Kopoltyúja van, mégsem hal

Hozattam küszöb kiflit. Az nem valami finom péksütemény, hanem a Karmann küszöbjének, az első doblemez alatt kanyargó része. Nem annyira egyszerű elkészíteni, de nem lehetetlen, hiszen már került ki a kezem alól. Párban érkeztek a drágák (nem olcsók). Bár ugyanaz a címke virított mindkettőn, egyértelmű volt, hogy még csak nem is egy megyében nyomják őket. Egyik szürke, a másik eb... vagy mi. Nem csak a színükben különböztek. Méretben is.

Most melyik a jó méret? Szerintem nem tévedek nagyot, ha azt mondom egyik sem, de majd kiderül beépítés közben. Előtte még azért szétszabom, mert mi sem természetesebb, nekem nem ilyen kell.

Az innenső végek folytatódnak küszöbben. Jól látszik, derékszögbe van hajtva, egy kis rádiusszal. Nos, nekem egy nagy rádiusz kell, kopoltyúval, kisajtóval.

Ki kellett vágnom a megmunkálandó felületet, mert nem fértem hozzá. Itt már egész szépen adtam a szájára. Egy sablonnal ellenőriztem az ívet. Amikor megvolt visszahegesztettem, természetesen egy kis felesleg keletkezett a terítékben, de a vékony vágókoronggal remekül meg lehet oldani a hasonló problémákat.

Ezt a szerszámot egy egyedi karosszériához készítettem. Olyan profilt lehetett vele hajtani, mint ami mellette van. Most nem azért nem sikerült, mert már kiszolgálta az idejét a szerkezet, hanem mert már előre levágtam a szélességét az anyagnak. Mivel a pazarlás nem szép dolog, és ráadásul nem is kifizetődő, visszatértem a gyökerekhez. Nem kérem szépen, nem a szemben lévő vegetánsokhoz mentem át, hanem elővettem a régi, satus hajlítót, és megturbóztam.

Egy hegyesorrú kalapácsot ütögetve bemunkáltam a lemezt. Hogy mihez kellett ez a hihetetlen technikai bravúrt igénylő, monumentális alkatrész?

Ebben csúszik a lábfűtést elzáró tolóajtó. Az ajtócskát is én készítettem, de ez nem jelentett előnyt a működőképessé tevés terén. Két ellentétes rádiuszt kellett beleütnöm a kis nyílászáróba. Egyszer a küszöb ívét, és egyszer a hajlítási rádiuszt.

Így talán jobban látszik, mennyire pontosnak kell lenni a működőképességhez.

Három képet készítettem a kopoltyúzásról, de nem lettek jók. A lényeg az, hogy bevágom vékony koronggal, és a köracélra téve beütöm a felét. Lehetne cifrázni. Volt amikor befúrtam a tövébe, és a furat pereménél hasítottam fel, de akkor sem lett szebb. Az az igazság, hogy amúgy is olyan helyre kerül, ami alig van szem előtt. A festők is letojják, még soha nem láttam szépen lefestve, sőt, örülhetünk ha színezik. Sokszor kézzel festem le, mert kihagyják, pedig mennyit dolgoztam vele.


Eredeti bejegyzés: 2012. április 14. 08:47