Homokvihar

Mesélték, hogy Tengízben lerobbantak a teherautóval. Kint maradt a homokviharban, reggelre nem volt rajta festék, és a szélvédő tejüveggé változott.  Ahogy elnéztem a homokszóróból visszahozott kasznit, egyben biztos voltam, nem lehetett nagy viharban. A belső feltárt részek ki lettek szórva, de a külseje érintetlen maradt. Kérdeztem a kollégát, hogy ez meg, hogy sikerült. Azt mondta, nem volt idő.

-          Mire? – kérdeztem én.

-          Hát az izé, hogy… majd a Laci lekaparja.

-          Lekaparni nem nagyon lehet, mert valami spéci anyaggal van megszórva, elég jól bírja a hőt, esetleg lecsiszolni. – ellenkeztem.

-          Akkor majd lecsiszolja.

-          Meg utána drótkorongozhatunk, utána meg marathatunk. Hatszor annyi munka, és térdig fogunk állni a porban, mert nem volt idő valamire, de te tudod.

Fogom a sarokcsiszolót, csiszolópapírt teszek rá, és elkezdem letúrni a festéket, mire a kolléga: - Mondtam, hogy majd mi megcsináljuk.

- Persze, de addig is jó lenne, ha látnám, amit javítani szeretnék, bár míg végeztek, le is dőlhetnék a sarokba szunnyadni.

Szóval ilyen történések fűszerezik a mindennapokat.

Az már tiszta unalom, hogy elkészült az orr.
A szürke rész az mind, mind az eredeti anyag. Valószínű, hogy így már jó lesz. Ja, valószínű.
Egyik volt kollégám erre midig azt mondta:

- Tudod mi a valószínű? Ha nagyapám az udvarra indul, újsággal a hóna alatt, valószínű, hogy szarni megy, mert olvasni nem tud.

Tehát nem mondjuk azt, hogy valószínű, használjuk helyette a „majdnem száz százalékig biztos, hogy netalán, esetleg, előfordulhat, hogy jó lesz” kifejezési formulát.

Az orrtól egy lépéssel hátrébb, vigyázó szememet, az A oszlop aljára vetettem. Hát, az idő vasfoga jócskán kirágott a szélvédő felőli részéből. Először lefolyattam róla a cínt, így előbukkant ami alatta volt.

A cín nem rohad! Emberek! Az a legjobb töltőanyag! – Hallottam mindig.

Na, az nem is, de ami alatta van, az igen. Főleg, ha valami nyitott rétegben ott,marad a folyasztószer. Itt sem tévedtem, gyönyörű rozsda mosolygott rám a takaró alól.

Volt luk, nincs luk. Kár, hogy a valóságban beletelt egy pár órába. A túllágyított, agyonjavított lemezrész könnyen berogyott hegesztéskor, de azért jobban visszahúztam, mint az előző szaki.

A másik oldalon is hasonlóba futottam bele. Egy darabon cserés, egy részen szétbontós. A rozsda szépen kipereg a lemezek közül. Rozsdamarózás után alapozófesték bele, majd száradás előtt összepréselem. Az ős autóknál "nagy büdös semmivel" kezelték ezeket a területeket, a később gyártottaknál volt foszfát fürdő. Na, mi van írva a rozsdamaró dobozára? Tisztít, rozsdátlanít, zsírtalanít, foszfátoz. Akkor rosszabb már nem lesz mint előtte. Persze, vannak spéci paszták, lehet venni... valahol, jó pénzért.

Majd egyszer csinálok egy tesztet. Tíz éves futamidő alatt, melyik a jobb megoldás? Majd megírom.

Lehet, mégis inkább egy harmincéves tesztet kellene lefuttatni.

Eredeti bejegyzés: 2012. március 24. 17:14