Már majdnem beleéltem magam a lakatolásba. Sikerült az alvázat teljesen elkészítenem, mehet a homokozóba. Hiába boltból valósiak a padlólemezek, meg kell őket tisztítani, mert alapozó helyet valamiféle barna anyag (szaki nyelven vakrozsda) van a fekete bevonat alatt.
Egy-két helyen jól kivehető folyásnyomok is mintázódnak a „felületvédelmen” át. „Bittotan a tuta pitíte le”. Minden esetre, már körömmel lekaparható, ha van nekünk olyasmi, mert hát az enyém sem jött vissza a nagy ujjamra azóta, amióta a nyáron egy megvadult torziós rugó átküldte egy másik dimenzióba. Először nem is fájt annyira a törött ujjperc, csak amikor visszaraktam egyenesbe. Szerencsére nagyon bírom a fájdalmat. Az arcomról semmit nem lehetett leolvasni, azt sem hiszem, hogy sokáig feküdtem volna ájultan a földön… Na, mindegy. Szóval, most meg átmentem asztalosba. Persze aki lapozott már bele karosszériás tankönyvbe, az tudja, hogy a famunka is benne van a szakmában, ezért ne tessék háborogni, hogy, hogy kerül a deszka az asztalra. Ja, már ha legalább deszka lenne. Sajnos nálunk ez nem így működik. Először is fogjuk a láncfűrészt, és irány az erdő. Jól, van, egy kicsit túlzok, de majdnem. 4 méteres, 60-70 centiméter átmérőjű fatörzsként érkezett a faváznak való kőris. Kerestünk lelkes segítségeket a lepakoláshoz. Másnap ezek az emberek már rejtőzködő üzemmódban közlekedtek az utcán, nehogy megint megszakítsuk őket. Az asztalos kolléga 7-8 centis szeleteket kanyarított a törzsekből, amiket szépen szárítgatunk, vagyis szárad az magától is a szárazalja alatt. Nos, ezekből ráncigáltam egyet ma a vesztőhelyre, mert ülés kell a Karmann Ghia hátuljába. Miért pont én? Annak idején, amikor bevállaltunk egy Tatra negyvenhetest, kerestünk szakit, akinek vannak szerszámai a fa megmunkálásához, mert ugye ez az autó favázas. Akadt is egy vállalkozó, aki belevágott. Aztán egy hóviharos késődélután visszahozott mindent, és ledöntötte a sarokba. Mondta is, sarok rá. Ekkor vettünk egy öreg emberkétől egy maszek szalagfűrészt, ami önjáró volt, mert annyira ütött rajta a szalagvivő kerék, hogy elballagott. A kézi gyalut, horonymarót, meg ilyesmit egy nagyáruházban vettük meg, és aki röhög ezen, azzal közlöm, hogy már két teljes autóvázat gyártottam velük.
Itt már egy könnyített gerendát nyüvök. Jól látszik az elegáns munkakörnyezet, háttérben a kis fazékkal, miben azonosítatlan vegyi kotyvasz úszik. elhelyezésért a területet rajtam kívül használó jogi személy tehető felelősé, ezért a környezetvédelmi hatóságnak kéretik őt keresni.
Gyaluláshoz célszerű olyan területet keresni, ahol nem nagyon tűnik fel a sok szemétség, amit csinálunk, vagy amit egy egyszerű gyújtóbombával gyorsan kitakaríthatunk.
Horonymaró, horonymaráshoz, és illesztékek készítéséhez, bár egyes túlkvalifikált, kakában is csomót kereső emberek szerint ez felsőmaró, de nekem mindegy, mert én bunkó vagyok. Nekem az is mindegy, hogy a kályhacső könyök-e, vagy ív. A csiszoló alkalmatosságot hívja az egyik legyező korongnak, a másik lamellásnak, míg a harmadik művészlélek pillangókorongnak, de az a lényege, hogy használni tudjam, és így vagyok még nagyon sok mással is. Szóval, valaki kitalálta erre a szerszámra, hogy felsőmaró - pedig lehet lent is, meg oldalt, ha úgy tartom. Ennek ellenére a boltban ha horonymarót kérünk fához, akkor előfordulhat, hogy nem tudnak adni csak falhoz valót, mert a szabály az szabály, (nem az a neve!) meg az aberrált eladó legalább velünk szemben ki tudja élni a felsőbbrendűségi érzését . Ja, és ott van még a nagy játékos, a flex, kisbetűvel. Még senkinek nem mondtam, hogy nincs Flexem, csak Makitám, ha sarokköszörűt jött kérni. Amúgy meg, mi az a sarokköszörű? A legritkább esetben köszörülök vele sarkot.
Tökéletes illesztés, a ráspoly (AMI FA RESZELŐ) nem csak a kép felső sarkába tolakszik be, hanem a valóságba is. Elég sűrűn kell vele a barkácsgépek után finomítani.
Itt is jobb a marót használni. Bár az iskolában fűrészelni, vésni kellett, a hétköznapokban célszerűbb marni, mert egy kis baki, és reped a fa. Na, azt pedig nem hegesztjük össze, hiába van fa pálcánk otthon, a hurka pálca meg amúgy is hurka "elvarráshoz" való.
