Van-e olyan köztünk, aki ne állt volna ott, gyomrát gombóccá rántó ideggel, a berohadt, eredeti helyéhez makacson ragaszkodó, menetes istenverésével. Ha villáskulccsal esünk neki a kis nyomorultnak, általában, korán örülünk, amikor elfordul kezünkben a szerszám. Értetlenül meredünk az elnyalt fejű csavarra, és az ősrégi, tűzhelygyárban, vagy Kínjában (nem elírás, én így nevezem azt az országot, sokan értik miért) kovácsolt eszközre, melynek a nyílása már új korában egy fél számmal nagyobb volt a kelleténél. A csillagkulccsal hasonlóan járhatunk, azzal a különbséggel, hogy ez a szerszám csak a hat lap sarkaiból harap le egy-egy darabkát, így, ha szembesülünk a hibás választás eredményével, még rátuszkolhatjuk a csavarfejre a dugókulcsot, ha odafér… ha nem, akkor rápacsáztunk. Vadászhatunk spéci kulcsokra, amiknek a feje mind a hat oldalt megfogja, és beférnek a szűk helyekre, vagy recés pofájú, áttételes fogóval próbálhatjuk megragadni a grabancát az elvileg oldható kötőelemnek. Ha semmivel nem tudjuk megmozdítani a lehetetlen helyen tartózkodó csavart, marad a vágó, vagy a markunknál rongyba csavart fém-fűrészlap, (lehet hozzá venni kis műanyag fogót is, azzal kényelmesebb) és azzal roncsoljuk le a fejet.
A vágó csúnya munkát végez ott is ahol nem kellene, ezért csak végső elkeseredésünkben használjuk. Amennyiben nem átmenő csavarral volt dolgunk, örülhetünk a lecsalogatott építőelemnek, de gondolkodhatunk a bent maradt csavarszár eltávolításán. A csavarszár beszakadása indirekt módon is bekövetkezhet, hiszen elég hozzá, ha a megfelelő szerszámmal, a szakítószilárdságánál nagyobb erővel csavarjuk meg. Kisebb méretű kötőelemeknél, éppen ezért kerülendő a csavarkulcs erőkarjának meghosszabbítása. (Magyarul: - Ne dugj csövet a kulcs szárára!) Ha a hozzá rendelt, szabványos kulccsal szemben nyer a rozsda rögzítő ereje, fújkálhatunk csavarlazítót. Mindegy, hogy hova, akár a hónunk alá is spriccelhetjük, ugyanolyan haszonnal jár, mintha a beágyazódott csavarfejre folyatnánk. Használhatóbb módszer a nyílt láng általi melegítés, (de most már ne a testhajlatainknál végezzük) majd a lehűtés. A hirtelen hőfokváltozás megmozgatja az anyagokat, így elszakadhatnak egymástól az összediffundált felületek. Gyengébb korróziónál, ugyanezt a hatást érhetjük el, ha tengelyirányban megütögetjük a kötőelemet, vagy ha elővesszük a kofferból a karácsonyra kapott, de elfelejtett levegős kulcsot, ami eleve apró kalapálásokkal támadja a csavart.
A vágó csúnya munkát végez ott is ahol nem kellene, ezért csak végső elkeseredésünkben használjuk. Amennyiben nem átmenő csavarral volt dolgunk, örülhetünk a lecsalogatott építőelemnek, de gondolkodhatunk a bent maradt csavarszár eltávolításán. A csavarszár beszakadása indirekt módon is bekövetkezhet, hiszen elég hozzá, ha a megfelelő szerszámmal, a szakítószilárdságánál nagyobb erővel csavarjuk meg. Kisebb méretű kötőelemeknél, éppen ezért kerülendő a csavarkulcs erőkarjának meghosszabbítása. (Magyarul: - Ne dugj csövet a kulcs szárára!) Ha a hozzá rendelt, szabványos kulccsal szemben nyer a rozsda rögzítő ereje, fújkálhatunk csavarlazítót. Mindegy, hogy hova, akár a hónunk alá is spriccelhetjük, ugyanolyan haszonnal jár, mintha a beágyazódott csavarfejre folyatnánk. Használhatóbb módszer a nyílt láng általi melegítés, (de most már ne a testhajlatainknál végezzük) majd a lehűtés. A hirtelen hőfokváltozás megmozgatja az anyagokat, így elszakadhatnak egymástól az összediffundált felületek. Gyengébb korróziónál, ugyanezt a hatást érhetjük el, ha tengelyirányban megütögetjük a kötőelemet, vagy ha elővesszük a kofferból a karácsonyra kapott, de elfelejtett levegős kulcsot, ami eleve apró kalapálásokkal támadja a csavart.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése