Akkor, hogy is van ez?

Miután kitárgyaltuk a csavaros kaszni elemek „egyszerű” cseréjét, merüljünk el az igazi, lemezmunkában, mint vakegér a forrózsírban.

            Először is, tudomásul kell vennünk, hogy igazán tökéletes felújító tevékenységet csak akkor tudunk folytatni, ha lebontjuk az érintett területet. Általában, ez azokon a részeken valósulhat meg könnyebben, amelyek kevesebb terhet viselnek, és körben jól lekövethetők a rögzítési pontjai, ami ugye, ponthegesztés. Ezeket, viszonylag könnyűszerrel le tudjuk fúrogatni egy speciális célszerszámmal, vagy egy olyan normál fúrószárral, amit úgy köszörültünk meg, hogy a hegyének szöge tompább legyen, így egyszerre csak egy lemezt visz át, míg a másikba csak belekóstol. A fúrószár köszörülését több órán át tanítják az iskolában, de csak gyakorlat közben jöhet rá igazán az ember, ezért a kezdőknek ajánlanám a gazdaságos kiszerelésű készleteket, melyekből nem olyan nagy kár, ha csutkára hegyezgetünk egy párat, persze ezek nem tartják annyira az élüket, sőt az is előfordulhat, hogy a csiga része kiegyenesedik, de valamit, valamiért. Miután letettük a fúrógépet, egy vékony lapból készített vágóval (gépi fűrészlap) szétüthetjük a fúrás után is egymáshoz ragaszkodó lemezrétegeket, és végre az asztalra dobhatjuk a kaszni darabját, ahol, kényelmesen, és tökéletesebben tudjuk javítani.
Az autóknak sajnos vannak olyan részei is, melyeknek a szétfaragása nagyobb felkészültséget igényel. Ilyen például a három ajtós Golfok hátsó sárvédője. Ez, az elem, egymagában kiteszi a kocsi oldalának több mint egyharmadát. Kevés olyan műkedvelő van, aki csak azért szétverné a járgányának nagy részét, hogy letakarítsa, és lekezelje a rejtettebb felületeket. Ilyenkor következik, a palackban hajóépítés szerű munka, mely közben, különböző furfangos módon kialakított eszközökkel tisztogatjuk meg a nehezen hozzáférhető helyeket, hogy azután kívülről, belülről bevonjuk az elérhető felületeket valamilyen anyaggal, melyről azt feltételezzük, hogy késlelteti a kasznink elporladását. Mivel, szinte minden autó típusnak van olyan része, ami a rossz tervezés, vagy gyártásköltség csökkentés miatt eleve korai halálra van ítélve, sokszor csak annyit érünk el a munkánkkal, mintha az oszlásban levő, döglött kutyára műszőr kabátot húznánk. Ennek ellenére, mégis ez az a módszer, ami az egyszerű földi halandó számára ajánlott, mert több haszonnal jár, mint amennyi kárt okoz.
Amennyiben az elem erősen sérült, vagy elvesztette a korrózió elleni harcot, mindenféleképpen meg kell bontanunk. Ha még épnek gondoljuk az alatta elhelyezkedő lemez formációkat, csak azt a részt vágjuk ki, amit javítani szeretnénk, mert, mondjuk egy rohadt kerékív miatt kár lenne az előbb említett Golf hátsó sárvédőt teljes egészében lerobbantani. Egyszerre, csak egy részlettel foglalkozzunk, mert így jobban le tudjuk követni az eredeti alkatrész formáját, és a munkába vett elem kevésbé deformálódik Természetesen ennél a fajta javítási tevékenységnél is az a legegyszerűbb, ha gyári pótlékot veszünk. Az alkatrész kereskedőknél általában megtaláljuk azoknak az elemeknek a javítódarabjait, amik tipikusan korrodálni szoktak, ha nem, akkor jó, ha van otthon bontott cucc, amiből kifaraghatjuk a számunkra szükséges részt. Ezeket a foltokat, kétféle módon lehet beépíteni. Egyik az, amikor a lemez széleit egymásra takartatjuk, és úgy hegesztünk. Ilyenkor a két lemez közt lesz egy kis szintbeli eltérés, ha nem készítünk az egyik elem peremére lépcsőt. Ehhez a művelethez remek célszerszámot lehet kapni, amivel végig munkálhatjuk a széleket. Az öngyilkosságok száma akkor sem fog rohamszerűen emelkedni, ha nem lépcsőzgetünk, mert, (főleg a homorú felületeken) csak minimális gitt kell még ilyenkor is az egyenetlenségek eltüntetésére, amiket nagyobb részben, inkább a hegesztéssel bevitt hő okoz. A hegesztést sajnos nem kerülhetjük el, de arra ügyeljünk, hogy egyszerre csak kis hosszúságú szakasz varratokat készítsünk, mert akkor nem deformálódik meg annyira a lemez. Ha nem folyamatosan olvasszuk össze az anyagokat, a varratoknak legalább centiméterenként kell elhelyezkedni, ellenkező esetben a gittelést is képes felnyitni a mozgolódó lemez él.
Az átlapolásos megoldás előnye az, hogy könnyebben hegeszthető, még akár barkács géppel is, de főleg azokon a helyeken, ahol belülről nem bírjuk lezárni a rétegeket, belefolyik a víz közéjük, és hamarosan kezdődik a móka elölről. Az igazi profi megoldás az, amikor élre illesszük a lemezeket. Ehhez kitűnő gépekre, és nagy türelemre van szükség. Az illesztéseknek nagy pontossággal kell készülniük, két okból is. Először is, a nagy réseket nehéz berakni. Másodszor, minél nagyobb a rés, annál több hőt viszünk bele a lemezbe, aminek a következményeként egy feszültségekkel teli, salátalevelet kapunk. A huppogó lemez alkalmas jópofa hangszernek, (én már több etűdöt komponáltam megdöngetett tábla lemezre, földhöz vágott csillagkulcsra, és felrúgott bádogvödörre) de az ide-oda átpattanó felületet nehéz lesz megfelelő felületvédelemmel ellátni. Vandáléknál ilyenkor kétféle orvosság létezik. Addig hevítik az érintet lemezt, amíg az összerogyik, és még meleg állapotban „síkra” kalapálják, vagy hidegen beütik a lemezt, és egy tehénlepénynyi gittel bevakolják. Szakszerű falván, az Okosgyerek családnál vesznek, vagy készítenek egy recés kalapácsot, és a puklit apró ütésekkel végigverik, úgy hogy hátulról megtámasszák a lemezt egy olyan anyaggal (fa, keménygumi), amibe a recék bele tudják dolgozni a púp felesleges anyagát. Erre a célra, esetleg használhatunk még hegyes kalapácsot is, amivel, szintén apró ütésekkel verjük végig a lemezt. Az így elkészített felület elég ramatyul fog kinézni, és több gitt is kell majd rá, de ha jól munkálkodtunk, akkor legalább a lemez nem fog lengedezni. Jó minőségű hegesztőgéppel rendelkezők, vékony vágókoronggal x-et vághatnak az anyagba, és az egyenetlenséget kisimítva, újra összedolgozhatják azt. Ez a módszer akkor is alkalmazható, ha erősen gyűrődött karosszériaelemet egyengetünk ki, és a megnyúlt anyagot szeretnénk eredeti méretében újra látni.