Eredeti bejegyzés: 2012. március 18. 19:59
Egy-két helyen jól kivehető folyásnyomok is mintázódnak a „felületvédelmen” át. „Bittotan a tuta pitíte le”. Minden esetre, már körömmel lekaparható, ha van nekünk olyasmi, mert hát az enyém sem jött vissza a nagy ujjamra azóta, amióta a nyáron egy megvadult torziós rugó átküldte egy másik dimenzióba. Először nem is fájt annyira a törött ujjperc, csak amikor visszaraktam egyenesbe. Szerencsére nagyon bírom a fájdalmat. Az arcomról semmit nem lehetett leolvasni, azt sem hiszem, hogy sokáig feküdtem volna ájultan a földön… Na, mindegy. Szóval, most meg átmentem asztalosba. Persze aki lapozott már bele karosszériás tankönyvbe, az tudja, hogy a famunka is benne van a szakmában, ezért ne tessék háborogni, hogy, hogy kerül a deszka az asztalra. Ja, már ha legalább deszka lenne. Sajnos nálunk ez nem így működik. Először is fogjuk a láncfűrészt, és irány az erdő. Jól, van, egy kicsit túlzok, de majdnem. 4 méteres, 60-70 centiméter átmérőjű fatörzsként érkezett a faváznak való kőris. Kerestünk lelkes segítségeket a lepakoláshoz. Másnap ezek az emberek már rejtőzködő üzemmódban közlekedtek az utcán, nehogy megint megszakítsuk őket. Az asztalos kolléga 7-8 centis szeleteket kanyarított a törzsekből, amiket szépen szárítgatunk, vagyis szárad az magától is a szárazalja alatt. Nos, ezekből ráncigáltam egyet ma a vesztőhelyre, mert ülés kell a Karmann Ghia hátuljába. Miért pont én? Annak idején, amikor bevállaltunk egy Tatra negyvenhetest, kerestünk szakit, akinek vannak szerszámai a fa megmunkálásához, mert ugye ez az autó favázas. Akadt is egy vállalkozó, aki belevágott. Aztán egy hóviharos késődélután visszahozott mindent, és ledöntötte a sarokba. Mondta is, sarok rá. Ekkor vettünk egy öreg emberkétől egy maszek szalagfűrészt, ami önjáró volt, mert annyira ütött rajta a szalagvivő kerék, hogy elballagott. A kézi gyalut, horonymarót, meg ilyesmit egy nagyáruházban vettük meg, és aki röhög ezen, azzal közlöm, hogy már két teljes autóvázat gyártottam velük.
Itt már egy könnyített gerendát nyüvök. Jól látszik az elegáns munkakörnyezet, háttérben a kis fazékkal, miben azonosítatlan vegyi kotyvasz úszik. elhelyezésért a területet rajtam kívül használó jogi személy tehető felelősé, ezért a környezetvédelmi hatóságnak kéretik őt keresni.
Gyaluláshoz célszerű olyan területet keresni, ahol nem nagyon tűnik fel a sok szemétség, amit csinálunk, vagy amit egy egyszerű gyújtóbombával gyorsan kitakaríthatunk.
Horonymaró, horonymaráshoz, és illesztékek készítéséhez, bár egyes túlkvalifikált, kakában is csomót kereső emberek szerint ez felsőmaró, de nekem mindegy, mert én bunkó vagyok. Nekem az is mindegy, hogy a kályhacső könyök-e, vagy ív. A csiszoló alkalmatosságot hívja az egyik legyező korongnak, a másik lamellásnak, míg a harmadik művészlélek pillangókorongnak, de az a lényege, hogy használni tudjam, és így vagyok még nagyon sok mással is. Szóval, valaki kitalálta erre a szerszámra, hogy felsőmaró - pedig lehet lent is, meg oldalt, ha úgy tartom. Ennek ellenére a boltban ha horonymarót kérünk fához, akkor előfordulhat, hogy nem tudnak adni csak falhoz valót, mert a szabály az szabály, (nem az a neve!) meg az aberrált eladó legalább velünk szemben ki tudja élni a felsőbbrendűségi érzését . Ja, és ott van még a nagy játékos, a flex, kisbetűvel. Még senkinek nem mondtam, hogy nincs Flexem, csak Makitám, ha sarokköszörűt jött kérni. Amúgy meg, mi az a sarokköszörű? A legritkább esetben köszörülök vele sarkot.
Tökéletes illesztés, a ráspoly (AMI FA RESZELŐ) nem csak a kép felső sarkába tolakszik be, hanem a valóságba is. Elég sűrűn kell vele a barkácsgépek után finomítani.
Itt is jobb a marót használni. Bár az iskolában fűrészelni, vésni kellett, a hétköznapokban célszerűbb marni, mert egy kis baki, és reped a fa. Na, azt pedig nem hegesztjük össze, hiába van fa pálcánk otthon, a hurka pálca meg amúgy is hurka "elvarráshoz" való.
Eredeti bejegyzés: 2012. március 18. 19:59
Megjegyzések
Megjegyzés küldése