekkel zaklatják. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy sokan hiába is néznék meg a kibelezett erőgépet, mert nem látnának mást csak egy halom valamit, amit ha bizonyos sorrendben összeraknak, állítólag motor lesz belőle.
Egyik harcostársunk megkért bennünket, hogy a régi, de keveset futott autójából szereljük át az új szerzeményébe, a nemrég tuningolt VW typ 4-es blokkot.
-  Csak letakarítjátok egy kicsit, és mehet át, hiszen alig ment. – mondta ő, de bennünket gondolkodóba ejtett a vastag olajsár, ami a hajtóművet fedte.
- Azért egy kicsit belenéznénk, hátha gyűrűzni kell. – erősködtünk, de az emberke csak kötötte az ebet a karóhoz, hogy jól van az úgy, ahogy van. Nem mondom, hogy pokrócot dobtunk rá, és addig vertük kanállal a fejét, amíg bele nem egyezett a bontásba, de azért sikerült meggyőzni.

Amikor lekerültek a hengerfejek, megállapítottam, hogy életemben nem láttam még ilyet, pedig sok szar… vashibával volt már dolgom, de ezt inkább más jelzővel illetném. Ne higgyük el, bárki mondja, hogy a több mint fél millimétert lötyögő dugattyúk még tűrésen belül vannak! Ezeknek az elemeknek a szerelési illesztése századmilliméterben mérendő, nem késhegyben. Az a szódabikarbóna, abból kell egy késhegynyi a tésztába! Ha a dugattyú és a henger közé befér a bökő hegye, már régen rossz. Megforgattam a főtengelyt az ékszíjtárcsánál fogva, és miután a dugó csak érezhető késéssel indult meg, biztosra vettem, hogy az egész gépezet, hasonló illesztéssel lett összerakva, és nem is csalódtam. A dugattyúgyűrűk vitték a pontatlansági prímet: A sűrítő gyűrűk, a 0,1 körüli illesztés helyett, 4 milliméteres hézaggal büszkélkedhettek! Az olajlehúzónál is bőven milliméterekben olvashattam le a méretet.

A blokkban magában, valami szilikonos, Alien szerű nyálka biztosította az olajnyomást, így a tulaj azt a döntést hozta, hogy hagyjuk az egészet, és vett egy másik motort. Ne is kérdezzétek mennyiért! Legyen elég annyi, hogy milli-vel kezdődik, és egy ó van a végén. Ja, és szorozva kettővel… a bicska kinyílik a zsebemben. Miért?


-   Ez egy beüzemelt motor. – tették le elém. – Betenni, olaj bele, oszt hagy szóljon!
Kétkedve szemléltem a dupla Weber karbikkal ékeskedő mocit, mert én már láttam rajta a sok apró hiányosságot. A gyújtás belövéséhez levettem a polírozott alumínium Empi szelepfedeleket, hogy lássam melyik munkaütemben jár az egyes henger. Azonnal szemet szúrt a fedél sarkaiban feketéllő koszszerű bevonat, amiről közelebbi tanulmányozás után kiderült, hogy az, aminek kinéz.

Az ujjaink közt dörzsölgetett mocsokban, homoknak érződő szemcsék arra ösztönöztek bennünket, hogy azonnal felhívjuk a motor összeállítóját. Az úr kikérte magának a feltételezést, hogy ő trehány lenne, hiszen direkt motortakarításra rendszeresített gépezettel is rendelkezik.
-   Akkor miért nem használja? – tettem fel csak magamnak a kérdést, mert a döntéshozókat meggyőzte, hogy töröljük ki a fedeleket, és az illető felelősségére üzemeljük be a gépet.
Lelki szemeim előtt láttam az önérzetes szerelő figurát, aki gondolataimban Manuelre hasonlított a Vacak szállóból, amint büszkén tudására kihúzza magát, csak nem azt mondta, hogy: - I’m from Barcelona.
Indítás előtt még levettem a műanyag motorburkolatot, aminek a felillesztése folyamán keletkezett félmaréknyi port valakik „gondosan” otthagyták a gyertyák fészkében.

A porlasztóban is hagytak egy vödör port

Egyszerű levegő fúvás által eltávolítottam az oda nem illő anyagot, így már anélkül vehettem ki a gyertyákat, hogy megtöltöttem volna a hengereket a káros hatású reszelékkel. A fehér porból találtam a légszűrőház belsejében is, akkora mennyiséget, hogy nyugodtan fel lehetett volna bankkártyával csíkozni, és felszippantani az orrba, mint a kokót. Ez után már tényleg kíváncsian vártam a csoda szerkezet indítását. Hidegen is szívató nélkül indult, ami már rögtön gyanússá tette a porlasztó beállítását. Az öt perc alatt elfogyasztott liternyi benzin, és a környéken könnyező, köhögő rohamot kapott, fuldokló emlősök, fákról leforduló madarak hada sürgőssé tette a Weberek átnézését. Az összes lényeges fúvóka fel volt benne fúrva egy harmadával, és ez a beállítás teljesen benzinbe fojtotta a motort.

-   Pedig azt mondta az ipse, hogy járt. – közölte a kollégám.
-   Hát jár is. – bólogattam. – Dédapám is járt még 94 éves korában, de egy futóversenyen, hülyén nézett volna ki a görbe botjával.
Ekkor durrant el az olajhűtő helyét átkötő, kerti locsolótömlő, beterítve mindent olajjal. Ez arra ösztönzött bennünket, hogy jobban átnézzük a szerkezetet olajfolyás után kutatva. Hát, folyt a bolti olajbetöltő cső a felfogató csavarjánál, mert a menetes szárnak csak a fele volt behegesztve, a másik része benne állt a cső belsejében leledző olajfürdőben, így a meneten át kiszivárgott a nedű. A kolléga elnézte az eresztés helyét, mert kettő papírtömítést is tett a cső alá. Nagyon csodálkozhatott, hogy ennek ellenére sem száradt ki a forrás.   Rövidebbre vágtam a csavart, majd egy zárt anyával és egy réz alátéttel orvosoltam a hibát. A kuplung harangból előbukkanó olajpatak már keményebb feladat elé állított. Le kellett venni a motort, és fel kellett tárni a főtengely végét. A lendkeréken ábrázolódó sugárirányú vonalak megmutatták, hogy a felfogatásához helyezett O gyűrű engedte át a kenőanyagot. Miután kicseréltem a rossz tömítést, és ismét próbajáratást végeztünk, szörnyülködve láttam az ismételten szivárgó nedvet. Rutinosan ledobtam a motort, majd kiderítettem, hogy a vezérműtengely megmunkálási furatát lezáró kupak nem kapott elég tömítő masszát. Ezt már csak kívülről tudtam leragasztani, de úgy néz ki jó lesz.

Hát nem lett jó a kupak, bár az egész motort szétszedtem

Ezek után, hogy is összegezhetném a tanúságot? Az első esetben tipikus átverés szaga van a dolognak. Ezt csak akkor tudjuk megelőzni, ha olyannal dolgoztatunk, akit valaki ajánl, vagy éppenséggel mi ismerjük, bár ez sem biztosíték mindenre. Nemrég egy barátom bogarában láttam egy kicsivel kevésbé lötyögő dugattyúkat, amit az egyik ismert név épített be. (Gondolom olcsó munkát kértek és kaptak is.)

Megkopott csapágy, az egy órát üzemelt motorban

A dugattyú tele volt srapnellekkel 

A második eset már fogósabb kérdés.




Lehet, hogy egyedi sorozat része volt a sok hiba, és máskor nem fordult még ilyen elő, de őszintén… kit érdekel? Az ember a pénzéért jó munkát vár. Az is biztos, hogy a minőséget meg kell fizetni. Talán idézhetném azt a piaci árust, akinek mutattam az általa árult hamis márkás cipőben a mezei kartonpapírból kiszabott talpbélést: - Ócsójé mit akarol?

Eredeti bejegyzés: 2012. április 07. 12:32