Néha azért eszembe jut, valóban megéri-e annyit kalapálni a lemezeket, hiszen sok elemet utángyártanak. Természetesen, amit nem lehet beszerezni annál nem érdemes ilyenen filozofálni.
Egyszer egy héten keresztül alakítgattam egy bonyolult motorkerékpár alkatrészt. A műhelybe járt szuszogni egy fiatalember. Nem tűnt fel, mert mindig volt ott valami idegen, akivel csak a kollégám beszélt, és én azt se tudtam ki az. Szóval verem a vasat, és közben közlöm a sráccal, hogy el sem tudom képzelni, ki az a hülyegyerek, akinek ennyit megér ez a darab vas. Na, hát ő volt az, de nem sértődött meg.
Ezeknek az egyedi cuccoknak az elkészítésénél annyira be tud lendülni az ember, hogy már azt is képes legyártani, ami amúgy ott árválkodik valami sötét raktárban. Miért is teszünk ilyen szörnyűséget, ami kiveszi a kenyeret a kereskedők, gyártók szájából. Először is, fényezzük az önértékelésünket. Másodszor, néha olyan szörnyűségeket kapunk, amik csak emlékeztetnek az eredetire, de beépítésnél annyit kell faragni, hogy annyi idő alatt elkészülne egy elem otthon is. Harmadszor, ha munkanélküliek, nyugdíjasok – vagy szerencsésebb esetben – unatkozó milliárdosok vagyunk, hasznosan töltjük a felesleges időnket.
Amit magunk készítünk, azzal már nem kell többet foglalkoznunk, de amit veszünk, arról sokszor el kell távolítani a festéket, mert alatta, bujkáló nácin, amerikai repülőgép anyahajón, és még egy pár dolgon kívül bármi lehet, ami a későbbiek folyamán gondot okozhat. Mint említettem, méretben is óriási különbségek lehetnek, de olyan is van, ami csak azért hosszabb, vagy rövidebb mert a terítéknek az, az érdekessége, hogy csak akkor adja ki a jó méret, ha a rádiuszok, és a hajlítások is megfelelőek.
Itt is szelíden próbálom visszaterelni a kinyílt fokot derékszögbe, mert különben szélesebb lenne a padló.
Szerencsére alulnézetben megengedettebb a szépséghiba, ami amúgy is adva van az eredetileg csúnya megmunkálás miatt.
Nem árt felpucolni a felületet drótkoronggal, majd rozsdamaróval, mielőtt ráépítkeznénk.
Végül, homokszórással teljes felülettisztítás adja meg a felületvédelemhez az alapot.
Eredeti bejegyzés: 2012. március 23. 12:43
Egyszer egy héten keresztül alakítgattam egy bonyolult motorkerékpár alkatrészt. A műhelybe járt szuszogni egy fiatalember. Nem tűnt fel, mert mindig volt ott valami idegen, akivel csak a kollégám beszélt, és én azt se tudtam ki az. Szóval verem a vasat, és közben közlöm a sráccal, hogy el sem tudom képzelni, ki az a hülyegyerek, akinek ennyit megér ez a darab vas. Na, hát ő volt az, de nem sértődött meg.
Ezeknek az egyedi cuccoknak az elkészítésénél annyira be tud lendülni az ember, hogy már azt is képes legyártani, ami amúgy ott árválkodik valami sötét raktárban. Miért is teszünk ilyen szörnyűséget, ami kiveszi a kenyeret a kereskedők, gyártók szájából. Először is, fényezzük az önértékelésünket. Másodszor, néha olyan szörnyűségeket kapunk, amik csak emlékeztetnek az eredetire, de beépítésnél annyit kell faragni, hogy annyi idő alatt elkészülne egy elem otthon is. Harmadszor, ha munkanélküliek, nyugdíjasok – vagy szerencsésebb esetben – unatkozó milliárdosok vagyunk, hasznosan töltjük a felesleges időnket.
Amit magunk készítünk, azzal már nem kell többet foglalkoznunk, de amit veszünk, arról sokszor el kell távolítani a festéket, mert alatta, bujkáló nácin, amerikai repülőgép anyahajón, és még egy pár dolgon kívül bármi lehet, ami a későbbiek folyamán gondot okozhat. Mint említettem, méretben is óriási különbségek lehetnek, de olyan is van, ami csak azért hosszabb, vagy rövidebb mert a terítéknek az, az érdekessége, hogy csak akkor adja ki a jó méret, ha a rádiuszok, és a hajlítások is megfelelőek.
Szerencsére alulnézetben megengedettebb a szépséghiba, ami amúgy is adva van az eredetileg csúnya megmunkálás miatt.
Végül, homokszórással teljes felülettisztítás adja meg a felületvédelemhez az alapot.
Eredeti bejegyzés: 2012. március 23. 12:43
Megjegyzések
Megjegyzés küldése